Fülszöveg: 

Kötetünk első darabja, a Claudine háza, gyöngéd, forró, lírai vallomás gyermekkora színteréről és szereplőiről: a kert virágairól, a testvéreiről, dalos apjáról, az eprésző macskáról, a csokoládéivó pókról, a szülői ház örökfényű csodáiról és a csodákon őrködő, vígkedélyű, felejthetetlen anyjáról. A Duó és A kuckó Colette örök témáját, a férfi és a nő szenvedélyes párviadalát zengi el, mély, telt, hibátlan zengésű hangon. A Gigi, a címadó, hosszabb lélegzetű elbeszélés – az írónő késői gyöngyszeme – a századforduló éveibe repíti az olvasót. Hősnője, a tizenhat éves csitri, szembe mer fordulni a kurtizánok törvényesített világával; a fordulatos, üde történetből több nagysikerű film készült. A Colette írásaiból áradó poézis – a múló pillanat ragyogása, egy táj, egy virágzó barackos, egy áradó folyó minden színe és illata, egy lázas gyerek száguldó, tünékeny álomvilága – gyöngéd varázsával rabul ejti az olvasót.

Szerintem: 

Azért nehezemre esik szépirodalomként gondolni Colette munkásságára, akár erre a kötetre is. Ami különben 5 történetet tartalmaz, és egyértelműen a címadó köztük a legismertebb.

De nem tudom azt sem rásütni, hogy

sima romantikus irodalom. Claudine háza családi képek sorozata, amelyben egy idillinek feltűnő gyerekkor és az anya képe elevenedik meg. Feltűnik több családtag, benyomások, ruhák és virágok. Történetet se nagyon tudnék hozzá mondani. A szeretett anya képe a leginkább összekötő elem bennük, akiről érzékeny potré áll össze a több történetből. Ahogy szeret, ahogy a gyerekeiért él, ahogy van egy dáma oldala ékszerekkel és ruhákkal.
Már szinte barokkos mondatok, de összességében inkább a szecesszió jut eszembe a hangulatáról. Mert ebből az maradt meg bennem a legjobban – a ragyogó, aranyos emlékek esszenciája.

A Duó és A kuckó összetartoznak és ez már szerelmi történet, a korszakra jellemző házastársi elemekkel. A nő direkt elöl hagy egy levelet, és mondhatni kényszeríti a férjét, hogy rájöjjön korábbi viszonyára. Megy köztük a puhatolózás, a játszma, egészen addig, míg a férfi váratlanul öngyilkos nem lesz. A kuckó pedig viszi tovább a nő útját, aki özvegyen maradt. Cselekménye nem sok van, viszont tele van párbeszéddel és az érzelmeik fejtegetésével.
A korszakban simán tabu közelinek is mondanám, ahogy egy házasság belső történéseit megragadja, és kitárgyalja egy viszony következményeit. Ahogy az asszony a korszakba nem illően azt mondja a férjének, hogy unatkozott, megtetszett valaki és elvette.

A beteg gyerek valami egészen más. Beteg lázálom, az anyai aggódás képei mellett. Ez is annyira hangulati, egy megragadott kép, hogy szintén nem története van, inkább érzései és emlékei.

