Fülszöveg: 

Wren Beaumont-ról sok mindent elmondható.
Gyönyörű.
Okos.
Édes.
Ártatlan.
Az elit Lancaster középiskolában imádják a lányok. Mindenki a barátnője akar lenni. Csak én látok át rajta.
Egy elnyomott kis szüzecske, aki olyan erősen fojtja el az érzéseit, hogy majd' szétrobban. Azt képzeli, valamennyiünk felett áll.
Még felettem is.
Nem kellene vonzódnom hozzá. Nem a zsánerem.
Amíg aztán egyszer az órákon közös munkára nem kényszerülünk, és rá nem jövünk, hogy több bennünk a közös, mint eredetileg gondoltuk. És nem telik el sok idő, hogy a megszállottja legyek. Bármit megtennék ezért a lányért, hogy belém szeressen.
Bármit.

Szerintem: 

Azt kellene megfejteni, mi a titok nyitja. Papíron utálnom kellene ezt a

regényt. Sőt, nagyon hasonlót olvastam is már, és azt darabjaira szedtem. Monica Murphy könyve viszont egy kis guilty pleasure, ami még tetszett is. De mi a különbség?

A középiskolában vagyunk, 17-18 évesek között, végzős osztály. És az egyik különbség, hogy itt van olyan iskolai jelenlét, hogy nem azt éreztem, hogy ez akár egyetem is lehetne. Kötött órarend, tanári kar, iskolai feladatok. Nem azt mondom, hogy középiskolai regény, de ad neki egy olyan hátteret az intézmény, ami aláhúzza, hogy ez milyen tanintézet. Nem csak valami mű-közeg, amit kicsit sem hiszek el.

A főszereplők, Wren és Crew uralják a történetet. Minden köréjük épül, felváltva az ő szemszögükből olvashatjuk az eseményeket. Mégis, annyira jelen voltak mások is, egyéb történetszálak, hogy nem éreztem fojtónak a jelenlétüket annak ellenére, hogy tényleg rájuk van kihegyezve a történet. Jó volt a kamaszlányokat megrontó tanár esete vagy éppen a kollégiumi mindennapok beemelése a történetbe. Wren és Crew története, de van egy értelmes kerete.

Ehhez kötném, hogy valahogy még a szerelmi szállal is eltalálta azt az arányt a szerző, amivel ki vagyok békülve. Szó se róla, nagyon gyorsan halad a kettős. Pillanatok alatt jutnak a kölcsönös ellenszenv, elnyomott vonzalom fázisából oda, hogy együtt töltik a hétvégét a hegyekben, és Wren nemcsak a szüzességét, de a gátlásait is elveszti. És mégis, itt nem csak arról szól a történet, hogy mennyire erős köztük a kémia. Piszkálódnak, értelmes beszélgetnek, és Murphy igyekszik nem csak szexuális téren összehozni őket. Az egyik kedvenc részem a közös galéria látogatásuk, de még intim részben is sikerült olyan jeleneteket összerakni a szerzőnek, amit szinte aranyosnak találtam – Chanel rúzsok, és aki olvasta, biztos tudja, mire gondolok.
Úgyhogy, ez erotikus regény és tényleg sokat gyűrik a lepedőt, de nem csak annak éreztem. Annak ellenére, hogy gyorsan szeretnek egymásba és rekord tempó alatt jönnek össze, itt ez nem zavart.

Guilty pleasure élmény volt attól is, hogy itt két nagyon gazdag fiatal talál egymásra, és ezt Murphy abszolút használja is a cselekményben. Crew simán megteheti 18 évesen, hogy 1,2 millió dolláros festményt vagy éppen Chanel táskát 400 rúzzsal vesz a lánynak. Szuper helyekre járnak, bármit megvehetnek és hatalmuk van, amit csak a nagyon sok pénz adhat. Innen nézve ez egy álomvilág, amiből Murphy remek mesét szőtt.
Úgyhogy a mesés elemek is simán elmentek benne, mert ez egy szépek és gazdagok románc, ami nyáron szuper strandkönyv lenne.

De plusz értéke az is, hogy bonyolultabb családi háttereket ad a szereplőnek. Wren túlféltő, zsarnok apja és az anyjával való összetett kapcsolata. Ahogy Crew nyilatkozni tud a családjáról, ahol nem nagyon látott pozitív példákat. Én kedvet is kaptam azokhoz a történetekhez is – pláne a nővérééhez, akit az apja szinte szó szerint eladott. Nekik vajon van saját regényük, mert abból az érdekkapcsolatból is szerelem lett, és az még érdekelni is, hogyan. Különösen Wren története van innen megírva, és elég meredek, szintén guilty pleasure elemek vannak benne. Amikor az apja simán behazudja, hogy ő vette karácsonyra a képet a lánynak, amit Crew küldött neki, az kifejezetten durva. De amúgy is van egy beteg színezete a férfinak, gondoljunk csak arra, hogy eljegyzési gyűrűt adott a kiskamasz lányának, mint tisztasági gyűrűt. Egy ponton az is megfordult a fejemben, hogy beteg vonzalma van a lánya felé, de szerencsére ennyire nem lett tabu közeli a regény.

A nyelvezete, itt viszont nincs mentség, és ezért nem is 100% az élmény. Crew borzalmasan beszél annak ellenére, hogy egy kifejezetten okos srác, színötös átlaggal. Egy pontig ok, hogy Wrent akarja sokkolni a durva beszédével, és ahogy összejönnek, majd visszább is vesz, de akkor is túlzásnak érzem, hogy így beszéljen.
Amúgy meg a felnőttregények túlfűtött, szexi hangulatát hozza jó sikerült flörtölős, piszkálódós párbeszédekkel.

De különben itt is áll, hogy annak ellenére, hogy középiskolások a főszereplők, ez nem középiskolásoknak írt regény. Simán new adult, annak ellenére, hogy maga a sorozat is a középiskolát teszi az előtérbe.

Zárásul annyit, hogy meglepően jól szórakoztam, pedig az ilyen regényeken nem szoktam. Pláne, hogy nagyon nem tetszett a borító sem, ha értem is, mire utal – konkrétan rá van kötve a cselekményre, de akkor se.

Idézet: 

Amikor olyan piszok mázlisták vagyunk, hogy találunk valakit, aki megszépíti a világunkat, nem kellene megragadnunk azt az embert, és el sem engedni többé?

Mind másképp reagálunk a művészetre – folytatom. – Ettől olyan csodálatos. Nem csak egyféle dolog lehet. Hanem sok minden. Milliónyi ötlet, gondolat és látomás.