Fülszöveg: 

Egy megosztott világ.
Egy királynő birodalma örökös nélkül.
Egy ősi ellenség tudatra ébred.

Inysben ezer éve a Berethnet-ház uralkodott. Kilencedik Sabran királynő még nem választott férjet. Lányt kell szülnie, hogy a birodalmát megvédje a pusztulástól – de a bérgyilkosok egyre közelebb járnak.

Ead Duryan kívülálló az udvarban. Bár kinevezik udvarhölgynek, továbbra is lojális a varázslók titkos társaságához. Ead szemmel tartja Sabrant, és titokban a tiltott mágiával is védelmezi.

A sötét tengeren túl Tané kezdettől fogva arra képezte magát, hogy meglovagolja a sárkányokat, de olyan választás elé kerül, amely révén egész addigi élete feje tetejére áll.

Kelet és Nyugat szemben áll egymással, a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és közben hosszú szunnyadás után a káosz erői ébredeznek.

Szerintem: 

 Egy szóval?

Monumentális. És nem csak azért, mert közel 900 oldalas. Shannon elképesztő regényvilágot hozott össze. Nem is csodálom, hogy már előzményt is írt neki – bőven van még történet, amit el lehet mesélni innen.

A jelen részre koncentrálva azonban egy végponton vagyunk. Nagyon régen a nagybetűs Gonosz el lett zárva, de jön az idő, amikor a láncok eltörnek és megint szembe kell vele nézni. A világ pedig nem áll készen. Két részre szakadt az emberiség, a királyságokon belül is hatalmi harcok dúlnak és titkos szervezetek is áskálódnak.
Shannon egy nagy rendszert épített fel, különböző világokat, 1000 éves történelemmel. Az elején még nehezemre is esett átlátni, de gyönyörűen összeállnak a részletek. Ki mit és miért, milyen történelmi hagyatékra alapozva csinál.

Három, ha másképpen számolom, 4 kiemelt női főszereplőnk van, akiken a világ sorsa fog eldőlni. Egy királynő, akitől azt várják, minél előbb menjen férjhez és szüljön örököst. Egy álcában élő boszorkány, aki személyes érzelmei és a rendje elvárásai között kezd inogni. Egy sárkánylovasnak képzett nemes, akinek mindene veszélybe kerül, amiért addig dolgozott. Plusz, aki csak a végére lesz igazán tényező, egy másik boszorkány, aki bosszút állna az emberiségen és már terve is van, hogy az új világrendben hogyan jusson hatalomra. Idő, amíg ezek a szereplők egymásra találnak és elindulnak a végső csatára.

De ebben a könyvben izgalmas lett az odavezető út is. Talán még inkább, mint az összecsapás a végére. Sok mindenre rá kell jönni, sok mindent túl kell élni. Bármelyik történetet nézem, tele van ármányokkal és játszmákkal, mitikus lényekkel, küzdelmekkel. Mindenkinek túl kell lépnie magán, és elköteleznie magát a cél mellett.

Ha valamivel kötekedni akarok, az az lenne, hogy Shannon borzasztóan női regényt is írt egyben. Minden kiemelt, fontos szereplő nő. A nagy szerelmi szál is a történetben két nő között bomlik ki. Hol maradnak a férfiak? Egy fontosabb férfi szereplő van az egészben, aki már öreg ember és elég sokat kesereg az elvesztett élete és szerelmi miatt. Aki szintén egy férfi volt, egy másik kiemelt szereplőnő nagyapja, jegyzem meg. Ok, örülünk az erős női hősöknek. A szerelmi szál is szépen ki van bontva, teljesen lényegtelen, hogy kik között. De az egyoldalúság nem esett jól. Az se jó, ha csak férfiak dominálnak egy történetben, de ez simán átcsúszott a másik oldalra. Kimaradtak a férfiak, ha egy-egy felbukkan, akkor azt vagy nő irányítja, vagy nagyon hamar megölik.

Ezt annak ellenére sérelmezem, hogy Shannon tényleg erős, izgalmas női alakokat tudott írni. Mindenkinek valós, kemény dilemmái és történetei vannak. Sabran, akinek egyszerre van a kezében igazi hatalom és mégis játékszer a kötelességei béklyójában. Ead, aki egy nagyon vallásos, magát mindentudónak érző rend hű embere, és most el kell kezdenie megkérdőjeleznie mindent, ami addig ő maga is volt. Tané, aki annyira küzdött egy célért, hogy fel sem mérte, mit áldoz fel érte. Jóvá tudja még tenni?

Tetszett a regény mágia- és sárkányábrázolása is. Ahogy a világ kettészakadásának oka, hogy a Kelet minden sárkányt féregnek és romlottnak tart, míg a Nyugat megtalálta bennük az istenit. Ahogy a két nagyhatalom között vannak, akik egyensúlyozni igyekeznek. Amilyenek a gonosz és a nyugati, másabb sárkányok. Még egy sárkány szereplő is van, aki az egyik legbölcsebb alak az egész történetben. Sokféle a mágia benne és a képességek.
Itt tenném hozzá, hogy azt mindig is szerettem az ilyen monumentális történetekben, amikor a szereplők szembesülnek azzal, hogy mit hisznek. Hogy a hagyományuk, az igaznak gondolt tézisük mögött mi a valóság. Hogyan alakult az igazság a századok alatt mássá. Legszebben Sabran esetén látjuk, akinek komoly kötelességei vannak királynőként, aki súlyként cipeli, kik az ősei és milyen ereje van a vérének. Hogy aztán kiderüljön, hogy a vérének ereje hazugság, ahogy a családja eredettörténete is. Nagy pofon, hogy a szent és nagy harcos hercegnő helyett a gonosz boszorka a család ősanyja, aki nem is eredendően rossz volt, hanem azzá tették.

Ennél az oldalszámnál gyakran küzdök azzal, hogy túlírtnak érzem a történetet. (Igen, most felrémlik előttem az Idő Kerekével való küzdelmem.) Itt nem volt ilyen problémám. Ha egy-egy ponton nem is értettem, minek annyit időzni egy témánál, ez összeállt. Pörgeti a cselekményt, van rejtély és kaland, az érzelmek sincsenek túltolva, de azért vannak.

Már be van harangozva az előzménykötet magyarul is, biztosan elolvasom azt is. Papíron is – mert a kiadás design-ja is szép. Valószínűleg ilyen lesz az előzménye is. Mutatós az élfestés, feltűnő a színe és tetszik a kép. Kevesebbet számítana, ha a történet gyenge lenne, de jelen esetben egy jó történet kapott mutatós küllemet is.

Idézet: 

Minden história az igazság magából fejlődik ki – mondta Truyde. – Egy történet alakot öltött ismeret.

Hallott már történeteket Hróth égi fényeiről. Soha nem hitte volna, hogy a víz alatt fogja megpillantani.
– Látja, milord? – mormolta Harlowe, és szemében ott csillogott a fény. – Bárhol lehetséges szépségre találni.