Fülszöveg: 

A messzi Észak-Kanadában, a Yukon folyótól délre, a mohapalásttal borított ősi fák alatt indiánok osonnak. A Sós Sziklák Völgyének rettenthetetlen szívű fiai a könyörtelenül terjeszkedő, hódító fehérek elől menekülnek a sziklák és a rengeteg útvesztőiben. Harci kalandok és vadászkalandok során érik ifjú harcossá Sat-Okh, a könyv indián származású szerzője, aki első sikeres vadászatának jutalmául kapja a nevét, mely magyarul Hosszú Tollat jelent. Hosszú Toll és barátainak vadászkalandjait örökíti meg a szerző modern indiánkönyve.

Szerintem: 

Az indiános könyvek nem igazán találtak rám – Karl May történeteket persze olvastam, de valahogy

nem fogott meg a zsáner. Hosszú Toll történetéhez is kétkedve kezdtem hozzá, de a végére egész jól kijöttünk egymással.

Egyrészt, ismerős maga a technika. Ahogy az író azonosítja magát a hősével, és az élete későbbi szakaszából visszanézve meséli el a történetét. Ezzel együtt jár az énelbeszélő alkalmazása, és a téma olvasóhoz közelebb hozása. A szám/személy jobban rá voltam kényszerítve, hogy beleképzeljem magam a főszereplő helyébe.

Tetszett az is, ahogy egy kalandregénybe csomagolta az üzenetét. Simán lehet úgy olvasni, hogy egy indián kisfiú hogyan válik felnőtt harcossá. Megtudjuk, a kicsik meddig maradhatnak az anyjukkal, hogyan kell boldogulniuk a Farkaskölykök táborában, ahol vadászni, lovagolni és életben maradni tanulnak. Hogyan nyerik el a nevüket, majd csatlakoznak teljes jogon a törzshöz. A testvére, Tanto révén még azt is látjuk, hogy szokás ebben a társban nősülni.
Kellően változatos, többféle kaland van benne – bár ezek többsége vadászat vagy a fehérekkel való hadakozás.

Amivel eljutunk oda, miről is szól ez az egész igazából. Hogy a fehér, a nyugati ember önzőségében mit tesz más népekkel és a természettel. A kizsákmányolás, elnyomás története ez. Látjuk, hogy a földekért hogyan kényszerítik az indiánokat rezervátumokba, ahol megfosztják őket a kultúrájuktól és éppen csak annyit kapnak, hogy ne haljanak éhen. De látható az éles különbség abban is, ahogy a két csoport az élőlényekkel bánik. Az indiánok annyit ölnek, amennyit muszáj. Az elejtett állattal tisztelettel bánnak, minden részét igyekeznek hasznosítani. Ezzel szemben a fehérek egyet tudnak: még – még – még. Semmi nem elég.

Egy plusz nézőpontot is kapunk mindeközben: Hosszú Toll vegyes kapcsolatból született. Az anyja egy menekült európai nő, az apja kanadai indián törzsfőnök. A gyerek végig azt látta, hogy a fehérek mit tesznek a népével, hogy rossz emberek, akik miatt nekik mindig egyre rosszabb csak. De félig ő maga is fehér – és a testvéreivel ellentétben ő az anyjukra hasonlít külsőben is: szőke, kék szemekkel. El is képzeltem filmen milyen furán nézne ki egy szőke, kék szemű indián. Az, ahogy azzal birkózik magában, hogy ő akkor mi?
A testvére, Tanto is átmegy egy hasonló válságon. Neki a párja lesz a támasza, és segíti át ezen, Hosszú Toll ezzel a kétséggel jobban magára marad.

Nincs túlírva, kereken elbeszélt történet, ami a sima indián kalandokból vezet egyre messzebb, az indiánok ellen elkövetett bűnök felé. Kissé talán befejezetlen – a kerettörténetet nem éreztem kereknek. Az elején elmondja, azért ragadt Európában, mert az anyját kísérte haza látogatóba, és a kitörő háború miatt már nem tudtak hazahajózni. Éppen csak értelme sincs annak, hogy a nő minek akart volna hazalátogatni egy olyan helyre, ahol körözték és bántották. És minek vitte volna magával a kisebb fiát, aki csak az indián életet ismerte.

Sok szereplőt nem mozgat, őket igyekszik szimpatikussá tenni. A konfliktusrendszere pedig nagyon egyszerű: fehérek az indiánok ellen. A törzsön belül nincsenek problémák, egy testvéri közösség rajzát kapjuk bölcs törzsfőnökkel, aki nem csak biztonságban, de szabadságban is igyekszik tartani a népét.

Nem egy bonyolult, könnyed ifjúsági kalandregény ez, amit a nem is kicsit hangsúlyozott üzenete tesz talán kicsit árnyaltabbá.