Fülszöveg: 

Üresfejű. ​Könnyelmű. Önző. Feslett. Milyen gyakran derül ki az igazság az olyan nők jelleméről, akiket így emlegetnek?
A történelem különösen kegyetlenül elbánik azokkal a nőkkel, akik feszegetik a hagyományos szerepek kereteit, úgymint kötelességtudó lány, hű feleség és odaadó anya. A történelmi beszámolók, amelyeket többségükben férfiak írtak, rendszerint pellengérre állítják a nőket, ha bármi nyomát találják romantikus vagy szexuális „eltévelyedésnek”. Azonban kevés lenyűgözőbb téma adódik, mint egy gyönyörű, rossz hírű nő.

A tizenhat éves, kíváncsi és híresen szép Natalja legszívesebben az orosz irodalom tanulmányozásában mélyülne el, ám édesanyja szerint ideje megfelelő férjjelölt után nézniük. Első bálján, az 1928-as moszkvai idényben rögtön lecsap rá a szerelem: az Oroszország-szerte ünnepelt költő, Alekszandr Puskin lép elé szégyenlősen, és örökre rabul ejti a szívét.
Házasságuk alatt sem alszik ki a szenvedély. Miközben boldog családi életüket élvezik, Nataljából az arisztokrácia báljainak csillaga válik, akit nemcsak irigyei méregetnek féltékenyen, de felkelti a cár figyelmét is. Nemsokára pedig felbukkan az udvarban Georges d'Anthès, a sármos francia, aki a végzetét jelenti Nataljának, a végét mindannak, amit igazán szeretett.

Szerintem: 

Keresd a nőt – szállóige, és ennek a kötetnek is a mottója lehetne. Emlékszem, irodalmon is úgy tanultam, hogy kora legnagyobb

orosz írója, Puskin azért kellett, hogy meghaljon, mert a kacér felesége miatt párbajt vívott és a sérüléseibe belehalt. Különben sem volt könnyű az élete egy ünnepelt szépség férjeként: a ruhák, bálok több pénzbe kerültek, amint ami a férfi rendelkezésére állt.

Jennifer Laam most azzal próbálkozik, hogy arcot adjon ennek a nőnek, akit lassan 200 éve okolnak Puskin haláláért. Az ő történetében kiemelt szerepe van a kontextusnak. Tetszett is, hogy úgy van elbeszélve a történet, hogy akár a fenti ítélet is kiolvasható belőle. De, ha megnézzük miért és hogyan történtek az események, együtt is lehet érezni ezzel az asszonnyal, aki messze nem az a szörnyeteg, aminek be lett állítva.

Hiszen ez egy szerelmes történet is. Natalja és Alekszandr között igazi vonzalom és szerelem szövődött, és legyőzték az akadályokat, hogy összeházasodhassanak. A történet első fele kifejezetten történelmi romantikus regényes azzal, ahogy a fiatalok egymásba szeretnek, de a lányt nem akarják a költőhöz adni. Az anyja intrikál, és sokáig Natalja nem is sejti, milyen döntéseket hoznak a feje felett. Később, a házasság alatt is kiemelt téma, hogy mennyire szeretik egymást végig, támogatják egymást, és elnézik egymás gyengéit. A költőnek pl. ihlet kell, ezért akár hosszas időre is elutazik, és magára hagyja a családját. Puskin meg pl. elfogadja, hogy a neje flörtöl. Az ő szájába van adva, hogy olyan korban élnek, amikor a nő egyetlen hatalma a külseje, hát élnie kell vele. Megható az utolsó beszélgetésük is, a férfi halálos ágyánál. Ott aztán pláne látni, hogy ez egy egymást szerető pár, akik között nincs harag vagy viszály.

