Fülszöveg: 

Cadderlynek el kell hagynia otthonát, hogy a káosz átok által elszabadított gonosz ellen küzdjön. Hogy meghiúsítsák a Háromság Kastélyának hódító terveit, a pap és barátai Shilmista csodálatos erdejébe utaznak. Az erdő árnyas fái között azonban szörnyű ellenfelek várnak Cadderlyre.

Szerintem: 

Korrekt sorozatfolytatás. Ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész befejeződött, közben meg

új történet is. Vagyis, akár úgy is lehet olvasni, hogy valaki az előző kötetet kihagyta. Utalás van rá, de a történet nem következik egymásból.

Mert most új veszély érkezik: a Könyvtárat megvédték, a sötét erők így most nagy erőkkel támadnak Shilmista országára. Ez egy tündérkirályság, egy mágikus erdővel a szívében. Kicsit a Gyűrűk Urát idézi, ahogy Elbereth herceg a könyvtárba érkezik, majd siet haza menteni a birodalmat. Ő is kap segítőket, és ha mágikus gyűrűt nem is visznek, az ő csapatukban is lesz árulástól kezdve szétválásig minden. Meg az erdő is felkel majd a goblinok ellen, ha itt nem is enteknek hívják őket.

Egyenes történet, a kis csapat átverekszi magát a herceg földjéig, majd ott csatlakoznak a harcoló erőkhöz. Sokkal több a csata, és változatosak is. Danica kézi harcban jó, Cadderly a fegyvereivel és a trükkjeivel dolgozik, míg Elbereth tündér nemesnek megfelelően nagy vívó. Mellettük vannak a nagy csataképek, seregek és mágusok összecsapásaival. Vagyis, a háború egyszerre látszik nagyobb távlatból, és a szereplők személyes, közelibb szemszögéből is.

Kevesebb a mesterkedés is, kicsit sajnáltam is, hogy nincs tovább ragozva Cadderly származása. Annyira vártam, hogy arra valami épülni fog, de egyelőre ezzel Salvatore még kivár. Ez most egy cselekményközpontú csatakönyv, és nem ármányok összecsapása.

A szereplők továbbra sem bonyolultak, a hősi alkat van pár más elemmel színezve. Cadderly bátran harcol is, kreatív elme is, de ő hajlamos túlgondolni a dolgokat. Elbereth sok tekintetben kiváló: harcban, tervezésben, hazafiságban. Ugyanakkor van benne egy olyan fölényesség, ami Cadderly lelkét nagyon bántja. Mintha csak azért, mert tündér, tovább él, Elbereth alapból többre tartaná magát és minden elfet, mint az embereket. Ezek olyan kis apróságok, amelyek a nagyságukból nem vesznek el, de közelebb hozzák a szereplőket.

Pörgős, kalandos történet, ami simán szórakoztat. Megvan a maga izgalma, ha akadnak is benne ismerős és ezért kiszámíthatóbb elemek. Még akár Salvatore más történetéhez mérve is lehet olyan cselekményelemeket találni, amik alapjaiban megegyeznek más regényben megírtakkal.

Egy téma van a cselekménybe rejtve, ami még némi mélységet is ad neki. Cadderly komolyan szenved attól, ha ölnie kell. Meg tudja tenni, de utána komoly lelkiismeretfurdalása van. Itt is többször előfordul, hogy megkegyelmez. Miután csatáznak a goblinokkal, ő nem ölné meg a sérülteket, inkább ellátná őket. A legyőzött Dorigen varázslónőt is elengedi, még csak fogságba sem ejti. Rufónak is adott egy másik esélyt, noha az előző kötetben ő durván elárulta őket. Cadderly ismeri a könyörületet. A társai le is döbbennek rajta, hogy miért ilyen. Gyakran vissza is csap a jósága, mert az áruló újra megbízhatatlan lesz, az elengedett ellenfél is erőt gyűjt, hogy újra üthessen. Cadderly viszont azt vallja, ha nem jobb az ellenfélnél, nem ad kegyelmet, akkor mi különbözteti meg tőle? Több szempontból meg lehet vizsgálni a szereplőkkel, ez gyengeség vagy nagyság a fiatalember alakjában. Mindkettőre van érv.

És a sorozat tervezettségét mutatja, hogy a végén már be van reklámozva, hogyan haladunk tovább, ki merre halad és milyen tervei vannak. Ha nem is nagy húzóerő tovább, de a sorozatot szívesen olvasom majd tovább.