Fülszöveg: 

Amikor ​egy nő öl, emberéletek menekülnek meg a haláltól, és emberek halnak meg amiatt, hogy egy bizonyos férfi él.

Zafira, a Vadász, magát férfinak álcázva az elátkozott Arz erdőbe merészkedik, hogy élelmet szerezzen a népének. Nasir a Halál Hercege, aki legyilkolja azokat, akik elkövetik azt az ostobaságot, hogy szembeszállnak apjával, a szultánnal. Ha Zafiráról kiderülne, hogy lány, minden szerzeményét elutasítanák. Ha Nasir kimutatná az együttérzését, az apja a lehető legbrutálisabb büntetésnek tenné ki. Mind Zafira, mind Nasir Arawiya királyságának legendái – de egyikük sem akar az lenni.

Háború készülődik, és az Arz napról napra egyre közelebb kúszik a Birodalomhoz, mindent árnyékba borítva maga körül. Amikor Zafira arra vállalkozik, hogy felkutasson egy elveszett amulettet, ami visszaállíthatja a mágiát balsorsú világában, és megállíthatja az Arzot, a szultán Nasirt küldi ellene: neki kell megszereznie az amulettet, és megölnie a Vadászt. Azonban az útjuk során feléled egy ősi gonosz is, és a küldetésük vágyott jutalma nagyobb veszélyt jelenthet rájuk, mint azt el tudnák képzelni.

Szerintem: 

Az első benyomást a külcsín tette. A kiadvány

pedig szép – nekem az élfestett verzió van meg. Alapból a kék színvilág közel áll hozzám, de nagyon jól sikerült a kötet oldala is. Jól mutat a polcon, szívesen veszem kézbe.

A cselekménnyel kapcsolatban már nem tudok ennyire lelkendező lenni. A helyzet az, hogy Faizal egy 500 oldal feletti monstrumot készített. De egyszerűen nem látom indokoltnak, miért kellett ez a mennyiség. A történet tempósan, izgalmasan 400 oldal alatt is bőven elegendő lett volna. Vagyis, számomra sok volt benne az üresmenet vagy az ismétlés. Egy ponton már kifejezetten utáltam sokadszorra olvasni, hogy Nasir mennyire szörnyetegnek tartja magát, vagy saját maga is utálja magát azért, amiért az apja dróton rángatott kis bérgyilkosaként éli a mindennapjait.

Két szálon indul a történet különben. Az egyikben Zafira, aki lány létére, fiúnak álcázva magát Vadászként segít megélni a környezetének. A régi időkről álmodik, amikor még nem meghódított nép voltak, mágiájuk is volt. Bele is keveredik egy mágikus kalandba, amelynek a célja a varázs visszahozása lenne a világukba.
A másikban Nasir megy küldetésre az apja, a szultán parancsára. Ugyanoda, mint Zafira. Össze is találkoznak, együtt kénytelenek haladni, miközben nagyon sok minden kiderül a herceg családjáról és családi viszonyairól.

Itt jegyezném meg, egy szappanopera megirigyelné, amit Nasir elviselhet itt meglepetésként. Nem csak a halottnak hitt anyja tér vissza varázslónőként. De kiderül, hogy van egy féltestvére. Akit ismer is, éppen meg kellene ölnie, csak ezt eddig nem tudta. Akinek az apja meg a regény gonosza, az Oroszlán, akivel szembe is kellett szállniuk a kötetben, hogy a mágikus szíveket visszaszerezzék. Ez meg nem dicséret. Egy ilyen családi visszatérés/feltámadás is éppen elég, itt meg rádupláz és még kicsit csavar azon, ki kivel milyen rokoni kapcsolatban áll.

A szereplőkkel különösebben nincs bajom, de nem is kedveltem meg őket. Nasir kapcsán azt érzem fontosnak, hogy az apja miképpen tette a fegyverévé. Hogy a felszín alatt mennyi minden forr benne. Mondhatni, várom, mikor tör ki belőle és kezd el lázadni. Elég sötét ön- és világképe van, egy sötétebb figura, aki mégiscsak a férfi főszereplő, vagyis az esély megvan benne a nagyságra.
Zafira abban kellemes meglepetés, hogy sok tekintetben harcos. Őt nem kell megmenteni, beleveti magát a veszélyekbe és mindenével küzd a célért. Nasir megkeseredettsége mellett ő a nagy álmodozó és idealista, aki álmodik és küzd egy másféle világért.

Vannak mellékszereplők, Altair szerepel mellettük talán a legtöbbet. De alapvetően a két főszereplő köré rendezte Faizal a cselekményt. A hosszhoz képest meglepően kevés szereplőt mozgat.
A konfliktusrendszerek pedig alakulnak attól függően, mit tudunk éppen, ki kinek a kicsodája.

A nyelvezete érdekes. Pedig sok fantasy regény kerül a kezembe, de itt megszenvedtem azzal, hogy a mágikus lényekre nem a megszokott formát, hanem egy arabos szókincset használt a fordító. Még a dzsinn se dzsinn. Mindent nem is tudtam beazonosítani, simán el tudtam veszni benne, ki milyen lény is.
Ugyanakkor ettől meg hitelesebb, színesebb és autentikusabb is a regény. Legfeljebb nyavalygok magamban egy szószedetért, hogy melyik lény mi is más néven, amit esetleg meg is tudnék jegyezni.

Van még hova fejlődnie. Azt már említettem, hogy túlírtnak éreztem. Ehhez jön hozzá, hogy az ifjúsági regény jellemzőit is nagyban használja. Vagyis, sűrűn és sokat érzelmes, túlgondolnak és -éreznek sok mindent. A kalandos fantasy jobban tetszett volna.

De mindezzel együtt a világa érdekes és az 1001 éjszaka, arab világ színeit hordozza. Így érdekel, mit tud még ebből kihozni Faizal. Az irányt a véggel már kijelölte, és magyarul is jön majd a folytatás. Érdekel, de lehet, az már csak e-könyvként.

Idézet: 

Minden veszteségben van valami nyereség is.