Énelbeszélőt alkalmazva hozza közel az asszonyt, akinek az alaptermészete más, mint a szerep, amit el kell játszania. A férjét rajongásig szerető, félénk teremtés, akit pl. nagyon jellemez, hogy rövidlátó – de a szépségideál nem engedi meg, hogy szemüveget hordjon, így a bálokon is szinte csak sodródik, alig lát valamit. Művelt, maga is versel és írogat, de a férje az egyetlen, aki ezt tudja róla vagy akit érdekel, hogy a szép arc mögött milyen intellektus él. Viszont, Laam bemutatja azt is, hogy egy ponton túl mit jelentett az, hogy a külseje miatt rajonganak érte. Az volt az egyetlen, amivel ő is feltűnhetett. Hízelgő volt, és egy ponton elkezdte élvezni a rá irányuló figyelmet. De a határokat nem lépi át, nem kezd viszonyokba, ő csak a megengedett flörtöt űzi.
A pénz szórását is árnyalja – nem magától kezdi, a felette gyámkodó nagynéni tereli erre az útra, és beszéli rá ruhákra, kölcsönökre. Ő úgy tudja előadni, hogy ezzel eladják magukat a társaságban, befektetnek a jövőbe. Plusz, az sincs elhallgatva, hogy Puskin szeretett kártyázni, de szerencséje nem nagyon volt. Vagyis, az adósságokat nem csak az asszony halmozta fel.

Sok mellékszereplő lép színre, de senki meg sem közelíti azt a mélységet, ahogy Natalja ábrázolva van. Még talán Puskin kap több színt, de ő egyértelműen túl jónak van megírva. Érezni, hogy a szerető feleség szemüvegén át látjuk: jó szerető, jó apa, nagy tehetség és a kisebb bűnei, mint a szerencsejáték, elnézhetők. Egy ponton Puskin azon mereng, hogy Mozartról kellene írnia. Ezt visszatérő elemként használja a szerző, és elkezd párhuzamokat vonni. Nem írja ki, de Mozart felesége is olyan nő, akit kb. úgy ítél meg az utókor, mint Natalja Puskint.
A többiek csak egy-egy vonást kapnak: a hatalma miatt csak a saját szórakozását űző, különben unalmas Miklós cár. Az egyszerűbb, élősködő nővérek. A megkeseredett anya.

Ami viszont megjelenik, és alaposan ki van fejtve, hogy milyen az arisztokrácia élete. Milyen játszmákat űznek, hogyan kell és lehet létezni a cári udvarban. Mit várnak el a férfiaktól, a nőktől. Látszólag szabados világ, de mögötte szigorú szabályok vannak. Legfelül a teljhatalmú cár, aki kénye-kedve szerint tesz tönkre vagy emel fel. Alatta a sok intrikus és pletykára éhes nemes – egy olyan közeget látunk, ahol gerjesztik a pletykákat és szeretnek embereket tönkretenni.
Ez a világ, a kimondatlan szabályai, amely az egész helyzetet generálja, ami a párbajhoz és vele Puskin halálához vezet majd. A könyv ki is mondja, hogy az arisztokrácia, benne Miklóssal, okozta Alekszandr halálát.

Bár cselekményben gazdagnak nem nevezném, lekötött a könyv. Az énelbeszélés húzott előre, és érdekesnek találtam a cári udvart. Hiába tudja az ember, mi lesz a vége, itt valóban érdekes volt, hogy jutunk el a végponthoz.

Nagyon női a stílus. Sok-sok érzelem, és belülről van megfogva minden. Ezzel együtt több a belső ábrázolás, érzelmi oldalról közelít a többi szereplőhöz vagy a helyszínekhez. Pl. ruhákat többször ír le, Natalja rajongott a jelmezekért és az álarcosbálokét, míg helyszínek, a birtok vagy a családi otthonok bemutatása rendszeresen elő sem kerül.
Versbetétekkel különben rendelkezik, de fura is lett volna, ha egy Puskin életével is foglalkozó kötetben egy verssor se lett volna. De beszélni többet beszélnek a művekről, mint hogy a szövegük beemelje a szerző.

A kedvenceim közé nem sorolnám, de a vártnál jobban tetszett ez a kötet. Jól olvasható női portrénak, egy más nézőpontnak egy ismert eseményről.

Idézet: 

Már nem emlékszem. Tudod, hogy van ez az álmokkal. Egy pillanatig még emlékszel rájuk, aztán elszállnak, mint a szél.

Miért feltételezik a férfiak, hogy a nőknek csak a ruhák, a bálok és a férjfogás jár a fejükben?