Fülszöveg: 

Thor, az óriás grizli és Muskwa, az anyátlan medvebocs társakká válnak a kanadai vadonban, együtt élik át kalandjaikat, halásznak és gyökereket, bogyókat szednek, megismerkednek a Sziklás-hegységet benépesítő állatokkal, – mindaddig, amíg a medvevadászok üldözőbe nem veszik őket. Innen véres dráma veszi kezdetét…

Szerintem: 

Curwood egyik legismertebb története Thoré, a grizzly medvéé. Most olvastam a szerzőtől először, de

az alaptörténetet ismertem korábbról – ebből készült ugyanis A medve című film, amit minden ismerősöm szeretett, aki látta.

A kisregény állatbarátoknak pedig lehengerlő. Hol felemelő, hol drámai, de mindenképpen és mindvégig hatásos. Curwood saját élményeire alapozva írta meg: ő maga is szenvedélyes vadász volt, míg rá nem döbbent, mennyivel több örömet okoz egy állat megmentése, megfigyelése, mint a leölése. Szenvedélyes állatvédő lett és állatok főszereplésével több történetet is írt. Különben a regény elejéről erről vall is, és érzelmileg szépen felépíti, mi ment benne végbe, mi a célja.

A regényben is megteszi ugyanezt. Több nézőpontból mondja el a történetet ugyanis: Thor, a környék uralkodó grizzly medvéje, az önmagában halálra ítélt bocs, Muskwa és a medvék nyomába eredő vadász is megkapja a maga nézőpontját. A vadász számára pedig fokozatosan lesz nyilvánvaló, hogy rossz úton jár. Mire arra a pontra jutnak, hogy kutyákkal, társakkal és fegyverekkel leteríthetné a Sziklás-hegység királyát, visszakozik és az élet, az állatok tisztelete mellett teszi le a voksát. Addig különben rengeteg drámai tetőpontot érkezik. Az egyik legszívszorítóbb, és ahol a saját kegyetlenségük megcsapja a vadászt, amikor a fogságba esett kis Muskwa az elejtett grizzly kölyök mellé heveredik, és az emberek döbbenten nézik a két kicsi medvét.

Ok, ez a gyenge pontom, tisztában is vagyok vele. Abszolút magaménak érzem a szerző nézőpontját, és ugyanígy mocskosnak érzem a vadászatot. Undorító, amit az emberiség gyilkos természetéből adódóan művel az élővilággal. Erről különben remek gondolatok vannak a kötetben, amikor a vadászok beszélgetnek egymás között.
Már csak ezért is szerettem a regényt. Szemfelnyitóan mutatja meg, hogy mit jelent a természet, az állatok élete és az ember beletenyerelése erőszakkal és halállal.

Pedig Vurwood nem idealizál. Megmutatja, hogyan él egy medve. Thor és Muskwa nem lettek megszemélyesítve. Állatok, ösztönöktől hajtva. Nem titkolja el, hogy a medvék gyilkosok is. Thor ejt el a történetben rénszarvast, mesélnek arról, hogyan csemegézik kisebb rágcsálókból, de egy halálos medvepárbajt is figyelemmel kísérhetünk. Ugyanakkor nem öl hobbiból. Az idős medvét békén hagyja, még a zsákmányt is megosztja vele. Ugyan nem bírja elviselni a kölyköket, a párzási időszakot leszámítva nem él a nősténnyel és a kicsikkel, de amikor veszély van, megvédi őket. Döbbenetes, mennyire jól meg van fogva a természet kegyetlensége és a maga módján tisztasága is.

Ráadásul ez egy tempós, kalandosan felépített történet. Mozgásban tartja a nézőpontok váltása, a szereplők többféle kalandja. Feszültséget ad neki ember és állat összecsapása, hogy a vadász milyen lelki fejlődésén, ráeszmélésen megy át.
Értelmes, szép gondolatokat értelmesen fogalmaz meg.

Engem nagyon megfogott a kisregény. Körül is nézek, mihez tudok hozzáférni még a szerzőtől, mert ez alapján nagyon szívesen olvasnék még tőle. Plusz, A medvét is meg kell néznem. Még, ha tartok is tőle, hogy egyes részeivel meg fog ríkatni.