Fülszöveg: 
A tizenkét éves Sophie és édesanyja, Amelia-Rose Brennan Massachusettsből Londonba költözik, ahol találkoznak a karizmatikus Matty Melgrennel, aki hamar az életük fontos része lesz. De amikor a két felnőtt kapcsolata megszakad, egy sorozatgyilkos olyan fiatal nőkre kezd vadászni, akik feltűnő hasonlóságot mutatnak a lány anyjával.
Amikor Mattyt végül többszörös gyilkosságért elítélik, maradnak kérdések a bűnösségét illetően… Kérdések, amelyek teljesen tönkreteszik a Brennan család életét.
Közel húsz évvel később Sophie levelet kap a Battlemouth börtönből, amelyből megtudja, hogy Matty haldoklik, és találkozni szeretne vele. Úgy tűnik, hogy a lány végre megkaphatja a válaszokat, amelyeket annyira keres. De az igazság vajon felszabadítja – vagy éppen még mélyebbre taszítja?
Szerintem:
Lélektani regényként tetszett, thrillerként viszont
nem nyerte el a tetszésem. Mivel thrillerként lett árulva, ez le is húzta a véleményem.
Az egyedi vonása, hogy nem a sorozatgyilkos, nem is az egyik áldozata szemszögéből olvassuk az eseményeket. A főszereplő, a fókusz középpontja Sophie, aki egy hírhedt sorozatgyilkos nevelt lányaként nőtt fel. Pontosabban, Sophie anyja, Amelia volt a gyilkos barátnője és élettársa éveken át. Kisgyerek volt, amikor Matty az életük része lett, és kiskamasz, amikor szembesülnie kellett a valósággal.
A regény pedig azt a belső folyamatot ábrázolja, ahogy a szeretet és a gyanakvás, a félelem egymás mellett létezhetnek.
Ez a regény erőssége. Meg tudja mutatni, hogy Sophie mennyire szerette ezt a férfit gyerekként, miközben érezte, hogy valami nem stimmel vele. Ahogy hinni akar neki, közös jövőt szeretne maguknak és ragaszkodik hozzá, de mindig ott van az a hang a fülében, hogy csak áltatja magát és Matty veszélyes lehet. Felnőve ugyanez a játék van benne, csak fokozottabban. Mi van, ha tévedett? Ha igazat mond évek óta, ártatlan volt?
Kicsit a túlélők bűntudatát érzem benne. Ő jól van, túlélte, de sokan nem. Hibás volt ő is, mert nem vette észre? Okolhatja magát az áldozatok vesztéért? Vagy, az a bűne, hogy nem hitt az ártatlan szerettének. Hinni is akar, nem is, és ezt az egész zavaros, kettős érzelmi halmazt a visszaemlékezésben, a gyermeki énnél és a felnőtt Sophie esetében is nagyon meg tudta fogni Selman.
Akkor, ami a baj a történettel. A jelennek igazából nincs cselekménye. Sophie viaskodása magában, elmenjen-e, akarja-e tudni valóban az igazat. Ugyan két csavar a végére, szinte kötelező jelleggel be lett téve, de egyik sem sikerült igazán. Az egyik, hogy ki jelentette fel Matty-t, és ezzel okozta a bukását. Szerintem a cselekményből könnyen ki lehetett találni, így ez nem is volt igazán csavar, de úgy van megírva, mintha nagyon meg kellene rajta lepődni. A másik, hogy Matty elmesél valamit Sophie anyjáról és a közös történetükről. Annak viszont nincsenek alapjai a történetben, és így tényleg meglepő, de nem ad a történethez sem, csak egy plusz elemnek éreztem, hatásvadászatnak a kötelező és meglepő csavar kényszerében. Én pont az ilyen csavarokat nem díjazom.
A múlt pedig azért furcsa, mert a kisgyerek nem sok mindennek lehetett a részese. Kevés információt kap, nem ő a főszereplője az eseményeknek. Sűrűn volt olyan érzésem, hogy zajlanak az események és történnek dolgok, csak éppen nem Sophie-val.
Miközben a lélekrajz jó, a története nagyon minimális.
Gond az is, hogy nem tette Sophie-t szerethetővé. Kellett volna egy szereplő, akinek drukkolhatok, aki a hőse a történetnek. Itt viszont ilyen nincs. Ahogy igazi gonosz sem, mert Matty személyében éppen az lett megírva, hogy a sorozatgyilkosnak a sötét hobbiján túl normális élete lehet, családja, és sokan szerethetik. Nem egy szörnyeteg, akiről messziről látni, hogy valami nem stimmel vele.
Női regény is, nagyon érzelmekre és belső viaskodásokra kihegyezve. Kissé túlírt is ilyen téren, noha nem is egy hosszú regény. Vagyis, ismét csak arra lyukadok ki, hogy lélektani történetnek működött, thrillernek kevésbé.
Egyszer azért érdekes volt, és a más megközelítés legalább az ötletesség okán begyűjt egy piros pontot. De annyira máshová volt a fejemben, a fülszöveggel előzetesen pozicionálva, hogy a jókora csalódottságom nagyon rontotta is az élményt.
