Fülszöveg: 

Tobias King a háttérbe húzódva töltötte eddig az élete legjavát. Magányos farkas és könyörtelen tolvaj, aki sosem tagadta, hogy semmirekellő. A Ravenhoodként ismert titokzatos társaság vezetőjeként egyetlen becságy fűti: a bosszú.

De törekvéseit derékba töri az, amikor beleszeret abba a nőbe, aki tönkre tehet mindent, amit két évtizeden át tervezett. Cecilia Horner iránti mindent felemésztő szenvedélyéért nagy árat kell fizetnie, egyebek közt elveszíthet mindent, ami számára kedves.

De Tobias harcos, és elszánja magát, hogy mindent megszerez: leszámol a régi sérelmekért és visszaszerzi a nőt, akit szeret…

Szerintem: 

A trilógia végére Stewart elengedte a tabukat. Sőt, a regény teljes első fele egy eddig

szokatlan irányba kanyarodik.

A cselekmény nagyon minimális is: Tobias kb. egy évvel az előző kötetben történtek után megjelenik Cecelia új életében, beköltözik hozzá és közli, hogy mindent kész feladni érte, itt van, próbálják meg együtt. A regény nagyon nagy része meg csak annyiról szól, hogy Tobias mindenféle módon csábítja a nőt, válaszol a kérdéseire is, Cecelia meg mindenféle okot talál magának, hogy ne bocsásson meg és büntesse a férfit, miközben mindketten szexuálisan frusztráltak. A történet szinte teljesen a kettejük idejére van korlátozva – ha pl. Cecelia otthon hagyja a férfit és bemegy a kávézójába dolgozni, akkor is rajta jár az esze. A mellékszereplők, mint az egyik alkalmazottja, meg azért kellenek, hogy olyan beszólásokat tegyenek Tobias láttán, hogy szülnének neki gyereket vagy Cecelia vesse már rá magát.

Azzal próbálja Stewart kicsit pörgetni, hogy átkötő, rövidebb részekben megidézi Tobias korábbi éveit. A meghatározó pillanatai kapnak egy-egy fejezetet, ahogy pl. kitalálta a célját, először látta Ceceliát meg hasonlók. Mivel újat már nem mond ezekkel, inkább a rajongói faktort éreztem ebben, mint a cselekmény értelmes kibővítését.

Az utolsó pár fejezet van megpörgetve, amikor Cecelia felfedi, hogy az eltelt időszakban mit is csinált igazából. Hogy az új élete mennyire csak álca, és mi célt szolgált. Ezzel annyi a bajom, hogy hiteltelenné teszi az amúgy is túlírt és fárasztó részeket a könyv nagy részében. Vagyis, Cecelia akkori gyötrődései és a Tobias elleni játszmái, az egész érzelmi katyvasz hamissá válik. Eleve következetlenül és össze-vissza lépked és érez, és még magyarázza is ezeket a szerző – a végén meg kiderül, hogy fele igaz sem volt? Van, amikor kellő csavart és másságot ad a történetnek egy megbízhatatlan elbeszélő, de az akkor az igazi, ha újraértelmezi a történetet és a szereplő nem keveredik ellentmondásba önmagával. Itt egyik sincs meg.

A Robin Hood vonal szokás szerint elhalóban, és láthatóan nem tud mit kezdeni vele a szerző. A semmiből kreál egy ellenfelet, akit komolyan venni se igazán tudtam. Annyira érezni, hogy annyi a szerepe, hogy ne csak a főszereplők kerülgessék az ágyat. Se rendes indítéka, se szerepe a történetbe, csak egy akadály. A másik oldal, ahogy meg a maguk emberei kerülnek a hatalomba, nagyon mesének érződik habbal. Most komolyan – a történet szerint Tobias képes volt a középiskolai jó barátját az elnöki székig vinni, de nem tud mit kezdeni egy olyan férfival, akit kb. ő maga tett elég erőssé, hogy árthasson neki?

Bár értem, írói szemszögből miért van így megírva. Cecelia rendszeresen mondja, hogy ő nem baba, nem ártatlan kislány. Hogy társként lehet rá számítani, nem megvédeni kell. Azzal, hogy Cecelia teríti le a férfit és nem Tobias, bizonyítja, hogy az üzelmekben is a párja tud és akar lenni a férfinak.

A stílus továbbra is mocskos és túlfűtött. Most talán kevésbé pornó, bár még az marad. Mivel Cecelia a szexmegvonással is büntet, maradnak a vágyak és a játszmák, de nem végig. A történet végére megint csak vált a történet oda, hogy mennyire egymásra vannak ezek ketten kattanva.

Annak ellenére, hogy elvben a Hollók a szürke zónában mozognak, meglepően fekete-fehér a szereplők világa. Vannak jók és rosszak, ha a jókat antihősnek is igyekszik beállítani.

Ez a legkevésbé dark romance a trilógia részei között, a megváltás megadása. Sorozatzárásnak ok.