Fülszöveg: 

„Kudarcként ​éltem meg, mikor huszonnyolc évesen visszaköltöztem a szüleim házába, de az érzés pár nap alatt felszívódott, mint pára az ablaküvegről.” Így kezdődik Vojvoda Dániel, egy első látásra akár tipikusnak is mondható 21. századi kiábrándult fiatalember története valahol a budapesti külvárosban elterülő focipálya-komplexum büféjében. Az viszont, hogy mindezek után egy pszichológiai krimi, egy lebilincselő családtörténet, egy történelmi kalandregény bomlik ki a szemünk előtt, korántsem mondható tipikusnak. Kovács Krisztián első regénye a múlt és a múlt által befolyásolt jelen megértésére tett szenvedélyes generációs kísérlet. Az előző század a jelen rémálmaként vissza-visszatér, és ha már nem menekülhetünk előle, jobb, ha szembenézünk vele, akármennyire félelmetesnek is tűnik, amit látunk. A Hiányzó történetek a tovább élés fordulatos regénye, a második világháborútól napjainkig, Caracastól Budapesten át Tokióig érő letehetetlen történet, vérbeli mai próza.

Szerintem: 

Egy-egy alkalommal megesik, hogy nehezemre esik egy

regényről beszélni. Nem is tudom, hol kellene kezdeni, és még az is kusza, hogy mi mindent kavart fel bennem a történet. De ezek a jó regények – amelyek megérintenek, megmozgatnak valamit odabent. Amelyektől jól esik, hogy kényelmetlenül érzem magam tőlük.

A Hiányzó történetek ilyen regény. A főhőse egy mai fiatalember, a 28 éves Dani, aki egy cikkből értesül róla, hogy a nagyapját elvitték a Hitlerjugendbe katonának kamaszként, és menekülés közben egy tanyán nemi erőszakot követett el a társaival. Ő erről most hall először, és az apját kezdené faggatni, aki soha nem beszélt az apjáról. Most sem. Dani pedig nyomozni kezd, az igazságit keresi – és közben megállíthatatlanul szembesül a saját maga és az apja közti kapcsolat rákfenéivel.
Feszültsége van annak, ahogy a jelen és a múlt képei egymás mellé kerülnek. Megelevenednek a történetek, amelyeket Dani hall. Fel kell őket dolgoznia magában, és azzal is folyamatosan szembe kell néznie, hogy egyes embereknek mennyire mást jelent az igazság. Mintha az mindenkinek meglenne, és esélye sincs, hogy felülírja azt. Bármit nyomozzon is ki, az apja meg sem akarja hallani – az, hogy a nagyapa öngyilkos lett és az apának kellett megtalálnia, olyan sebet ütött, hogy minden rosszat el tud róla képzelni és megtagadta a férfit, akit korábban rajongva szeretett. És Dani bármit is mondani, az apja nem tud mit kezdeni vele. Neki már megvan a maga igazsága.

Miközben abban történelmi krimi van, ahogy a korábban élt személyek életét felderítik, ez magának a feldolgozásnak is a regénye. Szembenézni a múlttal, és mit jelentenek a felmenők által elkövetettek és elszenvedettek a későbbi generációnak. Hogy öröklődnek minták, és mennyire szubjektív lehet az igazság. Hogy egy nyomtatásban megjelent hazugság és elferdítés mennyire veszti élét attól, ha valaki tudja az igazat, és saját maga meg van békélve vele. Mi késztet harcra, mi az érzékeny téma.
Mert természetesen olyasmiket piszkál a történet, amelyek kényes pontok. Nácik, Hitlerjugend, a civilek elleni erőszak. Később a szocialista rendszer, a besúgók. De napjaink történetei között is akad kitartottság, trollok meg családon belüli erőszak. A politika, a hazugságok, a pénz hatalma.

Többszörös a narráció, ami érdekes hangulatot teremt. Dani jövőbeli énje és a jelen osztoznak az elbeszélésen, és respektálnak a megtudottakra. A jövőbeli én a jelenre is. A történetek átfolynak egymásba, és gyakran máskor is megkapják az elbeszélő szerepét.Többen elmondják a történetüket, ami a szövegben megelevenedik.
Az egész egy nagy történetfolyam, ami soha nem ér véget. Az egyik történet hozza a másikat, és a jelen is történetté válik majd a jövőből nézve. Ez megvan az elbeszélésben is, így könnyedén folyunk egyik történetből a másikba, amelyek mégis összekapcsolódnak a személy által, aki feldolgozza és megismeri őket.

Nem hősöket és gonosztevőket rajzol, emberi figurákkal dolgozik. Többek típusoknál, történetük és jobb – rosszabb döntéseik vannak, ugyanazt a személy egyes döntéseiért meg lehet ítélni, míg másban kiemelkedően tudott teljesíteni. Lehet velük azonosulni, és akár ugyanazt a történetet másként értelmezni az egyes szereplőkkel.

Van igényesség a szövegben. Gondolatok, amelyeket ki lehet emelni. Hangulatokat kifejező helyzetek, ahhoz illő nyelvezettel. A nyelv különben többszörösen fontos benne: hogy elbeszéljék a történetük, vagy a jellemük tükre, hogy hogyan és miről beszélnek.

Nem megnyugtató, nem is kellemes, de megragadó. Sikerült azt eltalálni benne, hogy lekössön a történet és érdekeljen, mi derül ki a felmenőkről, ugyanakkor nagyobb témákon is járjon az eszem. Véletleneken, szülő – gyerek kapcsolatokon, történelmen. Első olvasásra olyan könyvnek érzem, amit többször és más-más életszakaszokban is el lehet olvasni, mert máskor, másként, mást hallhatok ki belőle.

Idézet: 

Egyetlen történetről sem tudhatjuk biztosan, hogy igaz, mi magunk tehetjük azzá. A hitünk és a ragaszkodásunk ahhoz, hogy minden úgy történt, ahogy elmesélték. A történetek nem csupán velünk élnek: miattunk élnek.

Minden gyerek egy befektetés. A szülő befektetése a jövőbe.

A múlt átok, a jövő titok, a jelen adomány.

– Reménykedem a változásban.
– Ebben az országban? Régen nem tűntél ennyire naivnak.

A csend is egy történet. És néha többet mond.