Fülszöveg:
1834, Dánia. A világhírre áhítozó, különc Hans Christian Andersen hazatér külföldi útjáról, ám nem fogadják tárt karokkal. Nem elég, hogy művei sem a kritikusok, sem a közönség körében nem aratnak tetszést, még azzal is gyanúsítják, hogy brutálisan meggyilkolt egy utcalányt. Ha nem akar búcsút inteni a fejének, neki kell felderítenie az ügyet. Nagy nehézségek árán sikerül megnyernie magának az áldozat húgát, aki korábban szentül meg volt győződve a bűnösségéről, és együtt erednek a kíméletlen gonosztevő nyomába. Úgy tűnik, a gyilkos beteges érdeklődést táplál a női test iránt, és a vérszomja határtalan…
Szerintem:
Elvetemült egy regény ez –
szerintem a kis hableány ennyire vad verziójához még nem volt szerencsém. Le is döbbentem, amikor a végére megértettem, ez miképpen kis hableány sztori. (A kis gyufaáruslány sokkal felismerhetőbb, és itt is tragikus.) Hozzáteszem, ismerni kell hozzá az eredetit – ennek semmi köze a Disney cukormázas verziójához.
Az első ötlete, hogy Andersen korába teszi a cselekményt. A csodagyerekként indult, de jelenleg bukott író/költő egy gyilkosság gyanúsítottja lesz. Alig pár napja van, hogy a meggyilkolt szajha testvérével megtalálja az igazi gyilkost, vagy a rendőrség őt ítélteti el.
Kriminek korrekt – engem lekötött, ahogy Andersen és Molly követik a nyomokat, és a maguk módszereivel a gyilkos nyomába erednek. Mennek hullaházba, beépülnek a királyi háztartásba és felfedezik a fantomképet is.
Közben meg skandináv krimi módszerhez illően nyomorult mindkettő. Nem is tudom, melyik szereplőt lehet leginkább szánni. Se Molly, se Andersen nincsenek jó helyen és szenvednek. A társadalom meg folyamatosan növeli is rajtuk a nyomást, hogy esélyük se legyen. Ha az volt a cél, hogy megértsük, miért olyan szomorúak és tragikusak a dán szerző meséi, ebből meg lehet érteni. Mindenki többet érdemelne, mint ami jut neki.
Közben meg ott van társadalmi témának a fent és a lent ellentéte. Molly a társadalom legalján van, és Annával hiába törekednek jobbra, dolgoznak érte, esélyük sincs. Meg lehet nézni, hogy egy sima kocsmáros is hogyan tud beletiporni az álmaikba és kihasználni őket. Egy megvetett szakma űzői, és úgy is kezelik őket. Kifejezetten szomorú, amikor Molly a királyi háztartásba épül be cselédként, és megtapasztalja, hogy alantas munka mindkettő és társadalmilag mégis mennyire másképpen ítélik meg.
Közben meg látjuk, hogy a hercegi körök miképpen élnek. Sokkal nagyobb bűnben és gyalázatban – még orgiát is kapunk a történetben –, és mégis, ők a tiszteletben állók, náluk a hatalom, tehetnek, amit csak akarnak. Sokkal ocsmányabb emberek, mint akiket eltipornak. A herceg az egyik legjobb példa erre, aki mintapéldánya a semmirekellő nemesnek.
Megvan a kellően borzongató eset is. Bár, helyesbítenék. Nem is maga a gyilkosság, hanem az indíték a gyomorforgató. Van nem egy horrorba is illő jelenet, amikor gyilkosunk eléri a célját, és egy halott melleit varratja magára. Annyi téveszme, őrület van a gyilkosban, hogy az a borzadály.
Használja a korszakot, és ügyesen építi bele a krimi elemeket, azokat is, amelyek egy modern korban játszódó történetben alapok, itt meg újító gondolatok.
Olvasmányos is, húz egyik fejezettől a másikba. Filmszerű, és a nyelvezete mai. Nem is hiányzott, hogy meg akarják idézni a 19. századot.
Azt el tudom képzelni, hogy a kis hableány motívum ebben a formában kicsapja a biztosítékot. Én jelenleg az érdemének látom, hogy mertek ennyire elszállni az adoptálással.
