Fülszöveg: 

Két ​gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.

Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy floppy lemezt, amin a legújabb játéka található, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.

Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.

Szerintem: 

Valahol imádtam, valahol meg szenvedtem vele. Ahogy egyszerre

hétköznapi és emberi, meg valami különlegeset alkotnak is benne. Olyan sokféle élményt és gondolkodnivalót adott, hogy nem tartom kizártnak, hogy nálam újraolvasós lesz.

Talán azzal kezdem, ami nekem nem hiányzott. Amit a borító is sugall: a szerelmi szál, ami van is, meg nincs is. Nem olyan romantikus a regény, mint az a szív sejteti, szerencsére. Sadie és Sam élete gyerekkorukban fut először össze, amikor a lány bejár a kórházba a beteg fiúhoz. Egyetemistaként összefutnak a metróban, és együtt kezdenek játékot fejleszteni. Samnek mindig is bejött a lány, de Sadie nem néz úgy rá. Sam reménytelen szerelme végig a történet része, de nem lesz tőle romantikus.
Inkább emberi, és ezt szerettem benne. Ahogy Sadie mellett ott van Dov – ami különben szerintem egy rossz kapcsolat. Majd jön Marx és valami más. Azzal a véggel, amit elsőre el sem akartam hinni. Különben halált ennyire gamer módon megírva még nem olvastam, pedig a Ready Player One-t nem egyszer olvastam. Ahogy Marx, mint egy játékot nézi végig a saját agyonlövését és haldoklását, ahogy egy játék analógiájára fut a fejében, az valami egyszerre tragikus és gyönyörű.
Lehet úgy romantikus, hogy nem az? Nem nyálasan érzelmes, ez valóságosabb. Ha nagyon hasonlítani akarnám valamihez, az Egy nap lenne. Csak ez nem egy nap története.

Marx, Sadie, Sam és Dov alakja szinte él a lapokon. Vannak nagyszerű tulajdonságaik, a saját területükön alkotnak valami igazán nagyot, de a magánéletben annyira gyarló emberek. Azt a kettősséget, ahogy Sadie és Sam megújítja a játékvilágot, miközben a magánéletben bukdácsolnak, esendőek és rossz döntéseket is hoznak, nagyon tudtam szeretni. Ha közbe morogtam is, hogy Sadie miért néz el annyi mindent Dovnak. Aki annyira tipikus karakter, de annyira működött is így.

Kerülgetem, mert a játékvilág az, ami beszippantott. Pedig én nem vagyok nagy gamer, valami borzalmas, amit a kontrollerrel művelni tudok. Én vagyok az, aki a Lara Croftban már azon megakad, hogy bemásszon a csónakba, mert nem tud egyszerre gombot is nyomni, meg a kart is felnyomni. Pedig Perzsia hercege meg az Assassin's Creed is vonz, de lehet sejteni, mennyire tudom irányítani a szereplőket. Elkalandoztam. A játékok.
Itt van a történetük, mert az is van nekik. Egy sztorit kell végigvinni, és vannak kifejezetten jók. A színházas játék a nagy kedvencem, de az Icsigo is nyerő lenne nálam. Sőt, még a gyár is. Kattog is az agyam, hogy játszanám végig, megkapnám-e én is, hogy jó náci lettem. Van, amiben felismerni vélek olyasmit, ami tényleg világsiker. Sims, de a Pioneers is nagyon emlékeztet valamire, vadnyugati farm?
Már simán a játékok története vitt előre, de az, hogy születnek meg, hogyan ötletelnek és minden történet körötte, az tette ennyire szeretetté nekem. Az egyik gyengém, amikor a szereplők alkotnak valamit és átélhetem velük a folyamatot. Itt ezt megkaptam és nagyon élveztem is.

Szépen van megírva ez a könyv, és a nagy szó az, hogy mindkét oldalról. Az emberi és kapcsolati dráma, de a játékvilág is. Érzékeny, emberileg mély, a játékok meg mesélősek és színesek. Az is stílusában egyedi és izgalmas, ahogy pl. a Pioneers játékéletük naplóban megelevenedik.

Nem a saját gondolatom, de egyet tudok érteni azzal, hogy ez egy szerelmes levél a játékokhoz. Simán tudtam annak olvasni én is, és komolyan sajnáltam, hogy nem játszhatok egy-egy bemutatott játékkal.

Miért nem lesz kedvenc könyv? Nekem Sam miatt. Ha van karakter, aki miatt szenvedtem, az ő. Ahogy szerelmes, ahogy gyötrődik magában, van benne valami, ami kifejezetten zavar. Vele nem tudtam együttérezni, és sajnálni sem. Pedig próbáltam. Még egy ok, hogy majd újraolvassam egyszer.

Idézet:

Milyen furcsák és gyönyörűek az emberi lények. És mennyire törékenyek.

Sam nagypapájának két alapvető meggyőződése volt: (1) mindenki mindent megismerhet, (2) bármit meg lehet javítani, ha időt szánunk rá, hogy kiderítsük, mi baja. Sam is hitt ezekben a dolgokban.

Ahol öröm van, ott fájdalom is.