Fülszöveg: 

Ez a néhány történet Bartos Zoltán fordításában Jack London kedvenc helyszínén, Alaszkában játszódik. A történetekben mind szerepel kutya, farkas és az arany. Ám ezek mellékszereplők. A valódi szereplők az emberek, és viszonyuk az állatokhoz (legyenek azok kutyák vagy farkasok), a természethez és egymáshoz. És mindet átlengi a kegyetlen északi vadon brutalitása, és az emberi döntések azonnali és visszafordíthatatlan következménye.

Szerintem: 

Jack London történetei nagyon

olvastatják magukat, ez igaz a kötetben szereplő 4 novellára is. Velősek, érdekesek.

Én különben nem a kutyákat tenném meg központi elemnek. Mindegyikben szerepelnek ugyan valamiképpen, de csak a címadóban a kutya a főszereplő. A többiben az aranyláz, Klondike és az ottani élet kerül előtérbe.
London ennek a világnak volt a krónikása, és ezekben a történetekben akkor is ezt a világot festi, amikor látszólag teljesen máshol is jár a cselekmény. Lehet, hogy Kaliforniában egy házaspár befogad egy kóborló ebet, de abból is északi történet fog kerekedni.

Közös vonás továbbá a keménység, több értelemben is. Megjelenik az északi vidék idege, de nem csak a hóban és a fagyban, de az emberekben is. Mintha az a kemény élet minden lágyságot is kimosna az emberekből. Nehéz is pozitív szereplőket találni a történetekben, annyira ennek az életnek a jellegzetes alakjai. Ha élni akarnak, meg kell tenniük olyasmit is, amit más vidékek lakói elképzelni sem tudnának.
Erősek a jellemrajzok. Csak novellák, a legtöbb szereplőt csak a jelenében ismerjük meg, de a tetteikből kiviláglik, kik ők, milyen emberek.

A barna farkas a nagybetűs kutyás történet, és egy újabb emlékállítás a szánhúzó kutyáknak. Akik erősek, hűségesek, nagy munkások. Farkas kóbor kutyaként egy házaspárnál lel otthonra. De egy nap északról egy férfi érkezik, aki felismeri benne Klondike világából ellopott szánhúzó vezérkutyáját, Barnát. A legjobb volt a csapatban, és érezhető is a két lény közötti kötődés. De most kié legyen a kutya? Láttam már filmen hasonló döntési jelenetet, de ebben a verzióban még szívszaggatóbb. Sajnáltam is szegény kutyát, itt nincs jó választás. De az, ahogy megvan írva a kutya viselkedése, ahogy az emberek szíve beleszakad, az szinte életre kel a lapokon.

Az Egynapi kvartély történetében hideg időben három ember kerül egy menedékházba. A poén meg az lesz, hogy a magányosan érkező férfi a másik párban felismeri az őt elhagyó feleségét a szeretőjével. Megindul a játszma, és mivel London a férfiak krónikása, a nő lesz az, aki pórul jár. Mondhatni, a férje aranyért eladja. De a történet csattanója, amiben ott a lényeg. Amivel a férj erkölcsi diadalt szerez. A megszerzett aranyport azonnal a kunyhó melletti folyóba önti. Nem a vagyon volt a lényeg, és a nő sem kell már neki. De így az asszony meglátta, hogy mennyit ér. Hogy a férjének már nem kell, oda nem mehet vissza. A szeretőnek meg mindig ott lesz a szemében, hogy a vagyonáról mondott le érte. Neki már egyik oldalon sincs boldog vég. A finom rezdülések, ahogy ez a három ember egy-egy mondatra reagál, az remek a történetben.

A forradásos ember annyira nem tetszett. Egy kapzsi, aranyport gyűjtő embert utoléri a félelme, kb. ennyi a lényege. El tudom képzelni tipikus helyi figuraként a szereplőket, de maga a történet ez esetben nem volt érdekes. A vége ugyan poénnak vehető, de az sem mentette meg számomra.

Végül, A napkutyák ösvényén egy bosszútörténet egy remek keretben. Egy gazdag férfi – nő páros béreli fel a főszereplőt, akik megszállottan üldöznek valamit vagy valakit. Semmi pénz nem számít, csak mennek előre és előre. Viszi őket, míg szinte a világ végén utolérnek egy férfit, akit megölnek. Mikor hajóra teszi őket, miután visszafelé is életben tartotta őket, véget ér a közös történetük. A novella poénja meg az, hogy igazából az elbeszélő nem ismeri a történetet. Kik voltak ezek az emberek, kit üldöztek és miért? Végig velük volt, látta az egészet, és mégsem tudja.
De számít egyáltalán? Maga az őrült hajsza, a végén a bosszú, az tipikusan északi történet, keménységgel és rendíthetetlenséggel. Akkor is kerek, ha nem tudjuk kik és miért álltak bosszút.
Ebben is volt különben egy nagyon filmszerű, nagyon emberi és nagyon elképzelhető kép. Ahogy a végkimerülés szélén az egyre betegebb és gyengébb páros csak hajtja előre magukat, hogy menjünk. Ahogy lázas szemmel csak néznek előre. A megszállottságot ennél szebben és elképzelhetőbben leírni nem egyszerű feladat lenne.

London egyik titka a történeteiben van. Mert nála vannak történetek, kalandok, rosszak és kevésbé rosszak. Hű ebek. Közben meg nagyon jó mesélő, aki szórakoztat, láttatja az eseményeket és ízléses.

Ő egyike azon szerzőknek, akit annál többre értékelek, minél többet olvastam tőle. Kalandos, szórakoztató és annyi emberismeret is van benne.