Fülszöveg: 
II. Leto, az istencsászár nincs többé. A halálát követő másfél évezred technikai forradalma és népmozgásai gyökeresen átalakították az addig változatlan civilizációt. Emberek milliárdjai hagyták el a lakott bolygókat, és telepedtek le az univerzum új, feltáratlan zugaiban. Ám az ismeretlenből egy új veszély fenyegeti II. Leto egykori birodalmát. Valami, ami nemcsak a törékeny társadalmi rend összeomlását okozhatja, hanem a fűszer egyetlen forrásának a pusztulását is. Az új fenyegetéssel csupán egyetlen szervezet veheti fel a küzdelmet: a Bene Gesserit rend, mely a változások közepette is megőrizte ősi célját, az emberiség génállományának megőrzését – bármi áron…
Szerintem:
Újabb őrült nagy ugrás és megint csak fogtam a fejem, hogy 'Mi van?' Megvannak a magam mélypontja Frank Herbert Dűne-regényeivel, és úgy érzem, megint elértem egyet.
Szinte sajnálom, hogy
a nyitány (az első regény) annyira kalandregényes volt. Most is, még mindig azt a szintet várom és küzdök a társadalmi sci-fivel, a komolyabb tartalommal. Mert annyira nem a cselekmény a lényeg, hogy azzal nem is tudom, meg tudok-e barátkozni. Eddig mindig kerestem a mentséget, egy szimpatikus szereplőt, de most feladom.
Megint itt van az életébe újra beletanuló Duncan Idaho és annyira elegem van már belőle, hogy arra nehezen találok szavakat. Egykor talán értettem, miért volt érte annyira oda mindkét Leto – bár a II. esetében azért ez nem igaz. Azt nem értettem már. – Közben meg Paul. De most konkrétan azon gondolkoztam, mi van benne, amiért még a Bene Gesserit is képes életre hívni és a génprogramjukba is betennék.
A lényeg, most már fáraszt, hogy Idaho hogyan fedezi fel rendszeresen és újra maga körül a világot. Még akkor is, ha ezzel az olvasó is mindig a régieket ismerő, de friss szemmel nézhet végig ezen a sci-fi világon.
Üdvözölhetném, hogy Herbert most Idaho mellé erős női szereplőket sorakoztat fel. Abban is lehetne a humort keresni, hogy most a Bene Gesserit kapta a jó szerepét. És mégis, nincs meg a hősöm vagy hősnöm, akiért olvasnám a könyvet. Azt meg hagyjuk is, mennyire ellenszenves nekem bármelyik tenyészprogram vagy az Anyák nevének mögöttes jelentése. Az egyik Atreides leszármazottról pl. azt olvastam most, hogy 12 gyereket szült a rendnek 12 apától. De a tárgyaláskor a kötet vége felé, szintén képes bedobni, hogy őt is használhatják nemzésre.
Még mindig sok a párbeszéd, a mélyebb értelmezés lehetősége simán benne van. Szerintem a cselekmény kárára, ami sokadszorra nem esett jól.
Meg különben is, mi is volt most a cél? Biztosítani, hogy a jövőt senki ne véshesse előre kőbe? II. Leto utolsó hagyatékát végleg felszámolni? Annyira a világ, a hatalmi rendezkedés és a szerepek a lényeg, hogy a nekem kellő tartalom kikopik. Elméletek, elvek mérettetnek meg benne, és a történet csak ezeknek a kerete.
Nem ragozom tovább, kezdek belefáradni ebbe a történetbe. Meg a sok Idahóba, akiben rég nem látom, miért ő a visszatérő és fontos szereplő.