Végül, zárásul bekerült a Gigi. (Ez a története vetélkedik a legismertebb regénye címért a Cheri-vel.) Ez van legközelebb ahhoz, amit románcnak lehetne nevezni. Gilberte serdülő fiatal lány, akit nagyanyja és annak nővére pártfogolnak. Az valami brutális, ahogy Colette majd leleplezi, mire is nevelik. Miközben úgy tűnik, hogy egy nagyon erkölcsös, mindentől elzárt fiatal nőt készítenek fel a tisztességes életre, már megvannak az elszólások. Ahogy a néni azt mondja, ők nem férjhez mennek, végül esetleg megállapodnak. Ahogy ékszergyűjteményéből tanítja a kislányt a gyémántok értékére, és hogy milyen ajándék jár egy nőnek. Ahogy Gigi már a többedik generáció, akinek nincs apja, aki fattyúnak született. Ahogy a társasági hölgyekről beszélnek, akik nem feleségek, szeretők. Van abban valami kiárusító/lealacsonyító, ahogy simán azt várják a lánytól, ő is lépjen be a kitartott szeretők körébe. Még csak fel sem merül bennük, hogy feleség lehetne – egy gazdag férfi kitartottjának szánják.
A család baráti körébe tartozik a fiatal milliomos, Gaston Lachaille. Egy szakítása után máshogy kezd nézni a felnövő Gigire, és a család női le is csapnának. Megindul az alku, amit Mamita, Alicia és Gaston a társadalmi körükben megszokott módon le is vezényelnek. Miért mit kapna a lány. Mondhatni, megtárgyalják a kitartását. Gigi azonban nem megy bele a társasági játszmába, és jól ki is zökkent mindenkit. És az, amit majd Colette ebből kihoz, már átlendíti a romantika felé. Gaston is megtöri a kört, és feleségül kéri a lányt, nem szeretőnek.
Ez teszi eladhatóvá. Mert különben mai szemmel azért nem annyira elfogadható ez a történet – Gigi még 16 sincs, Gaston 32-33. Nem is annyira a korkülönbség, inkább a lány fiatalsága a zavaró elem. Pláne, hogy Colette erősíti azokat az elemeket benne, amelyek kislányossá teszik. A filmverzióba jobban beletették, hogy a kamasz miképp lesz fiatal nő, és úgymond eladták, hogy Gaston beleszeret. De a kisregényben kb. az iskolai egyenruhából vinné az ágyába.
Fura, a filmverzióban szerettem a szerelmi szálat, a kisregényben inkább a bemutatást az úri társaság szokásainak. Pedig a filmben is megvan, ahogy játszmaként és beleunva űzik a gazdagok a szerelmi játszmákat. A regényben jobban kijön ennek az éle, ahogy Gigi kiárusítása is, aki ráadásul rajong is a neki kiszemelt férfiért, csak éppen azt nem tudja elképzelni, hogy belőle is bulvársztár legyen, egy olyan nő, akit majd elunnak és elhagynak.

Amit az erősségének éreztem a kötetnek, az a hangulatátadó képessége. Szinte nem is történeteket, hanem képeket és színeket, hangulatokat kaptam. Valami ilyesminek képzelem a nagypolgári prózát a korban. Kiművelt, de olyan témákkal és érzelmekkel, amelyek le is leplezik a rendszert, nem csak mutatnak belőle képeket.

Ma már a korszakra jellemző pikantéria nincs benne, én nem éreztem egy-egy témáját olyan erotikusnak vagy botrányosnak, amiért Colette-tel megesett az is, hogy a folytatásokban leadott történetét vissza kellett hívni a lapokból, mert közbotrányt váltottak ki. Inkább azt érzem benne, hogy ő leírt olyasmit, ami a korban volt, mondhatni a mindennapok része volt, csak tabuként és nem beszéltek róla. Colette a saját életútjában is megélte ezeket, saját kézből volt tapasztalata.

Ami viszont nehezebben olvashatóvá tette nekem: a mondatok túldíszítettsége. Többször éreztem úgy, hogy a kevesebb több lett volna. XX. századi, és a barokkos jut róla eszembe. Azt már akkor is nehezen viseltem, amikor tényleg barokk a szöveg.
Plusz, a Gigi-t leszámítva még akkor is szomjaztam volna több cselekményre, ha tudtam is értékelni a megragadott hangulatokat.

Talán maradjunk annyiban, hogy a Gigi az egyik kedvenc filmem Hollywood aranykorának idejéből, és Leslie Caron, Chavalier és Gábor Zsazsa megszerettették velem annyira, hogy az a történet inkább lesz nekem Gigi, mint Colette eredetije.