Fülszöveg: 

A Papirusz – A könyvek története az ókori világban elvezet Nagy Sándor csatáinak helyszíneire, bebocsátást enged Kleopátra palotáiba és a fortyogó Vezúv lábánál fekvő Papiruszok villájába, megmutatja az első ismert könyvkereskedéseket és kéziratmásoló műhelyeket, de bejárja Oxford földalatti könyvlabirintusát és a leégett szarajevói könyvtárat is. Aktuális témákhoz nyúlva köti össze a klasszikusokat rohanó világunkkal: Arisztophanész a perbe fogott humoristák elődje, Szapphó a kortárs női íróké, Titus Liviusnak voltak elsőként rajongói, Seneca pedig a post-truth úttörője.

E mesés kalandnak azonban mindenek felett a könyveket évezredeken át óvó ezrek a főszereplői: tűzhely mellett mesélő asszonyok, tanárnők, bölcsek, könyvtárosok, írnokok, szerzetesnők, rabszolgák, fordítók és nyomdászok. Azok, akik hegyvidéki házukban vagy tengerparti otthonukban olvasnak; azok, akik energiától felrobbanó metropoliszokban adják át magukat a könyvek varázsának, és azok, akik békés külvárosokban merülnek bele olvasmányaikba. Egyszerű emberek, akiknek van, hogy fel sem jegyzi a nevét a történelem.

Szerintem: 

A helyzet az, hogy becsapva érzem magam, de ennek most még örülni is

tudok. Ez a könyv, a címével és a fülszövegével is, azt ígérte, hogy bevezet abba, hogyan írtak, miképpen születtek meg a könyvek az ókorban. Kultúrtörténeti és történelmi ismeretterjesztést vártam.

De mit kaptam? Hát, bajban vagyok, ha egy szóval ki akarom fejezni. Sokkal több minden van benne, mint amit a téma megjelölt. Vallejo nem ismert korlátokat, és messze nem csak ókorról mesélt nekünk. Minden, ami könyv, ebben a kötetben fel lehet lelni. Ha van is egy ókori mag, ahonnan kiindul, nagyon messze eljut minden témában másfelé. Csak egy példa: ahogy fejlődtek az eszközök, amire az írás került. Kőtábla, papirusz, majd jött a pergamen. Ebből eljutunk oda, hogy az elektronikus könyvek fenyegetést jelentenek-e a papírra? A könyvtáraknak meddig van létjogosultsága? Teljesen mai és sokszor felmerülő kérdés. De a könyvek szerkezetéről pl. a számítógépeket is magyarázza, és azt is megtudjuk, az Internet miképpen követi a könyvek és a könyvtárak felépítését.

De messze nem száraz, tudományos értekezés. Nagyon sok benne az anekdota és a történelmi, érdekes történet. Remek portrét ad Nagy Sándorról, követjük az alexandriai könyvtár történetét és felvillan Kleopátra alakja, a római államférfiakkal folytatott afférokkal. Vannak olyan részek a könyvben, amit legszívesebben stílusos bulvárnak neveznék. Mert bizony belesünk hálószobákba is, a fontos személyiségek magánéletébe, de mindezt stílusosan és céllal.

Képtelen lennék megfogni, mennyi mindenről van benne szó és milyen logikusan vezet egyik gondolat a másikhoz. Tele van döbbenetes tényekkel és történetekkel. Az alexandriai könyvtár végzete, a könyvégetések – simán kapcsolatot von az ókori hírhedtek és a holokauszt, vagy éppen 9.11 után a Korán égető mozgalommal. És ott lesz mellette a fikciós műfaj is – ha a könyvégetés témájánál maradok, izgalmasan mellé tudja tenni és magyarázza Bradbury Fahrenheit 451-ét. Mert még erre is van benne törekvés és példák sora: megjelenik benne A rózsa neve, Borges bábeli könyvtára, de az Iliász is többek között.

Benne van Vallejo személyisége, az egyes témákról a véleménye és a következtetései. Akár esszék és értekezések gyűjteményeként is lehetne olvasni, de sokkal populárisabb, szórakoztatóbb a stílusa azoknál.

Hogy kicsit kötekedjek is, pedig imádtam ezt a könyvet, két dolgot hoznék fel. Az egyik, hogy pont a szerteágazó témák és eszmefuttatások miatt később egy-egy részt nem igazán lehet megtalálni benne. Szerintem ezt nem lehet jól tartalomjegyzékkel ellátni. Pedig még ténygyűjtemény is, néha egészen döbbeneteseké. Mennyi állatnak kellett halnia egy kódexért, hogy a bőrükből pergamen legyen? Igen, ebből ezt is megtudhatjuk.

A másik, hogy bődületes mennyiségű témát érint sok területről. Nekem élvezet volt, az érdeklődési köreimbe vág, a diplomámhoz meg olvasnom is kellett nagyon sokat azokból a művekből, amiket említ és magyaráz. De akinek nincs meg ez az előismerete, neki ez mennyire élvezhető vajon? Mert egész más Pompeji és Herculaneum világába merülni úgy, hogy tavaly ott nyaraltam. Más úgy olvasni Eco klasszikusáról, hogy én is olvastam és értem az utalásokat. Elképzelni nem tudom, hogy ismeretlenül milyen lenne ilyen formában olvasni róluk.

De az meg nem hangzik elitistának, ha annak ajánlom csak a könyvet, akinek a történelem, Európa kultúrtörténete, a modern és ókori klasszikusok ismertek? Bár, talán túlgondolom. Valószínűsítem, hogy pl. a focirajongó öcsémnek se jutna eszébe levenni a polcról a Papirusz című könyvemet. Talán olyan könyv ez, amely közönségére talál.

Idézet: 

A könyvgyűjtő szenvedélye olyan, mint az utazóé. Minden könyvtár egy utazás; minden könyv egy soha el nem évülő útlevél.

[…] a haladás és a szépség magában rejti a fájdalmat és az erőszakot.