Fülszöveg: 

Londonnak ​ez a regénye a legnagyobb sikert elért és máig is a legmakulátlanabb alkotása. Főhőse, Buck, a bernáthegyi- és juhászkutya keverék, amelyet az északi aranybányászat megindulásakor száz dollárért eladnak. Befogják szánt húzni, majd több ezer mérföld után három ügyetlen aranyásó veszi meg, s a fáradt eb egy idő után nem hajlandó továbbmenni, amiért kishíján agyonverik. Thorthon, a jártas aranybányász menti meg az életét és Buck nagyon megszereti, egy ízben az életét is megmenti. Thorthon és két társa nagyszerű aranylelőhelyre talál, de az indiánok rajtuk ütnek és megölik őket. Buck erdei bolyongásából hazatérve halva találja gazdáját: bosszút áll az indiánokon, és enged a vadon hívásának, beáll a farkasok közé. A regény mondanivalójának lényege az, hogy az állatok természetéből az ember a legnemesebb és a legrosszabb tulajdonságokat is ki tudja hozni.

Szerintem: 

Vannak szerzők, akiket össze tudunk kötni egy-egy korszakkal. A

jazz korszak és az elveszett nemzedék Fitzgerald. 1848 és a szabadságharc költője Petőfi. A viktoránus vidéki Anglia Jane Austen. Ebbe a sorba Jack London is csatlakozik, aki az aranyláz, Klondike és Alaszka nagy krónikása.

A vadon szava – valószínűleg ez az egyik olyan történet, amit az is ismer, aki nem olvasott Londont. Több filmfeldolgozása van, talán még mese is. Én is ismertem a történetet, bár eddig nem olvastam el.

Így nem is kicsit lepett meg, hogy mennyire olvasmányos. Szinte élő szöveg, ami frissnek hat és nagyon működik ma is, hiába számít már klasszikusnak. Gyorsan pörögtek a fejezetek, és a végén is úgy éreztem, hogy olvasnám még tovább is. Filmszerű, és a nézőpont izgalmassá teszi. Mert nem az emberek feléről van elbeszélve – Buck, a félig bernáthegyi, félig pásztorkutya a fókusz. Az ő lelki útja és kalandjai a történet, a kutya szemszögéből. Ez már önmagában eladta, de még fokozza is, hogy a kutya szemével milyenek az emberek és a szabályok.

A terjedelméhez képest sok minden történik benne – déli, családi idill. A szánhúzás izgalmas mestersége. Az alkalmatlan gazdák. Egy jó barát, aki mellett félvad életet lehet élni. A vadon hívó szava. Harcok, nagy próbák, barátságok regénye.

Rá tudnám fogni, hogy férfias könyv. Az ábrázolt világ kegyetlensége okán. A férfi szereplők jelentős túlsúlya okán. Az egyetlen női szereplő, a Buckot a postásoktól megvevő család női tagja egyenesen életképtelen. Hisztis, törékeny, tehetségtelen. London simán jellemzi úgy, hogy megszokta, hogy semmit nem kell csinálnia. Nem is értem, egy ilyen dáma mit akar a rideg északon. Még az állatszeretetet is hamis – csak látszat. Ugyanakkor mégsem teljesen igaznak, hogy férfias lenne. (Hemingway inkább az, noha neki több a női karaktere.) Olyan egyetemes üzenete van, annyira kalandos, hogy nemtől független miatta.

Mert mi is van ebben a könyvben megírva? Azt mutatja be, hogy egy olyan szélsőséges helyzet, mint ami akkoriban Alaszkában volt, hogyan fejleszti vissza az embert. Vadabb, bűnösebb, szabadabb, veszélyesebb. És lehetne mondani, hogy egy kutya ösztöneihez való visszatalálása a cselekmény, de ezen keresztül az embereké is. Ami igaz Buckra, hogy ravasznak és erősnek, harcosnak és gyilkosnak kell lennie a túléléshez, igaz az emberekre is. Aki nem ilyen, belehal.
Ilyen szempontból érdemes megnézni azt is, miért annyira fontos John Thornton alakja. Az ő alakja az utolsó szál, ami a civilizált világhoz köti Buckot. A többiekhez képest rendes ember, de ő is kemény északivá lett. Az, hogy John halála után Buck a farkasok közé áll, akár az egész emberi világnak a kritikája is lehet.

Az emberekről különben sem fest a szerző hízelgő képet. Sok olyan döntés van benne, ami felháborított. Buck és a csapat jó szánhúzó kutyákból állt – remek csapat voltak. Buckra többször is elmondják, hogy vagyont érő állat. Akkor miért kótyavetyélik el őket olyan könnyen a postások? Értem, hogy menni kellett az újabb körre, de ha a kutyákat hagyják pihenni, amíg másokkal fordulnak egyet, legközelebb már újra a remek és összeszokott csapatuk viszi őket. De meg lehet nézni azt is, hogy az a szerencsétlen trió saját hozzá nem értését szó szerint a kutyákon verik le, akik majd megszakadtak értük, és több is éhen halt a szánjuk előtt. Ha nem kutyástól zuhantak volna a fagyos vízbe és a halálba, még csak sajnálni se sajnáltam volna őket.
Az emberek ölnek, buták, önzők. A kutyák is kemény hierarchiát tartanak, de ők ok nélkül nem kegyetlenek.

Nem is csoda, hogy annyi film is készült belőle. Bemutat egy korszakot, az aranylázat, egy kalandos és filmszerűen megírt történet is. Méltán klasszikus, nekem a szívemhez nőtt.