Fülszöveg: 

Az ​Eufória, amely remekül idézi meg az amerikai író- és költőnő, Sylvia Plath műveinek stílusát, hangulatát, nemcsak a mély átéléssel megírt, felkavaró története, hanem az anyaságról, családról, szerelemről, művészi alkotómunkáról megfogalmazott gondolatai miatt is magával ragadó olvasmány.
A svéd írónő, Elin Cullhed könyvének lapjain a „fiktív személlyé” váló Sylvia Plath életének utolsó évében egy angliai kisvárosban él a férjével, a költő Ted Hugheszal, és a második gyerekét várja. De boldogtalan és magányos, a házasság egyre sivárabb és egyre üresebb. Folyamatosan őrlődik, többre vágyik az anya és feleség szerepénél. A férje hűtlenségétől is szenvedő nő az írásban, az alkotói munkában lel átmeneti menedékre.
Az Eufória, amely remekül idézi meg az amerikai író- és költőnő, Sylvia Plath műveinek stílusát, hangulatát, nemcsak a mély átéléssel megírt, felkavaró története, hanem az anyaságról, családról, szerelemről, művészi alkotómunkáról megfogalmazott gondolatai miatt is magával ragadó olvasmány.

Szerintem: 

Sylvia Plath életének egy szakaszáról szóló regény. De nagyon messze van attól, hogy

regényes életrajz legyen. Nem is egészen azt vártam, de ennél valami többet.

Az Eufória egy életszakasz története. Ted és Sylvia a kislányukkal már Angliában él, az asszony a 2. gyerekükkel várandós. A következő pár hónapot mutatja be, terhességgel és szüléssel, vággyal és a házasság összeomlásával. Ezzel össze is foglaltam a cselekmény lényegét. És mivel nem ismerem az írónő munkásságát, az életéből is annyit tudok, hogy miképpen halt meg – Az Órákat is rég láttam, pedig kb. abból a filmből származnak a vele kapcsolatos emlékeim. –, nekem ez keveset mondott. Akár a munkásságáról, akár a mindennapjairól átfogóbban szívesebben olvastam volna.

Nem is érzem fontosnak, hogy az legyen a hősnő, aki. Ha egy teljesen random írónő van a középpontban, akkor is működne így. Hiszen ez egy nagyon intim, belülről megfogott történet. A tényleges cselekmény kevés, de a nőben zajló folyamatok kitöltik a teret. Érzelmi hullámvasúton van, ami érinti a női lét minden területét. Látjuk anyaként, szeretőként, a karrierjén dolgozó emberként is. Hogy melyik szerep mibe kerül neki, mennyit kell megjátszani, mi okoz vegytiszta örömet. Milyen konfliktusokkal és nehézségekkel néz szembe, ezeket hogyan tudja kezelni. Belemerülős könyv, amihez talán most nem volt elég türelmem sem.

Pláne, mert végig pörgött az agyam, miért Eufória a címe. Pont, hogy ezt az érzést nem találtam meg benne. Legfeljebb a szexualitás megragadásában, mert az a téma sem tabu, de azért nyugalom, nem pornográf. De az eufóriát legfeljebb ott jelenítette meg, különben nem éppen az a kép bontakozott ki előttem, hogy annyira jó, szép, boldog, szenvedélyesen pozitív és őrjöngő élet lett volna az övé.

Sylvia a regény központi alakja, még Ted is csak mellékszereplő mellette. Emberi villanások, kiragadott képek és jellemdarabkák, miközben Sylvia érzékenysége, bonyolultsága és önmagának is ellent mondó kuszasága benne van a történetben. Nem is érzem találónak hősnőnek nevezni, mert a hős nem illik rá. Az egyik jó dolognak érzem a regényben, hogy ennyire közel hozza a főszereplőt, ennyire emberinek tudja bemutatni.

Konfliktusok vannak, de leginkább a nőben. A külső cselekményben legfeljebb azt találnám, amikor Ted végleg elmegy és Sylvia ott találja magát az egyedülálló anya szerepében. De még ez sem összecsapás, nem feszülnek egymásnak az eltávolodó felek, így ezt inkább belemagyarázom. Sokkal igazabbnak érzem azt az ütközést, hogy Sylvia milyen életet él és milyent szeretne.

A stílusa még úgy is az erőssége szerintem, hogy nem olvastam a hősnőjétől. Az Üvegbúrát sem, valahogy soha nem éreztem erőt magamba, hogy abba a világba belemerüljek. Így nem tudom megítélni, az írónő mennyire idézte meg Plath stílusát. Amennyire a méltatásokba beleolvastam, elég jó ebben is, de nem tudom. Nekem maradt a tömény szöveg, az egymásra sűrűn épülő mondatok, a túlfűtöttség. Nagyon intimnek érzem, kitárulkozónak, miközben mégsem az a cél, hogy megbotránkoztasson.

Benne van, hogy egy más hangulatban jobban megfogott volna, most kevésbé volt kedvem belemerülni. Lélektani történetnek kerek, ha életrajzinak nem is annyira.

Idézet: 

Ugyan mire valók az ünnepek, ha nem arra, hogy magunk mögött tudjuk a hétköznapok szürkeségét, és végre megengedjünk magunknak egy kis örömöt?