Fülszöveg: 

London a csodák városa. Így amikor Agnes Martí, a Barcelonából érkező régészlány betéved Edward Livingstone, a hírneves felfedező leszármazottjának varázslatos könyvesboltjába, rögvest Alice, Pán Péter, Twist Olivér társaságában és világában találja magát. Nem kevés furcsa kérdésekkel hozzá forduló vásárlóval, vagy egy kék fénybe burkolózó, állandóan körmölő íróval. A könyvespolcok és a világirodalom labirintusában lépten-nyomon rejtélyekbe botlik, melyek megfejtéséhez egy detektív szegődik mellé társául a Scotland Yardtól – hogy közösen leljék meg a legtitokzatosabb kincset, mely két embert összefűzhet…

Szerintem: 

Van a regényben egy rész, amikor a

rendszeresen visszajáró vevő arra panaszkodik, hogy szórakoztató könyvet kért, de amit kapott, abban nem történik semmi. Térítsék vissza neki a könyv árát! Azért bevallja, hogy mosolygott és kuncogott rajta, de cselekménye akkor sincs. Nos, ez kicsit olyan, mintha ennek a könyvnek a mottója is lenne.

Annyira hiányoltam belőle a cselekményt, hogy az elmondhatatlan. Nem történik semmi, kis epizódok vannak és olyan… semmilyen ez az egész. A spanyol Agnes régész, de elhelyezkedni nem tud, így köt ki eladóként a Holdsugár könyvesboltba. Megismeri a törzsvevőket, egy ellopott könyv kapcsán egy nyomozóval akad össze és karácsony után mindenki élete révbe ér. Ennyivel el lehet intézni az egészet. Felfoghatatlan, hogy lett több oldalnyi a könyv, novellaként is kevésnek találnám a történetét.

Viszont, hangulatos. Kellemes. A cselekmény jó része karácsonykor játszódik, és az a hangulat és emberi hozzáállás át is itatja az egész történetet. Jó érzésekkel, jó emberekkel, pozitív képekkel van tele. Kicsit a mindennapok megtalálható varázslatait ünnepeli – legyen az egy finom tea, egy kellemes beszélgetés vagy a csillagok látványa. Az ilyesmi a jó bekuckózós könyv télen egy bögre meleg kakaóval. De most nyár van és meleg, szóval most nem talált hangulatomnál.

A szereplőkben a nevüket találtam a legérdekesebbnek. Nem klasszikus beszélő nevek, de nagyon sok a kölcsönzött alak. A kis Oliver neve Dickenst idézi, Livingstone úr egyenesen a felfedező Livingstone leszármazottja, a nyomozó John neve meg mintha egy filozófuséval egyezne meg, de nem jegyeztem meg. Nehéz is őket önmagukban nézni, amikor már eleve a nevükkel más alakhoz vannak kötve. Különben mindenki jóindulatú, jószívű. Livingstone talán karácsonykor Scrooge – vagy talán Grincs? – díjat akar nyerni, de annak is pozitív a belső üzenete. Mert ezek az alakok csak látszólag rosszak és morcosak, a szívük mélyén rendesek és szerethető, boldog alakká váltak a maguk története végén.

Igazi konfliktus nem is akad benne. Ami bűnügynek tűnik – az ellopott napló –, arról is kiderül, hogy egészen más és ártatlanabb történet van a hátterében.

Összefoglalva kedélyes, kellemes téli olvasmány, de nekem most nagyon nem esett jól. Elsősorban a kevés cselekmény miatt, de a túl sok jó ember és pozitív üzenet is több volt, mint nekem kellett volna.