Fülszöveg: 

Az 1882-83-ban keletkezett regény cselekménye Erdélyben kezdődik és végződik, de középső – nagyobbik – részét a szentföldi keresztes hadjárat történelmi eseményrétegébe beágyazott kalandsorozat tölti ki, és a cselekmény tengelyében az esendőbb romantika egyik lélektani-tipológiai toposza, az odaadó, hűséges nő és a vérétől űzött, csapodár férfi ellentéte áll. II. Endre korszakában vagyunk. Az erdélyi Zsombor várának ura, Lebée László székely gróf beleszeret feleségének (Mária) a velük egy fedél alatt élő húgába, Annába. Szívósan akadályozza Anna megházasítását, de a kérő, a szász gróf, Henning Brüniszkáld lovag áldozatok árán is kiharcolja az esküvőt. A két titkos vetélytárs férfi közül Brüniszkáld odavész a keresztes háborúban, Lebée rabságba kerül. Áldozatot nem kímélve, „minden poklokon keresztül” Mária menti meg, de utóbb rá kell döbbennie, hogy férje a húgába szerelmes; eltűnik tehát a kastélyból, hogy ne álljon a szerelmesek útjába, majd belehal bánatába. Lebée is megbűnhődik; a melodramatikus történet túlélő szereplői megtört, boldogtalan emberek lesznek.

Szerintem: 

Megvan az érzés, amikor végére érsz a könyvnek, és annyira kiakadsz, hogy

legszívesebben a földhöz vágnád? Nekem most összejött. Pedig nem éppen Jókai az, akiről eddig az jutott eszembe, hogy kiakasztó regényvégeket ír.

Nehezen lendülök túl azon, hogyan alakította a cselekményt. Ha nagyon egyszerűsíteni akarom, a főszereplő Lebée László, erdélyi nemes. Hiába van szép, hű felesége, a sógornőjébe szerelmes. Ezért aztán mindenre kész, hogy a lány vőlegényét, későbbi férjét távol tartsa a nőtől. Lehetett volna ilyen alappal is jó történet. De nem – itt bizony Brüniszkáld, a nemes és szerelmes férfi elesik egy értelmetlen keresztes háborúban, amit László túlél. Mária, a felesége utánamegy, megmenti, közben minden kísértésnek ellenáll. Pedig családja lehetne, szerető férje és mostohagyermeke. De nem, Lászlót menti, aki még a fogságban is képes volt megcsalni a nejét és megszöktetni egy háremhölgyet. Mária otthon aztán rájön arra is, hogy László Annát szereti. Eljátssza a saját halálát, hogy a férje elvehesse Mária húgát. Kiakadtam.

Egész egyszerűen Lebée László olyan szinten rongy ember, hogy utáltam. Milyen szerelem az, ahol tönkreteszed azt, akit szeretsz? Mert Anna szerette Brüniszkáldot, aki elég sok mindent ki is állt, hogy elvehesse a lányt. Anna boldog lehetett volna – csak László ezt nem bírta nézni. Milyen szerelem az, ha elfelejted a szeretett nőt, amint másfelé mész? Mert Brüniszkáld maradt hű a nejéhez, akitől a nászéjszaka előtt elrángatták háborúba. László először a tábori szajhákon ment végig, aztán egy özvegyet akart csellel elcsábítani, végül az őt jó körülmények között fogságban tartó szerelmét szöktette el. Nem csak Mária, de Anna se jutott eszébe egy percre sem. Nem érzem vigasznak, hogy Anna – László házassága sem sikerülhetett jól. Jókai egy mondattal ráutal, hogy Anna képtelen szeretni Lászlót. Simán bele látom, onnan hogyan mennek a gyűlölet felé.

Ok, nem várok feltétlen happy endet, de itt konkrétan mindenkinek rossz lesz. Lesz, aki tényleg meghal, más élőhalottként és elrejtőzve várja a valódi halált, míg mások egy boldogtalan házasságban hazudnak maguknak is. Senki nem azt kapja, amit jelleme alapján érdemelne. És rendben, hogy Jókai ezzel írta ki magából a politikai életben ért csalódást, ezzel mutatott be, hogy ilyenek vagytok ti is. De akkor is – rossz volt olvasni!

Pedig a romantika korstílusának megfelelően alakítja a cselekményt. Van benne vad szenvedély, váratlan és nagy fordulatok. Kalandos, sokszínű. Nézőpontokat vált, sok helyszínen jár és néha egészen mesébe illő eseményeket produkál. A szereplők jelleme is nagy gesztusokkal van írva. Aki romlott, nagyon az. A nemes lelkek vakulásig tündökölnek.
Olvastam már gördülékenyebb történetet Jókaitól, de kalandregényként működik ez is.

Még történelmi regényként is olvasható, hiszen nem csak András király keresztes hadjáratát mutatja be, de az arab világ színeit is festi. Van benne pápai politika, de a velencei kereskedőszellemre is kitekintés.

Jókai még humort is belecsempész – egy részen pl. azon mereng, hogy amikor a király legutóbb háborúba ment, arra jött haza, hogy a nemesek végeztek a feleségével. Nem lehet, hogy azért lehetett rávenni a keresztes hadjáratra, mert ugyanilyen hazatérésben reménykedik?

Felfoghatnám úgy is, hogy az valahol jó, hogy ennyire dühített ez a történet, mert hatott rám. De jelen pillanatban inkább csak morgok még magamban, hogy mennyire utáltam, ahogy a cselekmény alakult ebben a regényben.

Idézet:

Ez a paradicsomnak a nyílása: egy gyermeknek az ajka, aki álmában nevet.