Fülszöveg: 

Három fiatal nő, három élet, három összekapcsolódó sors. Ramlát elszakítják szerelmétől, hogy egy apja korú, gazdag férfihoz adják nőül.

Hindou-t alkoholista és drogos unokafivéréhez kényszerítik. Safira, miután húsz éven át szolgálta odaadó feleségként a férjét, kénytelen szembenézni azzal, hogy új asszony érkezik a házhoz.

Felkavaró történetükön, megrázó tanúvallomásukon keresztül elénk tárul minden brutalitása annak a világnak, ahol a nők tehetetlen áldozatként tűrésre vannak kárhoztatva, képtelenek érvényt szerezni jogaiknak, küzdeni az őket ért igazságtalanságok ellen. Türelem! Ez az egyetlen tanács, amit környezetüktől kapnak, hiszen elképzelhetetlen szembefordulni az öröktől fogva meglévő hagyományokkal és Allah akaratával. Ez a három nő mégis megpróbálja.

Szerintem: 

A kötet elvisz egy egészen más kultúrába, és jó értelemben lesokkol. Miközben

faltam az oldalakat, küzdöttem vele, hogy ez mai történet, és nem fikció. Még elképzelni is kényelmetlen, hogy van, ahol az ebben leírtak jelentik a normát.

A regény 3 nő története, egymás után elbeszélve. Ramla értelmes, tanulni akar és gyógyszerésznek lenni. Még olyan vőlegényt is talál, akit tud szeretni, és támogatja az ambícióit. Ám a családja hozzákényszeríti egy ötvenes gazdag férfihoz, és le kell mondania az álmairól. Féltestvére, Hindou pedig egyik unokatestvéréhez kell, hogy hozzámenjen. Hiába retteg az erőszakos, drogos férfitól. A család úgy véli, a szelíd lány majd lenyugtatja a problémás fiút. Akkor sem tesznek semmit, amikor a családon belüli erőszak a lány életét veszélyezteti. Végül, Safira, aki annak a férfinak az első, és addig egyetlen felesége, akihez Ramlát hozzáadják. Az ő szemszögéből látjuk Ramla további sorsát és követhetjük a harcát, hogy visszaszerezze csak magának a férjét. Vagyis, bár váltja a nézőpontot és más-más történetek, megvan közöttük az összekapcsolódás. Egy családban játszódnak, ha ebben a közösségben sokkal tágabb is a fogalom, mint nálunk.

Három teljesen más nő, és mindnek jellemet tudott írni az írónő. Át lehet érezni a szenvedésük, az erejük, vagy éppen azt a pontot, ahol minden eltörik. Szimpatikusak, jobbat érdemelnének, és az olvasó nekik kell, hogy drukkoljon. Mind másképp reagálnak a sorsra, amibe belekényszerültek. A három lehetséges utat kipipálják: lesz, aki belepusztul. Lesz, aki elmenekül. Lesz, aki elfogadja, és megtanulja, miképpen csaljon és küzdjön, hogy megkapja, ami jár neki.

Valahol brutális is, hogy asszonyok, akik egy sorson osztoznak, akik összefoghatnának és segíthetnének egymáson, ellenségek lesznek. Sok kegyetlenség van ebben a kötetben, és ez az egyik legborzalmasabb. Hogy fenntartható rendszer, működik, mert olyan szinten egymásra vannak uszítva az asszonyok, hogy nem tudnak kiállni semmiért. Egymás közt háborúznak, míg az, aki ténylegesen bántja, megalázza és kihasználja őket, tovább áll a piedesztálon, és csinál, amit csak akar.

Feltár minden igazságtalanságot, ami éri a nőket és a lánygyermekeket. Ott van, ahogy a férj és a család férfi tagjai bánnak velük. Erőszak, szexuális kiszolgáltatottság, és a védelmi háló teljes hiánya. Amíg a fiúk ott vannak az apjuk körül, a lányok még csak közös időt sem tölthetnek vele, csak ha az apjuk keresi a társaságuk. Ami nem jellemző. Elmondja az ideológiát, hogy a férfinak miért teher, ha lánya van.
Ez mind kegyetlen, brutális és nem győzök nagyobb jelzőket vadászni, hogy kifejezzem, milyen modern kori rabszolgaság is ez, társadalom és vallás által szentesítve. És az, hogy a nők egymás közt mit tesznek, nekem még fájdalmasabbá teszi az egészet. Még bele is zsarolják az anyák lányaikat a legrosszabb helyzetekbe: mert ha nem viselkednek, azzal az anyjuk helyzetét gyengítik, vagy a lánytestvérek életét nehezítik. És a családért szenvednek, az hiába használja őket sakkfiguraként.

Mindezt regényesen olvasmányosan teszi. Jó húzása van, a szöveg és a történet is késztet arra, hogy az ember újabb és újabb fejezetet olvasson belőle. Személyes, belülről megfogott, érzékeny. Nekem az is vitte előre, hogy mennyire mások ezek a nők. Mert így három történetet kaptam, és nem lehetett tudni, melyik miképpen végződik. A fizikai erőszak egyre rezignáltabb elszenvedése vagy éppen kicsinyes bosszúk és női praktikák leírása mássá teszik a nők saját részeit. Az érzelmek viszont egyformán hevesek: átjön belőle, hogy itt valóban az élet a tét.

Szerettem benne, hogy 3 nő személyes története, de ezzel együtt leképez egy kultúrát. A vallási és életmódbeli előírások, a szokások és hagyományok, az emberek átlagos élete megjelenik a lapokon. Ramla, Hindou és Safira egyéniségek, de sablonok is, hogy mi történhet és mit tehet egy nő a világukban.

Azt hosszan tudnám írni, mennyire fájdalmas és igazságtalan ez a világ. A nő tulajdonképpen rabszolga, és kezdettől arra vannak kondicionálva, hogy bármi történik is vele, tűrjön. Legyen szép és kedves, és mindent viseljen el. Nem önálló embereket akarnak a férfiak, csak babákat. Úgy is bánnak velük, nem emberekként. Gyomorforgató a sokféle erőszak, vagy, ahogy merő kéjvágyból hozzák a fiatalabb és újabb feleségeket, ellökve azt, aki évekig hű társ volt. Ebben a világban a férfi az isten, a nő meg csússzon előtte. Disztópiákat olvasunk, pedig ez a történet brutálisabb, mint A szolgálólány meséje.

Jól van megírva, jók a karakterek és fájdalmas a történet. Az ember elolvassa, és lefagy az agya, hogy ma élnek így emberek.

Idézet: 

Amikor háborúban állunk, nem válogatunk a fegyverekben. Felkapjuk azt, ami a kezünk ügyêben van, és azzal nyomulunk előre.