Fülszöveg: 

Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.
És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.
Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.

Szerintem: 

A szerzőnek van egy ötlete, ami sok mindent elnézet velem a regényben. Ezzel kezdem, mert ez az, ami

legjobban megmaradt nekem a történetből. Miközben Henry poénkodik és kifigurázza a romantikus regények zsánerét, ír egy pont azoknak megfelelő történetet.

Elég csak abba belegondolni, hogy Nora húga összeállít egy listát, hogy a Hallmark romantika szabályai szerint mi történik a rideg, nagyvárosi sikeremberrel, amikor vidékre megy. Ezeket akarja a testvérével is végigcsinálni. Pl. megmentenének egy helyi családi céget. Miközben Nora ki van ezeken akadva, klisésnek is érzi, Henry mégis ilyen sztorit ír a nő személyisége mögé elrejtve. Nekem bejött az, ahogy ki tudja figurázni a zsánert, miközben ő maga is abban és annak szabályai szerint meséli el a történetét.

A másik, ami miatt kellemes emléket hagyott bennem a történet, hogy többször is jókat tudtam mosolyogni rajta. A kedvencem különben az volt, amikor Nora olvasni kezdte a szerzője új könyvét, és simán magára ismert a hősnőben – a kemény ügynökre, akit a háta mögött Cápának hívnak. Egy ponton már jobban vártam annak a regénynek a történetét, mint Nora és Charlie románcát.

Szerencsés az is, hogy nem éri be azzal a cselekmény, hogy közel hozza a főszereplőket. Vannak köröttük többen is, a maguk bajaival. Nora testvére a családjával, vagy éppen Charlie családja. Bár alapvetően a két főszereplőre van kihegyezve, nem fújtott meg az ő túlsúlyuk. Sikerült egy-egy mellékszereplőt úgy elkapni, hogy teljes értékűnek érezzem a főszereplők mellett, ha azért ez nem s teljesen igaz. Mert egyszerűbb az előtörténetük is, és a konfliktusaik is könnyedebbek, vagy rákapcsolódnak a főszereplők történetére.

A konfliktus, a romantikus téma azonban egyértelműen a románcok közé helyezi. Olyan a vége is, nagyon ki lesz simítva minden. Azok után, hogy mennyire játszik korábban a zsánerrel, azért ennél a sima rózsaszín befejezésnél valami ötletesebbet vártam volna.

Mélységet a szembenézések adnak neki. Többen is abban a helyzetben vannak, hogy újraértelmezzék az életüket és a saját személyüket. Túl sokat senkinek nem kell változnia, éppen csak annyit, hogy felismerje, merre kellene a továbbiakban haladnia. Arra is felhívja a figyelmet, hogy mindenkinek joga van a maga életét élni, maga álmait követni. Mert eljön az a pont, ahol már nem lehet másokért küzdeni és áldozatokat hozni, mert az éppen annyira káros tud lenni, mint a hanyagolás. Egy jó libikóka van benne, hogy mennyire tartsuk közel vagy engedjük el azt, akit szeretünk.

Stílusában is ez románc, talán csak az átlagnál több humorral. Érzelmes, önelemzős, csajos.

Némi bátorsággal, merészebb ötlettel jobb lehetett volna, de így is jó szórakozás volt.

Idézet: 

Ha az olvasás az életed (vagy az én esetemből kiindulva a munkád), egy idő után elég nagy biztonsággal eltalálod, hogy merre tart a sztori. Előbb-utóbb rendeződnek a fejedben a kategóriánként és műfajonként besorolt motívumok, archetípusok és cselekménycsavarok.
A férj a gyilkos.
A „kocka csaj” száznyolcvan fokos fordulatot hajt végre, és kiderül, hogy szemüveg nélkül egy dögös bombázó.
A pasi megkapja a csajt – vagy a másik csaj kapja meg.
Valaki elmagyaráz egy bonyolult természettudományos fogalmat, mire egy másik szereplő: „Ööö, nekem ez kínai!”
A részletek könyvről könyvre változnak, de igazából nincs új a nap alatt.