Fülszöveg: 

Juli még soha nem volt szerelmes. Azaz dehogynem volt: csak éppen könyvek szereplőibe. A valódi, hús-vér fiúkban nincs semmi érdekes, ha egy kitalált hőssel hasonlítja őket össze az ember, nem igaz? Hiszen a képzeletbeli könyves kedvenceink erősek és titokzatosak, angyalok és démonok, csábító rosszfiúk és született romantikusok, akikben egy a közös: vonzanak, mint a mágnes. Vagy ez csak addig igaz, míg túl közel nem megy hozzájuk az ember?

Juli megkapja a lehetőséget, hogy kiderítse a választ erre a minden valódi könyvmolyt foglalkoztató kérdésre. Élete legizgalmasabb és legveszélyesebb utazása egy könyvvel kezdődik, természetesen, a története végét viszont neki magának kell megírnia.

Szerintem: 

Jó filmes alapanyag lenne. Kamaszos, kis szerelemmel és

nagyon sok irodalmi alakkal. Néhol humoros, máshol komolyabb – egy könyves könyv.
Ok, rendezzük, mert így zavaros.

Cselekmény: Juli az ifjúsági és romantikus regényekben él. Annyira, hogy az már neki is kezd zavaró lenni, és sokat hallja, hogy vissza kellene térnie a valóságba. Egy titokzatos antikváriumban aztán vesz egy könyvet, amely esténként elrepíti az egyik álompasija mellé. Megélheti az álmot, megtapasztalhatja, milyen a könyves álompasi, miközben az új padtársa egyre többet beszélget vele és… tessék elolvasni a többit!
Mondjuk, követi annyira a klisét és a várható befejezést, hogy lehet sejteni, hova vezeti Julit a szíve végül.

Amit bírtam benne, ahogy hozzányúl az irodalmi alakokhoz. Felállít egy rendszert, kategóriákba veszi a könyves álompasi típusokat, és kicsit karikatúrát alkalmazva be is mutatja őket. Akad humor, de be is vannak idézve az ikonikus jelenetek – Rómeó ismerős sorai, Darcy vizesen, meg a többi.
Azt tudnám kritizálni, hogy mindegyiknek az ős – klasszikus verziójához megyünk vissza. A regényben azzal van magyarázva, hogy ők voltak az eredetiek. A mai agyammal én inkább azt mondanám, hogy rajtuk nincs jogdíj és így felhasználhatóak. Nem véletlen, hogy Stoker Draculája és nem Edward az Alkonyatból van itt. De mondhatnám Tarzant és az Outlander sorozatot is. Sőt, mindenkit le lehetne így vezetni. Ami érdekes azért, mert engem sikeresen elgondolkodtatott, hogy a mai könyves álompasik kiken alapulnak. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a mai kamasz olvasók ennyire képben lennének ezekkel az archetípusokkal. Nekik az ütne, ha azokba a történetekbe lépne be Juli, amiket olvasnak. Démonra vadászna Jace-szel, világítana Edwarddal, próbálná túlélni az Éhezők viadalát, élőholtakat irtana sárkányháton a Starkokkal, és még sorolhatnám.

Azon is felkaptam a fejem, hogy meg van idézve Az ember tragédiája. Mondjuk, azt poénnak érzem, hogy nem Ádám, hanem Lucifer van benne álompasiként kiemelve. Mint szerelmi lehetőség Lucifer, Madáchnál fel sem merült.
De nem ezt akartam kihozni belőle. Hanem a szerkezetet, mert az bizony ebből a műből van. Ahogy Ádám végigmegy a korokon, Juli úgy megy végig az irodalmi álomalakokon. Ugyanaz a szisztéma: lelkesen beleveti magát, és mindig úgy érzi, megtalálta az igazit. Hogy aztán csalódjon, és egy új álmot találjon, amivel aztán újraindul a kor.

De jók az ellensúlyok, a regényes álmok mellett ott van a középiskola és Duma. Kifejezetten szerettem, ahogy Juli észre sem veszi, és lesz egy barátja. Ahogy nem csak elviseli az új padtársát, de kommunikálni kezdenek és nyitni egymás felé.
Az egy sokkal szimpatikusabb kapcsolat és valami igazi, nem olyan, mint az álomjelenetek.

Ecsédi Orsolyának azért is jár a pacsi, mert ő így írta meg a szomszéd lány karaktert, hogy nem fárasztott vele. Még az is jól el van helyezve, hogy Juli nem egy szépség és nem is éppen éltanuló. Nem is kell annak lennie. Ami a hozzá hasonló karakterek szerepe: könnyen bele tudja képzelni magát bárki, nála működött.
Talán azért is, mert nem azt akarják eladni nekünk, hogy miss Átlag a csodalény, csak nem tudja. Hogy megszerzi az iskola top pasiját. Duma és Juli is remekül rávilágítanak arra, hogy nem kell a topnak lenni. Mindenki főszereplő a maga történetében, és jó mellékszereplők nélkül bármelyik történet kevesebbet ér.

Ez különben az egyik üzenet, amit szerettem benne. Hogy a saját történeted főszereplője vagy. A másik, meg hogy lehet szeretni a fantázia világainkat, de nem szabad elveszni bennük.

Olvasmányos, sok humoros elemmel, és igazi kamaszregény. Ok, nem szerettem, ahogy minden típust majd nagyon kifordít és fekete tükörként megmutatja a sötét oldalt. Csak Sherlock Holmes menekül e sors elől, de legalább az ússza meg a lejáratást, aki a szereplők közül az én kedvencem is.
Elkalandoztam: lényeg jópofa könyves könyv és kamasztörténet is.

Idézet: 

És most jön a lényeg. A hármas tétel. Az, hogy a karakterétől függetlenül igazából mindenki főszereplő a saját életében.

– Tudnia kell udvarolni. Szavakkal és tettekkel. Nem odadobni pár bunkóságot, hanem meghódítani.
– Na jó, de hogyan?
– Lelkesen. Ne féljen kimutatni, hogy van szíve.
– Ez tök elmélet. Mondj példát.
– Például mondja, hogy gyönyörű vagyok.
– De te nem vagy gyönyörű.

– Leszálltak rólad.
– De ha megjelenek, megint az eszükbe jutok. Utálnak. Engem mindenki utál.
– Dehogy utálnak. Csak elragadta őket a közhangulat. Nem bírnak ellenállni a kísértésnek.
– Milyen kísértésnek?
– Hogy pár percig jobbnak érezhessék magukat nálad.