Fülszöveg: 
Egy heves vitát követően Clara barátja egyszer csak szó nélkül eltűnik. A lány nem sokkal később megtudja, hogy Ben tragikus módon életét vesztette. Pedig alig néhány hete kérte meg a kezét! Clara teljesen maga alá kerül. Ben hiánya egy nap, két évvel később arra sarkallja, hogy SMS-t írjon neki, és a napi rendszerességgel küldött üzenetekben lassan újra támaszra lel.
Amiről Clara nem tud: hogy Ben számát időközben újra kiadták. Így az üzenetek Svennél, a fiatal újságírónál landolnak, és azok olyannyira megérintik a férfit, hogy nemsokára elindul, hogy felkutassa a titokzatos feladót.
Sem Sven, sem Clara nem tudja, mire számíthat, de ami biztos, hogy mindkettejük élete gyökeresen megváltozik majd…
Szerintem:
Igazából két dolgot nem értek. Hogyan lett ez a regény
sikerkönyv? Ki gondolta, hogy jó ötlet belőle filmet is készíteni? Mondanom se kell, nálunk az utóbbi miatt jelent meg a regény. Filmes borítóval. Én meg el is olvastam, gondoltam megnézem a filmet, de előbb képbe kerülök. Most meg csalódottan fogom a fejem, hogy ebből biztosan nem készült jópofa romantikus komédia.
A regény – hát nem is tudom, micsoda. Nyilván romantikus történetként adják el – elég ránézni a borítóra. Csak éppen nem találtam benne a románcot, ami meg előfordul benne, az nekem semmilyen téren nem elégíti a romantikus regény fogalmát. Hogy konkrétabb legyek, a halott párját gyászoló Clara egyfajta terápiaként SMS-eket ír a halott Bennek. Nem tudja, hogy a számot újra kiadták, és az éppen válságban lévő Sven megkapja őket. És innen se érzelmileg, se történetben nem áll össze, mi történik. Már azt sem értem, Sven mit talál vonzóban az SMS-ek írójában. Direkt visszaolvastam, miket kapott és a legtöbb szituációhoz, közös történetekhez kötött. Egy vadidegen nem értheti őket, nemhogy beleszeressen a feladójukba. Legfeljebb annyi derül ki belőlük, hogy Clara kedves nő, de ennyi. Sven majd megkeresi, találkoznak és mondhatni vége is a regénynek. Tényleg fogtam a fejem, hogy most mi van.
Cselekmény szinte nulla, és az is külön szálon. Clara búsul, mert hiányzik neki Ben és gyászol. Festeni kezd. Beszélget. Szomorú. Sven meg maga alatt van, mert felismeri, hogy ellaposodott az élete. A párja elhagyta, az újságírói állása már untatja, és a főnöke is visszadobja a cikkét, most először. Próbál rájönni, mi a baj, de ő is meg van rekedve egy beszürkült, mindennapi rutinba és csak szenved benne. Párhuzamosan szenvednek – nem éppen komédia alapanyag, mondtam.
Még csak lelki regénynek sincs jól megírva, mert nincsenek meg a kivezető lépcsőfokok. Clara esetében még csak rá bírok biccenteni, hogy maga az idő segít, enyhíti a gyászt, de Sven? Azok a béna, random sms-ek lennének a megmentői? Hát kb. többre ment volna egy Coelho-kötettel.
Tovább rontja, hogy amikor végre találkoznak, akkor se éreztem kémiát, szenvedélyt, valami meghatározót. Szimpatikusak egymásnak, és Sven már azon gyötrődhet, hogy mondja meg a nőnek, hogy ő kapta meg Ben számát és onnan ismeri őt. De el van varrva kb. egy fejezet alatt, és ennyire béna, kötelezően betett konfliktust, ami ideig-óráig a pár közé áll, nem is emlékszem, mikor olvastam utoljára. Pláne, hogy ami addig köztük volt, nálam a barátság szintet se érné el, nemhogy a szerelmet. Olyan furának is érzem szerelmes regénynek nevezni ennyiből. Ez után jönne, amivel az lehetne. Ahogy randizni kezdenek, megismerik egymást, esetleg bekapcsol a kémia. Mert ebből ebben a történetben még NINCS.
A stílusa se tetszett. Nagyon száraz, és a szomorú szereplők ellenére se ad át érzelmeket. Csak olvasom, milyen depis meg unott a páros, én meg attól leszek mérges, ahogy ez meg van írva. Az SMS lenne az elem, ami a szürke elbeszélését feldobná, de ahogy már írtam, azok is olyan semmilyenek. Olvastam már jó SMS-regényt is, ez biztosan nem lenne az, ha esetleg Sven válaszolna, nem csak olvasna.
A könyv tehát nagyon nem tetszett, és kezdem sejteni, miért olyan a film szereposztása, amilyen. Ha nincs történet, a szexi szereplők próbálják eladni. Hát, attól tartok, én legfeljebb azon fogok gúnyosan vigyorodni, hogy Ben és Clara a filmben a Chopra – Jonas házaspár.
