Fülszöveg: 

1950-es évek, Fehérvárcsurgó
Etelka egy reggel arra ébred: édesapja megbízást kapott, hogy az iskolaigazgatói állását maga mögött hagyva vegye át a Fehérvárcsurgói Állami Gyermekotthon vezetését. A serdülőkor küszöbén álló kislány a már kirepült idősebb testvérei nélkül csöppen a fiúk lakta nevelőintézetbe, ahol életének egyik legfontosabb időszaka veszi kezdetét.
Milyen sorsok keresztezik egymást a Károlyi-kastély falai között? Mekkora hatással vannak egymásra a vélt és valós barátságok? Meg tudnak-e birkózni a gyerekek az élet és a társaik által rájuk rakott terhekkel? Kik lesznek azok a nevelők, akik örökre nyomot hagynak bennük?

Szerintem: 

Palotás Petra a szokott stílusban, igaz történet alapján mesélte el egy különleges

árvaház és a benne élő gyerekek történetét. Talán nem ez volt az írónőtől a legemlékezetesebb könyvem, de a jobbak közé tenném.

Ami nekem sokat dobott rajta, az a nézőpontok váltogatása. Szinte minden fontos szereplőnek megírja a maga fejezeteit, és ilyenkor egy-egy titok is mindig napvilágra kerül. Talán sokadszorra már untam is, hogy mindenkinek van egy olyan titka, ami teljesen átértelmezi, amit róla tudtunk, de attól még a hangulata és a húzása megvolt. Minél idősebb egy alak, annál húsba vágóbb lehetett a története.

A legjobban, talán a tragikuma miatt Kelemen tanárnő és Andris története talált el. A lába hossza miatt kissé sántító, de jólelkű és helyes fiúcska, akit nem fogadnak örökbe. A fiatal tanárnő, aki mindig kedves vele. Van egy jelenet, amikor Andris is végre szülőkre lelhetne, de a tanárnő megakadályozza. Állít nem egy valótlan dolgot a fiúról, akit így nem fogadnak örökbe mégsem. Akkor már lehet sejteni, mi van a történet mögött, mégis fájdalmas, amikor kiderül, hogy egy naiv fiatal lány hogyan lett a nős főnöke szeretője, majd hazudták azt neki, hogy a kapcsolatból született gyermek holtan jött világra. Pedig nem, csak az apja az esélyt sem akarta megadni, hogy a szeretője bonyodalmat okozzon a családjában. A családi tragédiák különben is tobzódtak a regényben – még Feri mögött is van egy olyan történet, hogy az anyja új férje nem tűrte a korábbi házasságból származó fiút, akivel nem volt hajlandó külföldre költözni, és hiába ígérgettek, nem csak a költözés idejére hagyták az árvaházban.

Talán ezért is voltam úgy vele, hogy a kiemelt női szereplőt nem szívleltem. Az árvaház vezetését átvevő család legkisebb gyermeke Etelka, aki bele is folyik az intézeti fiúk életébe. Itt találja meg az első szerelem, némi félreértés és békülés, pár nagyon jó barát. Csak éppen a többiek történetéhez képest ő olyan ott, mint egy hercegkisasszony, akinek mindene megvan. Így a kis fájdalmaival, nyűgjeivel nem tudtam mit kezdeni. Mindenki másnak sokkal rosszabb volt, és sokkal jobban viselte, mint a cserfes Etelka.

Stílusában is olyan, ahogy Palotás Petra írni szokott. Nagyon érzelmes, nagyon belülről megfogott. Van benne egy olyan édesség, amit regény szövegben nehezen is viselek. Pedig ez most nem is románc, noha akad benne egy felnőtt és egy gyerekszerelem is. De a szöveg, az egésznek a hangulata olyan, mintha románc lenne.

Pedig pozitív értékeket emel ki. Többféleképpen van benne jó emberekről, mások megsegítéséről szó. A hűség, a barátság a kötik össze a főszereplőket. Még érzékenyít is, hiszen az elhagyott gyermekek és az olyan fizikailag sérült egyének mellett áll ki, mint a könyv egyik legszerethetőbb alakja, a kis Andris.

Számomra az a fajta limonádé, amit egyszer szívesen elolvasok, van tartalma is, de emlékezetes történet nem tud lenni.