Fülszöveg: 
Adrian Perez, a spanyol milliomos örökös úgy él, ahogyan kedve tartja. Évek óta költi apja pénzét bulikra, piákra, nőkre, és szolgáltat mindeközben elsőosztályú címlapsztorikat a pletykamagazinoknak. Hiába harminchat éves, képtelen megkomolyodni. Noha szemtelenül jóképű és vonzó, elkényeztetett, fennhéjázó és beképzelt. Érdekember, aki pénzben méri az emberi kapcsolatok fontosságát is. Tökéletes élete azonban egy csapásra összeomlik, amikor megtudja, hogy örökbe fogadták. Családja és a sajtó elől egészen Kubáig menekül.
Camila Romero életvidám, szenvedélyes nő, akinek aranyból van a szíve. Imádja a családját, barátait. Alázattal fogad mindent, amit az élet kínál számára. Legyen az akár a szerelme, ami a salsa, a hivatása, ami a művészet, vagy az otthona, ami Havanna. Nincs hozzászokva olyan emberi gonoszsághoz, amilyet megtapasztalni kénytelen, miután egy bajba jutott idegennek segítő kezet nyújt a kubai éjszakában.
Adrian és Camile két külön világban él. Nem csak testben. Lélekben is. Egy forró, kubai éjszaka azonban mindent megváltoztat.
Hogy találkozhat két ember útja, ha azok külön irányba haladnak? Megfér egymás mellett szegénység és gazdagság? Kedvesség és gonoszság? Boldogság és keserűség? Képes beleszeretni egymásba két ember, akik közül az egyiknek semmije nincs, a másiknak pedig mindene megvan?
Szerintem:
Ami számomra a fülszövegből nem derült ki, hogy bár
saját történet, azért kapcsolódik Belle előző könyveihez. A mostani főszereplő ugyanis Hugo volt legjobb barátja, és Vivien mostohatestvére. Vagyis, olvashattunk már Adrian viselt dolgairól.
A szerelmi szál érthető előismeret nélkül, de mivel felbukkannak az előző szereplők is a végére, azért jobb annak, aki ismeri a korábbiakat is.
A Visszatérők jól hozza azokat az elemet, cselekményben és stílusban, amit már a szerző sajátjának érzek.
1: a tánc. Szinte mindig része a cselekménynek, most Camila az, aki menő salsa táncosnő. Kevésbé hangsúlyos, mint egy-egy másik történetben, de a nő személyiségének része, ahogy a szenvedélyét megéli a zenében és a táncban.
2: a szenvedély és a szerelem összemosása. Vagyis, Camila és Adrian pillanatok alatt kattannak egymásra. Első pillantásra ott a nagy szikra, és még alig ismerik egymást, már szeretők lesznek. Nekem ezzel annyi a bajom, hogy azonnal életük nagy szerelmeként van eladva az egész. Ahhoz nem kellene, hogy többet tudjanak egymásról? Viszonynak ok, de itt többnek van mondva, én meg nem tudom elhinni.
Ez fokozódik a végjáték felé. Alig töltenek együtt időt, de Adrian már kész is Kubába költözni a nőért. Éppen csak a kezét nem kéri meg 2-3 menet és 1 hét után. Ezt meg nem is értem, a szegény Camila mégis miből repül Spanyolországba Adrian után.
3: életigazságok a különben mocskos nyelvezetben és erotikus jelenetek között. Már megszokhattam volna, de most zavart, ahogy a tanulságok és pozitív üzenetek be vannak ágyazva a bulváros cselekménybe. Nem éreztem a történeten, Adrian személyiségének fejlődésén, hogy elbírná a cselekmény ezeket a részeket.
Pedig vannak benne szép gondolatok. Gyűjthető, falra ragasztható. De most annyi más a cselekmény, bulvárosabb, hogy idegennek éreztem benne.
A cselekmény vezetése sem nyerte el a tetszésem, attól függetlenül, hogy szerintem túl gyorsan és hiteltelenül szeretnek a szereplők egymásba. Adrian érthetetlenül gyorsan és indokolatlanul változik. Egyik percben még utálják egymást, a másikban már vadul gyűrik a lepedőt. Túl sok átmenet van, túl hirtelen.
A vége is megér egy misét. Van egy olyan nyitott szála, hogy várom, hogy lesz még folytatása is. Különben, tipikus szappanos húzás. Másik nő, aki állítólag a pasitól terhes… Ennél csak az lenne szappanosabb, ha Adrian elesne, beverné a fejét és amnéziás lenne.
Piszkálom, talán azért is, mert némileg másképp tetszhetett is volna. A jobbá váló Adrian és a nagyon szerethető, életvidám Camila is kedvelhető. Vannak árnyalataik, és Camila körül jó mellékszereplők is akadnak. Az unokaöccse talán a kedvenc szereplőm benne, nagy fazon az a kiskamasz.
Azért nem fájt olvasni, de helyenként bizony bosszantott.
