Fülszöveg: 

Öt ​szabály volt. Csak ez az öt.
Mindig tartsd a késed elérhető helyen.
Sose tartozz senkinek semmivel.
Semmi sincs ingyen.
Kovácsolj hazugságokat az igazságból.
Soha, semmilyen körülmények között ne fedd fel, hogy ki vagy mi számít neked.
A 17 éves Fable-nek egyetlen vágya van: kijutni Jeval szigetéről, ahol egy hajótörést követően az apja négy évvel korábban magára hagyta. Ehhez azonban rengeteg pénzt kell gyűjtenie a tolvajoktól hemzsegő szigeten, akik sokkal kevesebbért is ölni szoktak. Ám a valódi nehézségek csak akkor kezdődnek, amikor végül sikerül elhajóznia. A kotróként dolgozó lány, aki a tenger fenekéről, a korallzátonyok rejtett mélyéről hoz fel drágaköveket, mindennap harcot vív az ételért és az életben maradásért. Ki kell vívnia a helyét egy kegyetlen, férfiak által uralt világban, ahol senki nem az, akinek mondja magát. Fable hamar rádöbben, hogy a szeszélyes tengernél csak saját társai veszélyesebbek, és számot kell vetnie: mit és kit áldoz fel a túlélésért?

Szerintem: 

Ha minden igaz, egy duológia első kötete. A vége ennek

megfelelően nagyon is nyitott – de ennél fontosabbnak érzem most, hogy annyira egy fél történet, hogy nem is nagyon tudok róla véleményt kialakítani. Legszívesebben nem is írnék semmit, amíg nincs meg a folytatás, de mivel az nem tudom mire lesz, nézzük az eddigieket.

Lányos és ifjúsági, minimális fantasy beütéssel – az jelenleg inkább a világban és Fable képességében érhető nyomon, különben a Karib-tenger kalózai világát idézi. Szigetek között kalózok/kereskedők, akik kereskedelmi útvonalakon igyekeznek döntő jelenlétet szerezni. Nincs benne igazán mágikus elem, talán kalandregénynek még elmenne, de nem a mi világunk adja a hátterét. A világát lehet is még építeni, mert nagyon csak pár vonással jellemzett. Szent célja, a Marigold és kis legénysége, az ő kapcsolatuk Szenttel – kb. ennyiben ki is merül az építkezés.

Lányos, több okból is. Egyrészt, a főszereplő egy szinte kamaszlány. Van egy különleges képessége, eléggé makacs és van egy célja, amiért bármiért hajlandó. Ő kerül be majd a Marigold legénységébe, és észrevétlenül talál közöttük otthonra. Nem csak barátokat szerez, a kapitány – West – nagyon hamar kelt benne erősebb érzéseket a barátságnál. Azért szerencsére romantikusba nem csúszik át, West az elején közli, hogy nem lesz közöttük semmi. A végére ugyan mindketten megfogalmazzák, mit jelentenek egymásnak és meg mernék próbálni a kapcsolatot, de az egyetlen jelenet a történet végén. Ez nem románc. Másrészt, Fable most kell, hogy felnőtté váljon, saját célokat találjon, mondhatni: most kell kitalálnia magát. Ha nem is lányregényesen érzelmesen van mindez belefoglalva, azért érzelmesebb a megközelítés, mintha egy fiú lépne fel egy kalózhajóra.

A cselekmény igazából nem sok, inkább a titkok és azoknak a leleplezése mozgatja az eseményeket. Fable titkolja, milyen képessége van és ki az apja. West, hogy milyen alkut kötött Szenttel és miket kell megtennie neki. A legénység minden tagjának akad valami rejtegetni valója: egy bosszú, egy szerelem – ami összeköti őket, és amire sokáig csak utalgatás van. A történet haladtával egyre több minden kiderül, de még minden nincs leleplezve, Young jó érzékkel hagyott a folytatásra is.

Még azt se lőttem be, mi a történet fő konfliktusa. Ott lenne az, hogy Fable meg akar felelni az apjának, bizonyítani neki. Lehetne az is, hogy az érzelmeit mindenki mélyen rejti, mert ebben a világban minden gyengédség gyengeséggé lesz, ami támadható felület. De valahogy egyik sem az igazi. Lehetne Szent és a vetélytársak ellenségeskedése is, de ebből a Marigold legénysége a lehető leginkább igyekszik kimaradni, és nem ez mozgatja a főszereplőket.

Túl egyedi szereplő még nincs benne. Mindenki keveset fed fel magából, és inkább csak típusok, mint igazán élő szereplők. Fable, aki kezd kilépni az apja árnyékából. Aki maga sem sejti, mennyire különleges lehet a képessége miatt. West, aki folyton feláldozza magát másokért. Paj és Auster, akik a kötelező LMBTQ kvótát hozzák, és némileg humorforrásként szolgálnak. A legtöbb szereplő vagy pozitív, vagy túlságosan titokzatos, hogy eldöntsem, melyik oldalon áll. Kevés, kifejezetten sötét alak fordul elő benne: Zola, aki majd generálja a további cselekményt, és a hataloméhség tűnik a legfőbb vonásának.

Kicsit talán túlírt is, a cselekmény nem indokolja a terjedelmét, nem is nagyon tudtam gyakran, mivel is töltötte fel a fejezeteket. Olvastam, de minimálisan haladtunk csak előre. De azért jól olvasható, könnyű szöveg, ahogy egy YA történettől várható.

A végére maradnék annyiban, hogy majd a 2. rész eldönti, milyen. Lehet jó is, el is lehet még rontani – majd kiderül.