Fülszöveg: 
Egy oltár előtt elhagyott esküvőszervező? Ja, persze, az iróniát Carolina Santos is érzékeli. De múltjának e kellemetlen mozzanata ellenére Lina olyan lehetőséget kap, amely megváltoztathatja az életét. Csak egyetlen bökkenő van: együtt kell működnie a világ legrosszabb esküvői tanújával a saját kudarcba fulladt menyegzőjéről.
Max Hartley marketingszakértő eltökélt szándéka, hogy letegye a névjegyét egy áhított szállodai ügyfélnél, aki az arculata kiterjesztését tervezi. Aztán megtudja, hogy a bátyja eszes, lenyűgöző és abszolút tabu exmenyasszonyával kell dolgoznia, aki ráadásul ki nem állhatja őt…
Ha sikerül egymás kinyírása nélkül összehozniuk a prezentációjukat, mindketten jól járnak. Csakhogy Max az első számú közellenség, mióta arra biztatta a bátyját, hogy hagyja faképnél a menyasszonyt, és Lina a maga részéről kész megfizetni érte.
Lina és Max hamar felfedezik, hogy nem az ellenszenv az egyetlen érzelem, amitől szikrázik közöttük a levegő. Ám ez a rossz csillagzat alatt született páros mégsem lehet több ideiglenes játszópajtásnál, mert Lina nem vágyik szerelemre, Max pedig soha többé nem hajlandó a bátyja mellett másodhegedűst alakítani…
Szerintem:
Mia Sosa története a 'nem rossz, nem is jó, az átlagot hozza' kategória nálam. Nem fájt
olvasni, de meg se lepett, meg sem nevettetett. Hiányzott belőle valami fűszer, ami miatt megjegyeztem vagy szerettem volna.
A történet tipikus. Adott két ember, akiknek a közös múlt miatt konfliktusuk van. Lina meg van győződve róla, hogy Max az oka, hogy pár éve nem ment férjhez. Az esküvő előtti este ugyanis Max részegen elbeszélgetett a bátyjával, aminek eredményeképpen a férfi elmenekült. De most együtt kell dolgozniuk, valahogy kijönni és megnyerni egy megbízást. Közben Lina átgondolhatja, a jó testvért választotta-e évekkel ezelőtt.
Vagyis, a tipikusan összejövős sztori. Ráadásul nem is az a fajta, ami lekötne. Egyrészt, engem bizony irritál, hogy Lina Max bátyjának a menyasszonya volt. Tény, alapból nem bírom azokat a történeteket, ahol testvérpár kezd viszonyba ugyanazzal a személlyel – annál már csak azt rühellem jobban, amikor a fiatal szerető az apa után a fiát is befűzi. Itt ráadásul a kér fivér verseng is egymással, és Max küzd is azzal, hogy Lina mennyi téren összehasonlíthatja őket. Mivel pont ez zavar engem is, eleve ezek a részek aláhúzták, hogy ne bírjam a regényt.
A másik, nem szimpatikus vonás, hogy nagyon testi vonzalomra épül ez a kapcsolat. Eleve csak viszonyba kezdenek egymással, és az van magyarázva, hogy fizikálisan mennyire bejönnek egymásnak, meg vonzódnak. Nincs benne az a plusz, ahol ebből a viszonyból szerelem lesz. Vagyis, ez egy olyan regény, amit inkább viszonynak és nem szerelemnek tudok nevezni.
A szereplők kedvelhetők, de igazán üresek. Nem elég egyediek. Max a testvérével versengő jófiú, Lina meg a családjának bizonyítani akaró feszültséggombóc. Az annyira tipikusan bevándorlók gyerekére jellemző attitűd, hogy mivel a szülők áldozatot hoztak érte, nagyon sikeres akar lenni, és retteg a bukástól. Hiszen annyit tettek érte, viszonoznia kell.
Pedig még Lina családja lehetne az, ami kicsit dob a történeten. Egy nagyon összetartó, hangulatos brazil família. Egészen más közeg, mint Max gazdag fehér és rideg világa. Csak éppen nem sokat szerepelnek, mert romantikus regény tipikusan Max és Lina vannak annyira a középpontban, hogy másnak szinte nem is marad hely.
A stílusa is pont olyan, mint az ilyen regényeké. Könnyed, gyorsan olvasható, de semmi extra. Nincsenek szép sorai vagy gondolatai, bár azt azért díjazom, hogy nem is obszcén a szöveg. Viszont, a Max és Lina közti kezdeti feszültséget sokkal jobban ki lehetett volna aknázni, de nincsenek sziporkázó, egymást csípkedő párbeszédek benne.
Vagyis, nem rossz, de nem is jó. Tizenkettő egy tucat, amit hamar el is felejtek a hasonlók tengerében.
