Fülszöveg: 

Katie ​Roberts és öccse, Tommy szüleik váratlan halála után Angliában kötnek ki. Nem csak Woodlock Hall és az ottani szokások idegenek a számukra, hanem a nagyanyjuk, Lady Bedford is, a kastély úrnője. Miközben próbálnak beilleszkedni és a grófnővel is megbarátkozni, egyre több titok és megválaszolatlan kérdés tűnik fel, ami mind egy bizonyos üzlethez és a családjukhoz fűződik. Katie a kastély eldugott kertjében egy labirintusra bukkan, aminek a végén egy titokzatos kapura lel és egy nem kevésbé titokzatos ifjúval találkozik, aki úgy mutatkozik be, mint a Woodlock Hall-al szomszédos birtokon élő család egyik tagja. Ő és a bátyja sokszor tűnnek fel Lady Bedford kastélyában, ami gyanakvásra készteti Katie-t.
A grófnő által rendezett jótékonysági bál éjszakáján Tommy nyomtalanul eltűnik, Katie pedig maga indul megkeresni őt. A titkos kapu felé veszi az irányt, aminek a túloldalán nem más rejtőzik, mint Azria: egy tündérekkel és más különféle lényekkel teli ismeretlen világ. Ekkor veszi kezdetét egy kalandos utazás, ami során Katie-nek nem csak a saját érzelmeivel, hanem a rá leselkedő veszélyekkel is meg kell küzdenie.

Szerintem: 

Az első, hogy ez egy sorozatnyitány. Méghozzá annyira csak a

történet elejét tartalmazza, hogy a szereplők tulajdonképpen a kötet végén indulnak el a kalandra.

De nem ez volt vele, sajnos, a legnagyobb bajom. Először is, nekem elég zavaros volt, hogy mibe csöppent bele a testvérpár. Értem, hogy a rejtélyt akarhatta a szerző erősíteni, de az lett a vége, hogy még az alapokat is elszólásokból kellett kitalálni. Kezdve azzal, hogy mégis mekkora Katie és Tommy. Miért kell a kastélyba költözniük a grófnőhöz, aki kifejezetten ridegen bánik velük? Az még nem vett volna el a kapu és a családi titok rejtélyéből, ha kezdettől nyilvánvaló, hogy Katie és Tommy megárvult gyerekek, akiket a nagymamájuk vesz magához. Még az is kb. a fél könyv olvasása után derült ki számomra, hogy Tommy 6-7 éves, a nővére valamivel idősebb. De mennyivel? Passz.

Nem is tetszett, hogy visszatérő módszer az elszólásoké. Amikor a szereplő elkezd valamit mondani, de mielőtt kimondaná, elharapja és kijavítja magát. Főleg a megszólításoknál és a neveknél. Ebből már lehetett tudni, hogy a grófnő a nagymama, és az egyik furcsa testvér a látogatók között nem az, akinek mondja magát. Vagy komoly gondja van, ha a saját nevét sem tudja…

Túlságosan el van húzva az eleje, amíg kevés dolog történik és a gyerekek csak kérdezgetik az igazat, de senki nem akarja őket beavatni. Meg is lesz az eredménye.

A gyerekrablás és szabadító akció indítja be az eseményeket. Végre kiderül az igazság, és mindenki elmondja a maga történetét. Ott már megvan a fantasy keret, másik világ és lények. Sötét tündérmesés keret, hogy mi történt a másik birodalmakban. Ezt már többre is tudtam értékelni, ha még mindig nagyon erőltetett is, ahogy a gyerekek ebbe a történetbe keverednek. Kalandozni meg még nem indulnak, mert miután tisztázzák a dolgokat, ki kicsoda és kinek a rokona, egykor ki kit szeretett, már vége is a könyvnek.

Egy újabb sajnos, hogy Brighton próbálna romantikus szálakat is pengetni. A gyerekek anyjáról is kiderül ilyen történet, de Katie is vonzódik az egyik tündérhez, ráadásul kapásból lesz a másik világban 3 helyes tündérherceg. Jellemző különben, hogy az elátkozott királyságból menekülő, kicsit jellemében sötétebb tónusú herceg nekem jobban bejön, mint Katie kiszemeltje. Már csak azért sem tetszett ennek a belevétele, mert kiskamasznak gondolom a lányt. Egy zsenge tizenéves meg ne jöjjön már össze többszáz éves lényekkel! De ok, ez még nincs benne, csak annyira nyitány, hogy el tudok képzelni ilyen szálakat is.

A nyelvezetében is azt érzem visszaköszönni, hogy a főszereplők gyerekek. A viselkedésük, a nyelvezetük is ezt tükrözi. A jelenetek kidolgozottságát hiányoltam, ahogy sűrűn lett volna kedvem húzni is belőle. Szerintem túl van írva, elnyújtva és nem is visz a szöveg előre.

Nem lopta be magát a szívembe, ha rövid akarok lenni. Sokkal jobb gyerekkönyvek vannak ennél, az ifjúsági szintet még nem éri el.