Fülszöveg: 

A ​testvére tizenöt éve halott… ám egy nap feltűnik a tévéhíradóban.

Josie Bianci évekkel korábban, egy vonaton elkövetett terrortámadás következtében életét vesztette. Örökre elment. Legalábbis a testvére, Kit, a Santa Cruz-i traumatológus ebben a hitben él.

Ám néhány szívfacsaró pillanat elég, hogy a feje tetejére állítsa Kit világát. Egy aucklandi szórakozóhely tűzesetéről beszámoló riportban felbukkan egy nő a füstben, a romok között botorkálva. Hihetetlenül – és összetéveszthetetlenül – hasonlít Josie-ra. Kitet elárasztják az érzelmei, úrrá lesz rajta a gyász, a veszteség és a harag, de ezeket most talán feloldhatja, ha megtalálja a hamis életet élő testvérét. Új-Zélandra érkezve Kit egyben a múltjába is utazást tesz: felidézi a régi napokat Josie-val a parton és azt a kallódó tinédzser fiút, aki a családjuk része lett. És a traumát, amely egész életükben kísértette a testvéreket.

A két nővér csak úgy találhat ismét egymásra, ha felfedik a régen eltemetett titkokat, és szembenéznek a keserű igazsággal, amely túl sokáig tartotta őket távol egymástól. Ám ahhoz, hogy újra felépítsék a kapcsolatukat, talán mindent el kell veszíteniük.

Szerintem: 

Egy újabb női könyv, ami érzelmeket tesz a középpontba, és szenvedek a

cselekmény hiányától. Próbálkozom, de még mindig nem tudom szeretni.

Pedig, az alapötletben még rejtély is akad. Egy terrortámadás során az egyik testvér meghalt. Csakhogy, évekkel később a nővér meglátja a húgát egy közvetítésen, és még nagyon is él. Az anyja unszolására elindul megkeresni. De miért szökött el? Mi történt vele?

A kereséssel párhuzamosan meg Mari mindennapjairól olvashatunk, aki korábban más ember volt. Ahogy a nővére keresi, ő már várja is, mikor talál rá. Közben viszapörög az idő, és flashback jelenetekből kiderül, miért kellett a nőnek elmenekülnie az életéből. Elég nagy traumák lökték a szakadék szélére: gyermekkorában szexuális zaklatás áldozata volt, az első szerelme öngyilkos lett, a lány meg elvetette a közös gyereküket. Egy is elég lenne, nemhogy három ilyen egymás után.

De különben ebben van az is, hogy ez miért nem románc, és miért női lélektani regény. Ha a szerelmi szál lenne benne a fontos, Josie megtartotta volna Dylan gyerekét, és örült volna, hogy legalább ennyi megmaradt a fiúból. De ő elment abortuszra.
Van a jelenükben szerelmi szál, de azokra is igaz, hogy nem a románc benne a lényeg. Mari férjnél van, boldog, és ott az a próba, hogy a férje meg tudja-e bocsátani neki, hoyg eddig mennyit hazudott neki. A teljes múltját. Kat esetében meg egy olyan nőt látunk, aki nem hisz szerelemben és kapcsolatokban, de itt megismer valakit. Képes lesz megnyitni a szívét és szeretni, vagy elmenekül?

Érzelmesen van megírva és ábrázolva is. Cselekmény minimális van benne, még csak a keresés sem látványos, mondhatni, egymásra találnak a nővérek. Az érzelmek, amelyek középpontban vannak, és amik hullámzanak is.

Kellemes klisésen meg a kommunikáció fontossága a regény üzenete. Mindkét nő boldogságához az kell, hogy végre beszéljenek, meghallgassák és igyekezzenek megérteni a másikat. Vádolhatták magukat, sebeik voltak, és szükségük van a megbocsátásra, amit a másik tud nekik megadni. De hogy is lehetne békét kötni, ha nem beszélnek? De ez lesz a képlet Josie/Mari házasságában is.

zsánerében korrekt, súlyos témákat is bedob, csak éppen ez a stílus és ez a sok érzelmi hálózat a cselekmény nélkül nekem nem szórakoztató vagy érdekes. Női regényként különben még jónak is tartom, csak én ezeket nem szeretem.