Fülszöveg: 

Emilia és az ikertestvére, Vittoria strega – olyan boszorkányok, akik az emberek között élnek, meghúzzák magukat, nehogy felfigyeljenek rájuk és üldözni kezdjék őket. Egyik este Vittoria nem ér oda időben a család híres-neves szicíliai éttermébe. Emilia hamarosan rábukkan szeretett ikertestvére holttestére… amit felfoghatatlan módon megcsonkítottak. Emilia összeroppan, és úgy dönt, bármi áron megkeresi a testvére gyilkosát, hogy bosszút álljon – még akkor is, ha réges-rég tiltott fekete mágiát kell használnia hozzá.

Később Emilia megismerkedik Haraggal, a pokol egyik bűnhercegével, akitől már gyerekkora óta óva intik. Harag azt állítja, hogy Emilia oldalán áll, és megbízást kapott arra, hogy derítse ki, ki gyilkolja a szigeten a nőket. De amikor a Gonoszokról van szó, soha semmi nem az, aminek tűnik…

Szerintem: 

Keressek magamban valami jóságot? Nem sok kedvem van hozzá. Nekem olyan szinten volt csalódás ez a

könyv, hogy cincálni lenne kedvem. Ha meg arra gondolok, hogy sorozatnyitány is… tragédia.

Az alapötlet még tetszett is volna. Egy boszorkányt megölnek, az ikre keresi a gyilkost és bosszút akar állni. Ráadásul titokban kell ténykednie, mert ebben a korszakban a boszik könnyen máglyán és legyilkolva találhatják magukat. Csak aztán jönnek a történetszálak, és minden jóindulat elveszett belőlem. Van egy szabadlábon levő sorozatgyilkos, és a boszorkány közösségben egyedül egy kamaszt érdekel, hogy elkapja? Emilia megidéz egy démont, és mivel nem éppen ez a vasárnapi hobbija, tévedésből házassági kötést tesz magukra? A keresett, ritka ereklye, ami a Pokol kapuit nyitja, éppen Emilia és Vittoria nyakában lógnak? Sok jaj – jaj – jaj.

Lehetett volna krimis, de az kifejezetten szánalmas, ahogy Emilia nyomozni próbál. Nem ért semmihez, bajba keverni tudja csak magát. Nem is nagyon halad, a démonnak kell megmentenie, és mindezt úgy adja elő, mintha ő mindig mindent jól csinálna, és mások miatt nem sikerülne semmi. Pedig Emilia simán egy idegesítő kontár, és egy ponton már azon drukkoltam, hogy Harag törje meg az igézetet és végezzen vele, vagy a boszorkánygyilkos kapja tőrvégre. Olyan szinten nincs benne hozzáértés, annyira naiv és narcisztikus egyszerre, hogy az fájdalmas. Plusz, Vittoria haláláig csak várja a sült galambot. Antonio erre a legjobb példa – bele volt szerelmesedve, aztán lépett is bármit? Csak sóvárgott, amikor a fiú papnak állt. Még csak egy kérdést sem tett fel neki magukról, amikor úgy érezte, hogy az érzelmei viszonzásra találnak. Ha kedvesebb akarok lenni, akkor arról is írhatnék, hogy összekapja magát. Hogy attól bátornak minősül, hogy szerencsétlenkedve, de nem adja fel. Ő bizony nyomoz és bosszút áll, ha nehezen is akar összejönni. Csak éppen annyi minden más idegesít mellette, hogy ezt hagyjuk is.

A mellékszereplőkkel sem jobb a helyzet. Szintén az idegesítő elemek listájára megy, hogy sokaknak vannak információ, de akkor is őrzik a titkokat, amikor azzal csak ártanak. Emilia nagymamája is ilyen. Minden másképpen alakul, ha korábban elkezd beszélni és nem csak ül a tudásán. Rosszabb, mintha passzívak lennének. Az már butaság, hogy merre haladnak az események, látják, tehetnének ellene, és nem lépnek semmit. Miért nem? Kétlem, hogy ezzel az ikreket akarta volna védeni. Eleve, akkor nem kellett volna a medálokat a nyakukba rakni. Később meg, mikor az egyik más halott, miért nem lehetett a másikat beavatni, amikor nyilvánvaló volt, miben kezd el mesterkedni?

Haragot meg szerelmi lehetőségként kéne számon tartani? Vannak olyan vonásai. Ő a rosszfiú, akit Emilia majd megmenthet. Csak éppen a világábrázolásba ezt egyelőre nem tudom elképzelni. A démonok természetüknél fogva sötétek, nem emberek, teljesen más szabályok és erkölcs köti őket. Hogy is nézne ki egy halhatatlan lény és egy 50-60 évet élő nő kapcsolata? Ami az ő javára szól, hogy lenne egy tippem, Harag mire játszik. A szabadságára. Ő szerintem abból akar kitörni, hogy bármilyen szabály és megszorítás kösse. Maga akar dönteni, a szabad akaratért küzd. Ezzel együtt tudok érezni, és csak remélni merem, hogy a YA romantikus zsáner nem csinál belőle szerelmes papucsállatkát.

Lassan haladt a cselekmény, nem tetszett a vége és a világa sem. Ahogy a boszorkányok és démonok egymás mellett/ellen élnek, ennyiből zavaros. Maga a régi átok sincs tisztázva, kicsit olyan volt, mintha csak össze lenne elénk csapva valami.

Ehhez jön hozzá, hogy nem láttam értelmét a szigorú helyszíni kötésnek. Végig olyan érzésem volt, hogy ennek a történetnek muszáj Szicíliában játszódnia, de nem derült ki, miért. Mi olyan különleges a szigetben?

Arra mindenképpen lehetőséget adott a fordítónak, hogy olasz szavakat csempésszen a szövegbe. Pl. a lányok medálját rendszeresen más nyelven írja, de nem értettem, miért. Hangulatkeltés, rendben. Csak éppen eleve a történetben mindenki olaszul beszél, amit mi magyarul olvasunk. Akkor mi értelme van egy-egy szót eredeti alakban hagyni, aminek van fordítása is? Hiába tudom, stilisztika, de most akkor is zavart.

Igazi tartalmat se lehet kihalászni belőle. Egy olyan ifjúsági, ami nem döntötte még el, hogy fantasy vagy romantikus akar lenni, esetleg a kettő ötvözete. Gyerekes, idegesítő főhőssel. Mi tetszett benne legjobban? Könnyű. A borító. Az hangulatosabb, mint maga a könyv.

Idézet: 

Egy jó könyv egyfajta mágia, olyasmi, amiben bátran elmerülhetek, nem kell attól tartanom, hogy a ránk vadászók elkapnak. Imádok így eltávolodni a valóságtól, főleg gondterhes időszakokban. Egy történetben bármi lehetséges.