Fülszöveg: 

Egy Londonból New Yorkba tartó repülőjáraton felraktak az első osztályra. Az étel, a kiszolgálás és a pezsgő kifogástalan volt. A mellettem ülő kék szemű férfi pedig még ennél is jobb. Intelligens volt és kifinomult. Beszélgettünk és nevettünk, aztán történt valami különleges. A sors átvette az irányítást, az utat váratlanul megszakították, és a gépnek másik városban kellett landolnia, ahol egy éjszakát vesztegelt.
Újratervezés. Volt egy őrülten szenvedélyes éjszakánk Bostonban. Egy ilyen éjszakát egyetlen nő sem felejthet el. Mindez tizenkét hónapja történt, és azóta semmit nem hallottam róla. New Yorkba költöztem, új állásom lett álmaim munkahelyén, a Miles Mediánál. El tudjátok képzelni, mennyire meglepődtem, amikor a cégvezető irodájába lépve a hatalmas mahagóni íróasztal mögül egy ismerős, pajkos szempár nézett vissza rám? Egy emlékezetes éjszaka, amely nem tud puszta emlék maradni.

Szerintem: 

Egy újabb viszony-regény, ami nem találkozott az ízlésemmel. Romantikusba is lehet olyat találni, ami tetszik, de

ez nem az a verzió.

Kapásból, Jameson és Emily története kezdettől a testiségre épül. Elég arra gondolni, hogy a közös repülés után egyéjszakás kalandba keverednek, majd 1 évvel később viszonyba is kezdenek egymással, amikor Jameson lesz Emily főnöke. Mondhatnám, hogy legalább nem álltatják egymást azzal, hogy szerelmet keresnek, még ki is kötik, hogy ez csak szex. Csak aztán mégiscsak egymásba szeretnek, és nem is értem, miért. Inkább egymás agyára mennek, minthogy összecsiszolódjanak. Kivéve, vízszintesben. Ott már elsőre megvan a kattanás.
Annyira tele van a kötet erotikus jelenetekkel, hogy nem tudtam már komolyan venni, amikor érzelmekről kezdenek beszélni, meg jövőt tervezni.

Pláne, hogy Swan egy ponton elkezd mű-akadályokat gördíteni a páros útjába. Lelkiznek, szenvelegnek, és úgy éreztem, hogy az egészben csak annyi a lényeg, hogy ne 250, hanem 452 oldalas legyen a könyv. Pedig ilyen esetben a kevesebb lenne a több…
Az különösen nem esett jól, hogy itt a macsó férfi megy át szerelmi lelki sérültbe. Vagyis, kapunk egy nagyon erőltetett indokot a történet vége felé, miért kell szakítaniuk és nyomorultnak érezniük magukat. Egy Miles híresség, rájuk száll a sajtó, és egy kirobbanó botrány arra ébreszti rá a férfit, hogy a szeretett nő ennél többet érdemelne. Jellemző különben, hogy ő maga szépen eldönti, mi lenne a jó másiknak, ahelyett hogy beszélnének és megkérdezné. A hibás kommunikáció az egyik olyan románc gyilkos probléma, amit nagyon nem szeretek, annyira mű-konfliktusok nőnek ki belőle. Mint itt is.

Újabb gond, hogy nagyon kétszereplős a történet. Jameson és Emily, zárul is a kör. Ugyan feltűnnek mellékszereplők, de egy-egy jelenetnél több nem nagyon jut nekik, akkor is a szerelmi életüket vesézik ki velük a szereplők. Lehet ez Jameson exe, az anyja vagy éppen a testvére.
Még Tristan különben az, aki viszonylag többet színen van, és Swan alapozza a jó kedélyű, vonzó aranyifjút, aki könnyen veszi az életet és nagyon sikeres is minden téren. Hiszen nem titok, hogy ez a Miles fivérek sorozata, így már alapnak használhatja ezt Tristan saját történetéhez.

Cselekményről különben nem nagyon tudom mit írni. Veszekedés, nagy orgia és ismétlődés. Hogy ismételjem magam, nem a szórakoztatásomra kitalált románc.

A stílusa sem tetszett különösebben. Túl ponyva és felületes. Bár, ehhez a történethez ez illik. Meg is lepődnék, ha tele lenne szép sorokkal meg magvas gondolatokkal.

Gáz, hogy a borító tetszett legjobban? A borítókon mindig is jobban bírtam az öltönyös, mint a félmeztelen pasikat és kellően hangsúlyos a nyakkendő színe. Az vonzza a tekintetet. Több ötlet van a borítóban, mint a regényben…

Idézet:

A szerelem olyan, mintha egy lakatlan szigeten lennél, Jameson. Csak egyvalakire kell fókuszálnod, és mindent meg kell tenned, hogy köré építsd az életedet.