Fülszöveg: 

Az ​etológia fiatal tudományág létére gyorsan népszerű lett – többek között kitűnő ismeretterjesztő szakírói miatt is. Közéjük tartozik a természetfilmes David Attenborough is, aki trilógiájának – amelynek első két darabja: Élet a Földön és Az élő bolygó – zárókötetét az állatok viselkedésének szentelte. Az élet erőpróbái Attenborough szerint az egyed- és fajfenntartásért folytatott küzdelem eseményei, amelyek éppoly változatosak, mint maga az állatvilág. Már a születés is nagy erőpróba: az életképesség első megmutatkozása, de nemcsak a Karácsony-szigeti vörösrákoknál, hanem a madaraknál, hüllőknél, emlősöknél is. Ahogy később az utódok nevelése, gondozása, az otthonteremtés, amely bizonyos madárfajoknál az udvarlás része is. Számos erőpróbát kell kiállniuk az állatoknak, hogy a genetikai versenyben győztesek legyenek, s ehhez az évszázadok során bizonyos fajok passzív, mások aktív stratégiákat dolgoztak ki. De a genetikai átörökítés mellett minden egyed célja saját fennmaradásának biztosítása is, s e küzdelemben az győz, aki maximálisan képes kihasználni lehetőségeit, a legjobban tud alkalmazkodni környezetéhez. A legtöbb táplálékot tudja megszerezni magának gyorsasága révén, mint a kolibri, leleményességgel, mint a hüllők és rovarok, türelemmel, mint a pókok. A legjobban tud tájékozódni, mint a nap irányát követő sivatagi hangyák, az ultrahangrezgéseket érzékelő denevérek, az érzékeny szaglószervű hiénák, a csillagok állását és belső térképüket követő költöző madarak, a Föld mágneses terére érzékenyen reagáló angolnák. Vagy a legjobban tudja magát álcázni, a legtrükkösebben tudja ellenségeit megtéveszteni, mint a rejtőzés nagymesterei, a rovarok. Az állatok azonban nemcsak egymás ellenfelei, hanem egymás kiegészítői is, mint a bohóchalak és a bíborrózsák, az emlősöket tisztogató seregélyek, a csorda védelmében élő növényevő emlősök, a társaikat önzetlenül tápláló rágcsáló és denevérfajták, a társadalommá szerveződve élő hangyák, méhek, darazsak. Mások kihasználják szomszédaikat, mint az alkonylepke a szövőhangyákat, a kakukkfélék a fészkelőmadarakat, vagy egyszerű paraziták, mint a halakon, emlősökön élősködő atkák, bolhák.

Szerintem: 

Attól függetlenül, hogy a madárfóbiám miatt a borítótól frászt kaptam, újfent egy

igényes Attenborough-kötet olvashattam. A trilógiából ugyan a 2. marad a kedvenc, de ez is egy érdekes, informatív kötet volt.

Attenborough most az állatok életét mutatja be az olvasóinak. Az élet lefolyása alapján rendezi a fejezeteket: elindulunk a születéstől, és olyan életszakaszokat és témákat ismertet, mint a növekedés/nevelés, táplálkozás, vándorlás, otthonépítés és sok más. Megvan a logikája, könnyen kereshető később is, és szerettem a koncepciót.
Amit talán hiányoltam, bár értem, miért így van, hogy az élet vége nem kap szerepet. Az közben megesik, hogy szó van arról, hogy elhullik az állat, amely az élet ezen erőpróbáin elbukik. De kifejezetten a halál, öregedés és ilyesmi téma nem került be. Maradt egy ciklus, egy kör: a szüléssel indult, és a zárlat a szaporodás, csak most az ivarérett állat szempontjából.

Nagyon informatív, és egy-egy témán belül rengeteg állatot érint. Az ő történeteiket szövi egymás után, általában egy-egy gondolatot továbbgondolva, így a szövegen belül is megvan a kohézió. Pl. az állatok együttélése kapcsán elindul, hogy egyes fajok miképpen élnek együtt egymásnak hasznosan (szimbiózis). Innen lép tovább, hogy más esetekben az élősködő csak kárt okoz, és már a parazitákkal folytatja a fejezetet.
Így úgy lehetett érezni, hogy együtt gondolkodunk a szerzővel, és nem csak random állati történetek és tények vannak egymás után pakolva egy-egy témakörben.

Nagyon sok az újdonság benne, én sokat tanultam belőle. Azt nem állítom, hogy nincs minimális átfedés a korábbi két kötettel, de teljesen más a nézőpont és nem is a szöveget hozza át. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyes állati viselkedéseket, jellemzőket most más oldalról közelít meg, így saját jogon szerepelhet ebben a kötetben is olyan állat, amiről már olvastam más könyvében korábban.

A Park Kiadós kötetemből ki szeretném emelni, hogy sokat dob rajta a képmelléklet is. Elszórtan a kötetben van egy-egy fotóblokk, ami tényleg közelebb hozza, amiről korábban olvastam. Szép képek, a szöveghez kapcsolódik. Talán csak annyi, hogy én fejezetek közé illesztettem volna, és nem egy-egy fejezetbe beékelve. Így előfordult olyan, hogy elkezdtem egy mondatot, megnéztem a képeket több oldalon át, és utána fejezhettem csak be a mondatot. Praktikusabb lehetne a fejezetek végével, amikor szövegben sem marad függő rész.

De ettől függetlenül el tudok róla mondani mindent, amiért szeretek a szerzőtől olvasni. Anekdotás, nagyon olvasmányos és nagyon informatív. Szeretem azt a világszemléletét, hogy köröttünk az élővilág egy nagy csoda, amit érdemes felfedeznünk és óvnunk.