Fülszöveg: 

Az El Cavador nevű űrhajó szinte egyedül van a Kuiper-övben, távol a Földtől, a Plútón is túl. Amikor a bányászhajó teleszkópján feltűnik egy nagy sebességgel közeledő objektum, először el sem tudják képzelni, mi lehet az. Az objektum hatalmas, és majdnem fénysebességgel halad. Mivel az El Cavador legénységének egyéb problémái is vannak, nem az az elsődleges gondjuk, hogy egy olyan távoli objektum miatt aggódjanak, ami vagy földönkívüli űrhajó vagy sem.
Pedig jól tennék, ha minden figyelmüket erre fordítanák, mert ennek a csillaghajónak a megjelenése a legfontosabb dolog, ami az emberi fajjal az utóbbi egymillió évben történt. Az első hangy háború kitörése a küszöbön áll.

Szerintem: 

Orson Scott Card is olyan szerző, akinek az esetek többségében rajongani tudok a könyveiért. Fantasy és sci-fi zsánerből is jegyez nem egyet a kedvenc történeteim közül. Szerencsére sokat olvashatunk tőle magyarul is, és ha a Végjáték

miatt is a legismertebb, ő azért messze nem egykönyves szerző.

De, nem véletlenül a Végjáték miatt ismerjük. Ender világa univerzummá lett írva. Az alapregényen túl megírta Ender későbbi sorsát is – az különben inkább filozófiai, egészen más sci-fi. Nem is bírtam még a végére érni, azzal szenvedek, bevallom. Viszont, megszülettek a Bean-regények, amelyek Ender barátjának szemszögéből mesélik a hangyok legyőzése utáni időszakot a Földön. Ezt már jobban szerettem. Vannak képregények is, bár ezekkel magyarul még nem találkoztam.

Most pedig rátaláltam erre a történetre, amely visszavisz az időben, az első hangy háború idejére. Előzménytrilógia, és ez a rész szól arról, hogy az emberek felfedezik, hogy nem ők az egyetlen értelmes lények az univerzumban, és egy hangy hajó a Föld felé tart. Teljesen bele is estem most, és már alig várom, hogy a folytatást is elolvassam. Tényleg előzmény: első találkozás a hangyokkal, feltűnik már Mazer Rackham, vagyis vannak felismerhető elemek, amiből tudom, mi fog kinőni. De teljesen új történet is, sok új szereplővel, világépítéssel, és egy sokkal kézelfoghatóbb háborúval. Mert Ender, aki ráadásul gyerek is volt, nem ment ki személyesen hangyokkal küzdeni. Itt viszont megvan a fizikai kontaktus is, a lényeket észlelő bányászok összefognak a környéken levő más hajókkal, és megtámadják a hangyokat, konkrétan csatáznak velük.

Nagyon bejött, hogy több nézőpontból és több helyszínen haladunk az eseményekkel. Nem is tudnám kiválasztani, ki volt a kedvenc szereplőm. Ott van a bányászkolónia fiatal mérnök zsenije, Victor. 16-17 éves, kiemelkedő képességekkel, mellette segítőkész, jólelkű – hős alkat. Őt küldik egy közel öngyilkos küldetésre, hogy időben eljusson a Földre a felfedezés, és riadót fújjon. Lem Jukes, a világ egyik leggazdagabb emberének a fia, aki az apja árnyékában él. Negatív szereplőként kezdi, aki kilöki a bányászokat a területükről, és az a mantrája, hogy mit tenne az apja. De amikor szembekerül a fenyegetéssel, ő azért meg tudja mutatni, hogy a szülői nyomás nélkül jó ember lenne. Intelligens, merész – csak egy olyan árnyékot kellene leráznia, amiről eddig nem is érezte, mennyire fojtja és megváltoztatja. A Földön az MME katonai egység és a vezetőjük, Wit O’Toole. Ahogy dönt, ahogy csapatot rak össze, az a mély profizmus. Akcióhősként és parancsnokként is tökéletes, és benne nagyon tudom látni, hogy milyen elveket ad át majd Mazernek, aki az ő szálán mellékszereplőként már jelen van.

Tele van ez a könyv hősies tettekkel és szereplőkkel. Igen, vannak olyan szemetek benne, mint az öreg Jukes, de a központban olyan szereplőket találunk, akiknek nagyon lehet drukkolni. Még úgy is teljesen húz előre, és érdekel, mi lesz a háborúban, hogy Ender révén tudom, mi lesz. Még azzal is tisztában vagyok, Mazer majd milyen csellel aratja a diadalát. Mégis, annyira össze van ez rakva, olyan izgalmas, hogy tényleg be vagyok zsongva, hogy ezt olvassam tovább.

Nyitó kötet, még éppen csak elkezdik a szereplők az információgyűjtést, megvan az első találkozás. A nagy egész nem sokat megy előre, de annyi kisebb-nagyobb kaland van körötte, hogy faltam a fejezeteket. Legyen az a bányások próbálkozása, hogy sérülést okozzanak a hangy hajónak. Vagy a kiképzés, amire Wit viszi a csapatát. Victor útja a Luna felé.

Szerettem, ahogy ki vannak találva benne a dolgok. A jövőképe. Még nem globális képet fest, a szereplők szűkebb környezetét és világát ismerjük meg. A bányászkolóniák életét, az MME tagjainak világát. Ezek még csak szeletek a jövőből, de ahogy majd megy előre a történet, szerintem úgy tudunk meg egyre többet is a világrendről, a Földön zajló életről.

Mit kellene még dicsérnem? A cselekményt, a szereplőket és a regény húzását már túl is ragoztam. Talán azt, hogy mennyire olvasmányos. Filmszerű, pergő, jól megkomponált. A szereplők közti váltások, a párbeszédek. A leírásokat nem viszi túlzásba, de az hatásos, ami megvan. Nem is hiszem, hogy a hangyokat ennyire jól leírták már volna ebben a sorozatban.

Még érzelmi vetület is van benne, pedig ez közel sem lélektani történet. Megkapjuk, ahogy Victor rádöbben, hogy szerelmes az unokatestvérébe, ami a bányászkolóniában túl közeli rokonságnak számít. Amilyen bűntudata van miatta, de mégsem tudja elengedni az érzelmeit, még akkor sem, amikor a lányt egy másik kolóniába küldik el. Vagy Lem, aki a nagy ember árnyékában élő gyermek tipikus tüneteit mutatja végig. Ahogy zongorázza magában, mit kellene tennie, hogy az apja büszke legyen rá. De nem ezek a vezető szálak, csak felvillannak, ezzel is közelebb hozva a szereplőket.

Zárásul, én jól szórakozom az univerzummal kapcsolatos előismereteimmel. De teljesen úgy van felépítve a regény, hogy első olvasásnak is remekül működik. Itt akár be is lehet lépni a Végjáték regények világába.

Idézet: 

Ez az MME egyedi fegyvere. Sokféleképpen nevezik. Hirtelen Szívleállásnak, Angyalcsinálónak. Személyes kedvencem a Menetjegy a Pokolba elnevezés, mert megszámlálhatatlan ellenségünket küldte már egyirányú útra, egyenesen az ördög színe elé.