Fülszöveg: 

Lila Reyes élete a feje tetejére állt. Egy tripla tragédia után a szülei elküldik, hogy töltsön el
három hónapot Angliában a család barátainál, hogy lazítson, és képes legyen az újrakezdésre. Ám a gyér napfényt és a miami ízeket mindenféle szempontból nélkülöző kisváros inkább rémálomnak tűnik számára – amíg nem találkozik Orion Maxwell-lel. A teabolt eladója, Orion mindenáron ki akarja hozni Lilát a gödörből, és önként vállalja, hogy a személyes idegenvezetője lesz. Winchester színes zenei életét és a kies angol vidéket megismerő Lilának nem telik sok idejébe, hogy ne csupán Orion varázsolja el, hanem maga Anglia is. Hamarosan egy új jövő kezd körvonalazódni a képzeletében – vajon mindent maga mögött kellene hagynia, amit eltervezett?

Szerintem: 

Nehezemre esett ráhangolódnom erre a regényre. Talán az, hogy

Lila élete katasztrófa triásza nekem nem tűnt annyira veszélyesnek vagy végzetesnek, hogy ennyire ki kelljen rajta akadni.

Mert kb. annyi a regény alapja, hogy Lila rövid időn belül elszenved három veszteséget - a barátja szakít vele, a barátnője egyetem helyett afrikai misszióba megy és meghal a nagymamája. Ez utóbbi az egyetlen, ami jogosan fáj neki annyira. Maga alatt van, szenved, és a család, hogy valahogy segítsen neki, elküldi nyárra az angliai rokonokhoz, hátha a más helyszín meghozza a gyógyulást.

Most túl kamaszosnak éreztem, ahogy Lila kikészül. A nagyit leszámítva semmi végzetes nem történik. De még ott is el tudom mondani, hogy nem fiatalon és váratlanul vesztette el. Egy szakításnak sem kellene a világvégének lennie, ahogy a barátnő missziója sem kellene, hogy ennyire fájjon. Nem örökre megy el, a kapcsolatot is tudnák tartani. Egyszerűen nem a tervek szerint kell nekikezdnie a jövőnek, de azért ilyen depresszióba fordulni…

Angliában pedig hamar jön a gyógyulás. Meglepően gyorsan. Elkezd sütni és színre lép Orion, aki tényleg gyorsan feledteti vele Andrest. Még Lila is megjegyzi egy ponton, hogy nagyon furcsa, hogy az egyik percben még az exe miatt akarta telesírni a párnáját, a másikban meg alig várja, hogy Orion végre megcsókolja. Bántóan gyorsan felépül abból a mélyen depresszív állapotból, aminek leírták a korábbi helyzetét. Arról nem is beszélve, hogy nagyon nem szeretem, amikor egy regényben a szerelem lesz a csodaszer. Meg egyáltalán, mennyire lehetett komoly Andres-szel, ha Orion ilyen könnyen feledteti?

Egy ponton az is végzetesen sok volt, hogy Lila süt és mindenki odáig van a főztjéért. Kb. bármit csinál, legyen az sütemény vagy akár egy szendvics, mindenki olvadozik és falná be az egész adagot. Mintha Lila nem egy 18 éves kamasz lenne, hanem valamelyik menő étterem sztárséfje. Iszonyatosan el van ez túlozva. Egy ponton, amikor Lila éppen bánatos, a nagynénje azért kéri, hogy szedje már össze magát, mert amióta a lány süt-főz a panziójukban lakóknak, sokkal jobb értékeléseket kapnak, keresik őket miatta. Vagyis, anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy Lila ne csúcsformában szorgoskodjon a konyhában. Ez annyira irritáló jelenet volt – Lila felejteni és nyaralni jött. Ok, szeret sütni, ügyködött a konyhában, de a történet során átcsúszunk oda, hogy nyári munkán nem dolgozna annyit, mint így tette.

Persze, érzékelem, hogy alakít Namey példaképet a lányból. Aki összeszedi magát, aki keményen és boldogan dolgozik. Aki megéli a szenvedélyét. Csak éppen annyira ifjúsági a regény, hogy az erős és fiatal nő, akivé válik, még nem tud kibontakozni, mert érzelmileg egy kamaszlány nyűgjeit olvastatják velünk. Egyszerűen zavar, ahogy Lila a munkában felelősségteljes és megszállott, nem is kicsit koravén. Érzelmileg meg nem egyszer az jutott eszembe, hogy nagyon kiskamaszosan viselkedik.

Pedig Namey különben igyekszik, és nem csak Orion és Lila köré írná a regényt. A lány kultúrájának szerves része a szoros családi kapcsolat, és ezért rengeteg rokon van körötte, és igyekszik a kubai életérzést is átadni. De mivel ifjúsági regény, és itt nem jó értelemben az, ezeket mind el tudja nyomni, hogy Orion és Lila miképpen találnak egymásra. Randik, sok beszélgetés, feltámadó vonzalom. Ezt a könyvet coming age regénynek is meg lehetett volna írni, de minél előrébb jutottam benne, annál inkább romantikus regény lett.
Igen, sajnos a nagyon rózsaszín befejezés is megvolt. Komolyan: távkapcsolat London és Miami között?

Nincs negatív szereplő, minden szép és jó. Stílusában nagyon érzelmes, mindent nagyon túlgondoló és kezdetben még gyötrődő-nyavalygós is. Más hangulatomban talán többre tudnám értékelni, de ez most nekem túl édes és rózsaszín volt.