Fülszöveg:
1932-ben, közvetlenül a Mátrafürdői szanatórium megépítése után Kékestetőn megnyitja kapuit az ország első gyógyszállója. Bár a hotel elsősorban a jómódú vendégeknek kínál kezeléseket, váratlan eseményeknek köszönhetően Ilka, a gyári munkás Miklós lánya is elutazhat a Mátrába, gyógyírt keresve a több éve tartó nehézlégzésére és köhögési rohamaira.
A 17 esztendős gimnazista lány itt ismerkedik meg Bálinttal, az első világháborúban megsérült katonatiszttel, Erzsivel, a Gyöngyösről származó ápolónővel, Otíliával, a szintén betegeskedő, idős dívával és még jó pár pácienssel, akikkel néhány hétre összefonódik az életük.
Álmok, félelmek, vágyak találkoznak a háromszintes épület folyosóin és az erdő hólepte, az égbe kapaszkodó fái alatt. Ki milyen titkot hozott magával a havas hegycsúcsra, mekkora veszélyt jelentenek az épület körül ólálkodó farkasok és az éjjelente felbukkanó sötét alak? Ki hagyhatja el gyógyultan az intézetet, és ki az, akit nem tudnak megmenteni a kezelések?
Szerintem:
Azzal vagyok a legnagyobb bajban, hogy minek kellene olvasnom ezt a regényt. Most egyszerűen nem sikerül belőnöm a zsánert. Akad benne több minden, de
igazából egyik sem.
Attól is függ, melyik szereplő történetét nézem. Pár kiemelt van, akik a gyógyszállóban vannak kezelésen, és az ő életük halad nagyon lassan előre. De a tempóról később.
Az első versenyző, a leginkább főszereplő talán Ilka. Kamaszlány, aki az első szerelemről álmodik. Aki nagyon sokszor abba ütközik itt, hogy sok mindenre nincs lehetősége, mert ez egy drága hely, a programok jó része is pénzbe került és neki erre nem telik. Figyeli a többieket, álmodozik az otthoni szerelméről. Az ő felére azt mondanám, lányregényes. Csak éppen nincs kaland, nincs feszültség, még csak egy konfliktus sem jut. Ugyan egy levél miatt – amit a barátnőjének küldött, és egy kitalált románcot regélt el benne, hogy irigykedjen rá – majd okoz egy kis zűrt, de egy fejezet se kell, hogy az is kisimuljon. Ha csak Ilka lenne ebben a történetben, nagyon unalmas lenne.
A második egy páros, akik a romantikát hozzák a történetbe. Bálint, a jóképű katonatiszt, aki mindkét lábát elvesztette, az életkedvével együtt. Egy közelben lakó ápolónő, a szép szőke Erzsi azonban elkezdi kihozni a depresszióból. A lánynak is megvan a maga titka. Mindketten sebzettek, félénkek. Némileg érzelmesebben írva ez teljesítené a románc feltételeit, de sokkal leíróbb, a kor erkölcseinek megfeleltethetőbb ez a kapcsolat. Így megvan az ív, hogy tényleg szerelem lesz ez, nem csak vágy. Sajnos, cselekményben ez a vonal sem bővelkedik. Kis lépésekkel haladnak, amiben kezdetben az is nagy kaland, hogy Bálintot ki lehessen tolni a tolószékkel a szabadba.
Van továbbá a memóriájával küzdő díva és az elvált asszony, akinek még mindig fáj, hogy a férje elhagyta, mással alapított családot. Ezek már kisebb mellékszálak a fenti két történet mellett. Növelik a szereplők számát, adnak némi dinamikát.
Amire nagy szükség volt. A regénynek van hangulata, olyan kis kellemes – de egyben semmilyen is. Én a cselekményt szeretem, ez pedig egy kis gyógyszállós idill, amiben mintha az idő is megállt volna. Kevés dolog történik, mindenki hordja szépen a maga keresztjét.
A szerkezet legjobb húzása különben, amikor visszapörögnek az évek, és egy visszatekintő fejezetben kiderül, ki miért van, mi kínozza. Azzal ad alapot a mellékszereplőknek és színesebbé is váltak általa.
Lassú, csendes, olyan nyugodt egy regény. Minimális konfliktusa van, annak is magától jön a megoldása. Télen, belemerülős olvasmánynak el tudom képzelni, most azonban nagyon-nagyon szerettem volna több cselekményt.
A stílusára is ilyen jelzőket használnék: nosztalgikus, édeskés, nyugodt.
A borító viszont jól sikerült. Hangulatos, illik a történethez és még azzal is elszórakoztattam magam, ki-kicsoda rajta a szereplők közül. Ez egy kis plusz.
Idézet:
A látszat nem számít, az egy csalfa dolog. Az igazán komoly bajok alattomosan kezdődnek, eleinte szinte láthatatlanok.
Pedig az álmok a barátaink, amikor alszunk, olyan dolgokra is feleletet kaphatunk, amire nappal nem találtuk a választ.