Fülszöveg: 

A Kalotay család generációk óta őrzi könyvritkaságokból álló gyűjteményét. Olyan köteteket, amelyek képessé teszik az embert arra, hogy falakon hatoljon át, tükrökön keresztül üzenjen, vagy virágba borítsa a szobát – varázskönyveket, amelyeket a két nővér, Joanna és Esther gyerekkorától fogva csodálattal tisztel, és amelyeknek a megvédésére a családi hagyomány kötelezi őket.
Egyesek ugyanis szemet vetettek a különleges régiségekre, és semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék őket. Így aztán Esthernek tizennyolc éves korában el kell hagynia a családját, és minden évben más országba kell költöznie. Csak így kerülheti el azt a végzetet, ami az anyjának jutott, akit vérfagyasztó kegyetlenséggel meggyilkoltak. Joanna pedig bezárkózik a szülői házba, ahol a mágikus könyvek tanulmányozásának szenteli életét.
Amikor azonban az apjuk egy varázskönyv lapozgatása közben hirtelen meghal, Joanna rájön, hogy össze kell fognia évek óta nem látott nővérével, hogy megmentsék a családi örökséget – és az életüket. Azt azonban nem sejtik, hogy a könyvtár mélyén halálos titok várja őket…

Szerintem: 

Azért kellett egy kis időt hagynom ennek a regénynek – már az elején is volt benne valami, de

akkor lett letehetetlen, amikor összehozta Törzs a szereplőket. Vagyis a repülőgépes összetalálkozástól egészen rákattantam.

A kezdet ugyanis egy kirakós volt. Több szereplő volt, akik élték a maguk kis életét, mindegyikben történt egy szokatlan esemény, és a játszma elindult. Joanna az apjával védelmezett egy mágikus könyvtárat, míg az egyik könyvük nem végzett a férfival. Esther a vándoréletét folytatta, amíg szerelmes nem lett és már annyira nem akaródzott neki az évenkénti költözés, amire kötelezték 18 évesen. De mivel a maradása a szeretett nőt is veszélybe sodorná, valaki már a nyomában is jár, nem sok választása maradt. Nicholas kényelemben, de bezárva írogatta a nagybátyja számára a varázslatokat, míg meg nem akarták ölni, és a nagybátyja bizalmasa el nem kezdett segíteni neki, hogy belelásson a férfi lapjaiba, aki sok mindent eltitkolt a fiatalember elől.

A szereplők történetein keresztül ismerjük meg a világot, és eleinte pl. nehezen is értettem, hogy Nicholas és a nővérek története között egyáltalán milyen kapocs van. De a szálak összeérnek, és onnantól már izgalmas hajsza és mágikus összecsapás is vár az olvasóra. Addig is, megvan annak a varázsa, ahogy a különféle nézőpontokból összeáll, hogy ebben a regényben milyen varázsvilág létezik, és a különféle szereplőknek milyen képességeik vannak.

Kifejezetten hangulatos a kötet, jól bele lehetett merülni a világába. Ahogy a mágia benne, a szereplők is színesek és elég egyediek, hogy megszeressem és elképzeljem őket. A kedvenceim különben Collins megjegyzései voltak, ahogy érződött belőlük, mennyire szereti Nicholast, de azért látja az elkényeztettségét és oda is tud csapni neki. Vagy, amikor Nicholas éppen egy könyvet elemzett ki, annak minden rémségével - emberből készült, röviden -, Collins pedig lazán benyögte, hogy odakint fog hányni, ha szükségük lenne rá.

Ügyesen vegyíti az érzelmi drámákat és tragédiákat, valamint a könnyedebb pillanatokat. Kicsit fekete is a humora, és mivel azt szeretem, én jól is szórakoztam. Sokféle a történet, a nagyívű világjobbítás mellett személyes történetek sora is. Így nem csak az a tét, hogy a szereplők tettei után milyen világ jön, de a személyes történetük is megkapja a tetőpontot. Választaniuk kell, kockáztatni, és ez meghatározza, kivé válhatnak.

Elég egyedi a világa, és szépen fel van turbózva a rejtett, mágikus könyvtárak toposza. A szereplőknek egyedi képességeik vannak, és frissnek, újnak hat az egész, miközben mégiscsak vannak ismerős elemek benne. A cselekmény a kötet második felére fel is pörög.

Kifejezetten olvasmányos is, könnyen haladtam a fejezetekkel. Ha a szereplő vívódásai, ha éppen egy-egy párbeszéd vagy összecsapás is volt, lehetett vele haladni. Gördülékeny, találok rá szót, ha erőlködve is.

Vagyis, bírom a világát és a szereplőit, elég cselekmény van benne, hogy izgalmas legyen. Az egyetlen, amit ellene fel tudok hozni, hogy egy ponton nagyon szappanopera kezd lenni. Többször is feljön, hogy kinek ki a szülője igazából, vagy hogyan haltak meg egyesek igazából. Némelyike meglepő, más nagyon várható. Egy ponton még a regényben is fejtegetve van, ha az ember ismeri a részleteket, és hogy mi a fontos a többieknek, könnyű átlátni, mi a hazugság és mi az, amit rejtegetni próbálnak.

Alacsony elvárásaim voltak, a könyv nem kicsit teljesített túl. Jó világ, jópofa szereplők és még cuki kiskutya is volt. Nekem bejött.

Idézet: 

– Ha ez tényleg az a könyv, amelyikre gondolok, akkor szinte biztosan emberi.
Keserű érzés gyűlt Esther torkában.
– Hogyhogy emberi?
– A fonal emberi haj és inak kombinációjának tűnik. A ragasztó valószínűleg kollagén. – Két ujja közé csippentette a borítót. – Ez pedig alighanem emberi bőr.
– Na jó – mondta Collins. – Odakint sikítok, ha szükség lenne rám.

Híres utolsó szavak: nem érzem úgy, hogy meg akarnak gyilkolni.