Fülszöveg: 
Amelia vagyok, Karácsony apó és Karácsony anyó örökbefogadott gyermeke. Most biztos azt gondolod, könnyű embergyerekként Koboldfalván felnőni, de tévedsz.
Ott van például a koboldiskola: elég kiborító, hogy minden áldott nap karácsonyi dalokat kell énekelnünk – még júliusban is –, és a játékkészítést sem nekem találták ki. De ez még mind elviselhető lenne, ha nem irkálna folyton hazugságokat rólam Vodol apó az újságban.
Mindennek ellenére szeretem az új otthonomat. És amikor a féltékeny Húsvéti Nyúl és nyúlhadserege megtámadja Koboldfalvát, szemernyi kétség sincs bennem, hogy a karácsonyt csak a remény, a szeretet és a csoda mentheti meg. Persze az sem árt, ha a legnehezebb pillanatokban egy Igazmondó Glimpi is melléd áll…
Szerintem:
Csalódott vagyok. Tulajdonképpen meseregénynek nem volt ez rossz, csak. A fülszöveg és a borító
alapján én valami nagyon mást vártam, és fokozza, hogy nem lettem elégedett a történettel.
Mondhatnám azt is, hogy maga a cselekmény nem tetszett. Az előző részekkel ellentétben most nem új szereplő jön – én vártam volna Húsvéti Nyúl nagyobb, akár kiemelt szereplő státuszát –, hanem Reményi Amália mondja tovább a maga meséjét. Ami igaz, hogy elvezet a húsvét legendájához, de addig nagyon hosszú út vezet el. Kilométer hosszú felvezetés, gyors megoldással a végén.
Konkrétan ugyanis ez a történet arról szól, hogy Amália próbál beilleszkedni az új életébe Karácsony apó és Mari nevelt lányaként, de embergyerekként a manók között nem igazán találja a helyét. Az ő kis kalandjai és bajba jutásai adják a kötet gerincét. A nyulakat ugyan emlegetik előbb is, de ténylegesen a történetbe csak a regény végére kerülnek. Sajnos.
Most is humoros történetet írt Haig, csak most nem éreztem magaménak, illetve inkább bosszantottak a komikusnak szánt elemek. Mert bizony ez mind az, hogy Amália és a manók mennyire mások. Nem tudtam azon nevetni, hogy milyen eszement a helyiek matematikája, vagy amikor Amália szánreptető óráján Kormos úr felfordulást okoz. Ehhez jobban gyerekfej kellene, ami már nincs meg.
Inkább az kötött le, hogy Amália hozzáállásán morogjak. Nem szerettem, ahogy sajnálni tudja magát. Nem szerettem, ahogy Karácsony apó folyamatosan mondja neki, hogy különleges. Itt kénytelen voltam Amáliával egyet érteni – én sem láttam, mi különleges lenne benne. Kissé az a helyzet, hogy Amália sok tekintetben csak egy átlagos lány, aki viszont különleges helyzetbe kerül. Szó se róla, a végére magára talál és megoldja a helyzetet, de addig ki van emelve és dicsőítve, amikor nem éreztem, hogy ezt kiérdemelte volna. És hiába tudom, hogy így lesz az a szereplő, akivel könnyen azonosulnak a gyerekek. Így lehet azt megírni, hogy mindenki különlegessé válhat. De már cinikus felnőtt vagyok ahhoz, hogy elhiggyem ezt. Átlag Janiból és Julcsából nem lesz Hős. És igen, pontosan tudom, hogy a regénybe így működik, jó így – csak a buta felnőtt fejemmel nem szerettem így. A gyereknek pont így adnám a kezébe, és Haig nekik írta, nem nekem.
Amit viszont szerettem, az a nyulak történetbe emelése. Ha összecsapottnak is érzem, keveset is szerepelnek, maga az alapötlet, hogy a karácsonyhoz hasonlóan a húsvét is kap ilyen előtörténetet, jópofa. Még olyan mondatuk is lesz, mint Karácsony apóéknak a lehetetlennel. Komolyan sajnáltam is, hogy maga Húsvéti nyúl is alig 1-2 jelenetben tűnt fel, pedig a nyulak szabadságharcossá lett természete érdekelt volna.
A másik, Igazmondó Glimpi. Ami poén nekem is vicces volt, azt ő hozta. Neki több jelenet is jut, a cselekmény alakításában is lesz szerepe. Villám is ide kerülhetne, ha több szerepe lett volna, de azt a bizonyos szánkózást leszámítva szarvasunk nem nagyon trappol a cselekményben.
Kedves, gyerekbarát a cselekmény és az is, ahogy meg van írva. Kedélyes, mesélős. Kipróbáltam, jól fel lehet olvasni is. Rövid, könnyen emészthető fejezetekből áll össze. Illusztrált – nem éppen díjnyertes, de egy ropi naplót simán felülmúl.
Még üzenete is van olyasmi, amit ki lehet emelni és több annál, hogy a család jó és bárkiből lehet bármi. Az, ahogy a csokitojás kapcsán megfogalmazzák, hogyan kellene élni. Az a regény üzenete, amit a húsvéthoz kötnek, direkt ki is mondanak, és ott van éppen csak nem szájbarágósan az olvasóknak.
A korábbi részek jobban tetszettek, de az esszenciájuk ebben is megvolt. Gyerekeknek teljesen kerek és szerethető.
Idézet:
[…] az élet törékeny, vigyázni kell rá, de élvezni is tudni kell!
A könyv a világ egyik legnagyobb csodája – jelentette ki Karácsony apó. – Semmi nem érhet a nyomába.
