Fülszöveg: 
Talamh birodalmában egy Keegan nevű fiatal harcos bukkan fel egy tóból, kezében egy karddal, amely egyszerre jelképezi a hatalmat és a szépek népének védelmének félelmetes felelősségét. Egy másik, Philadelphia néven ismert birodalomban egy fiatal nő pedig épp most fedezte fel a saját kincsét…
Amikor Breen Kelly kislány volt, az apja mindig varázslatos helyekről mesélt neki. Breen most egy szorongó, huszonéves lány, akit diákadósságok sújtanak, és olyan munkahelyen dolgozik, amelyet utál. Egy nap azonban megdöbbentő felfedezést tesz: az anyja egy befektetési számlát rejtegetett a nevén. Ezt rég elveszett apja finanszírozta… és közel négymillió dollárt ér.
Ez az újonnan felfedezett vagyon bárkinek megváltoztatná az életét. De Breen nem is sejti, hogy amikor a pénz egy részéből Írországba utazik, olyan rejtélyek tárulnak fel előtte, amelyeket el sem tudott volna képzelni. Itt kezdi majd megérteni, miért látja folyton azt az ezüsthajú, megfoghatatlan férfit, miért hallja a hangját a fejében. Miért álmodott sárkányokról. És hogy hol van az igazi sorsa…
Szerintem:
Komolyan, erre kellett majdnem 500 oldal? És nem azért, mert
nagyok a betűk és nagyon szellős a nyomtatás. Mert nem olyan a kiadás. Roberts ezt valóban képes volt ennyire elnyújtani. De minek?
Egész egyszerűen nincs annyi cselekmény, hogy indokoljon egy ilyen terjedelmet. Az írónő mindent csak bevezet – bemutat egy idillikus, már szinte bukolikus mágikus párhuzamos világot, meg a nagyon elnyomott leányzót, aki ott maga a nagybetűs Csoda. Természetesen van egy elsőre marcona, de különben remek férfipéldány is a láthatáron, hogy a románc is meglegyen. Max. 200 oldal, annyi bőven elég lett volna.
Helyette Roberts elmerült annak ragozásába, hogy Breen mennyire félre lett nevelve. Az anyja belesulykolta, hogy ő éppen csak átlagos és nem több. Így kell felnőnie ahhoz, hogy két világmentő és egy gonosz isten sarja, akiben sokféle mágia él. Akibe beleszeret a mágikus világ jelenlegi vezetője, aki megpróbálja megtanítani harcolni, kiállni magáért. De folyton és sűrűn jön vissza az önbizalomhiánya meg a küzdelem azzal, hogy melyik világban éljen. Az sem segít, hogy itt komoly elvárások vannak felé – a nagyapja támadni fog és a varázsnépeknek valamiképpen útját kell állniuk.
Pedig még szerethető is lenne a lány, ha nem lennének a bizonytalanságai. Pontosabban, ha eljutna arra a szintre, hogy hoz egy döntést, kiáll magáért és nem emészti magát feleslegesen fejezeteken át. Van erre haladás, de erre a kötetre még egy olyan nő jellemző, akinek magával kapcsolatban – és nem csak a mágikus örökségében – kell ébrednie, mert borzalmasan elnyomott és szürke, gyáva kis lény volt.
A mellé tett férfi, Keegan, ha nevesítem, meg a tipikus nagybetűs hős. Mindenben kiváló, nagy felelősséget cipel és mindenki rajong érte. Jól is néz ki, majd elfelejtem. Elsőre kicsit mogorva ugyan, de ez is tipikus. Majd felenged menet közben…
A szereplők is fekete-fehérek. A jó harcosai vagy a gonosz bérencei. Talán csak egy kivétel van, akit nem is lehet ilyen könnyen elhelyezni. Breen anyja. Bár hajlok arra, hogy őt is a negatív oldalra rakjam. Nem csak a lányának ártott, ha olyan indokkal is, hogy a maga módján védje, de tönkretette a házasságát, irreális elvárásai voltak és a maga kényelmére egyfajta vakságot erőltetett magukra. Önző volt, már a házasságában is, csak kifejezem valahogy. Ugyanakkor tudott nagyon szeretni, volt egy jobb énje is, de azt a nőt az olvasó már nem ismeri meg.
Bajban vagyok azzal is, hogy Roberts ugyanezt a történetet másképp már elmesélte. A trilógia címe nem ugrik be, abban a vírusjárvány után a Földön kellett hasonló háborút vívni a nagybetűs gonosszal. Ahogy szerveződnek a csapatok, a női hős, a párja, annyi a hasonlóság, hogy ez szinte ugyanaz kicsit másképp. Az egyetlen lényeges különbség, hogy ebben párhuzamos világok vannak és nem a saját világuk törik a katasztrófa után.
Még csak nem is jó olvasmány. Tizenkettő egy tucat. Túlírt, túldrámázott, túl érzelmes. Igaz, legalább nem obszcén. De nincs a szövegben olyan elem, amire akár rossz, akár jó értelemben felkapnám a fejem.
Összefoglalva, ez csak egy átlagos női fantasy. Nem a románcra tette benne Roberts a súlyt, de nagyon ilyen könyvet írt már, ráadásul semmivel nem kelti fel a figyelmet. Abszolút átlagos.
Idézet:
Egy igaz barát, aki kiáll melletted, bármi történjék is, kincset ér.
– Időre van szüksége.
– Ahogy mindannyiunknak. Ez nem jelenti azt, hogy meg is kapjuk.
