Fülszöveg:
Egy végzetes autós üldözést követően egy piros BMW a vízbe hajt a helsingborgi kikötő mólójáról. A volánnál egy IT-szakember ül, aki mobiltelefonos játékok fejlesztéséből gazdagodott meg. Amikor felhozzák a testét a vízből, és felboncolják, kiderül, hogy a férfi már két hónapja halott, s azóta egy mélyhűtőládában tárolták a testét.
A rendőrség bűnügyi osztályán olyan nyugalom honol, hogy Fabian Risk és kollégái szinte megörülnek a lefagyasztott milliomos esetének. Csakhogy a nyomozás különös eredményekre vezet, és kiviláglik, hogy ha nem jönnek rá gyorsan a gyilkos kilétére, újabb áldozat végezheti a fagyasztóban.
Eközben Dániában Dunja, miután másfél évig hiába keresett nyomozói állást, kénytelen közrendőri munkát vállalni. Ám amikor egy hajléktalan férfit kegyetlenül meggyilkolnak, képtelen megállni, hogy ne kezdjen magánnyomozásba, s útja hamarosan Helsingborg felé vezet.
Szerintem:
Fabian Risk történeteket nem lenne szabad sorban olvasnom, csak szünetekkel két rész között. Iszonyatosan depresszív, közel egymáshoz hatványozottan.
Kezdve azzal, hogy a Risk család minden tagja
jelen pillanatban nyomorult. Nem is találok szavakat, annyira brutális, amit Ahnhem újfent kitalált nekik. Kezdjük Fabiannel, akire rá tudnám fogni, hogy a skandináv rendőr zsáner szinten magánéletileg boldogtalan kell legyen. Itt éppen abban a szakaszban van nyomozónk, hogy a házassága a szakadék szélén, majd megszakad, akkor se tud mit kezdeni. Pedig szereti Sonját, de bármit is próbál, már késő. A munkamánia és a nő ellenállása összeadódik, miközben a férfi szenved azzal is, hogy mennyire megviseli a helyzet a gyerekeket – mert Sonja még annyit sincs otthon, hogy ezt észrevegye.
Theo, szegény szerencsétlen, megint megjárja. Szerelmes lesz az egyik iskolatársába, de amilyen szerencséje van, a lány bandatag és embereket bántanak. A fiú nem akarja elhinni, hogy a lányt nem csak belerángatták, és mire észbe kap, már őt is magukkal cipelik és fegyvert nyomnak a kezébe. Újfent kilátástalan helyzetben van, nem tud kihez fordulni és a lányban is hatalmasat kell csalódnia. Már meg sem lep, hogy jönnek az öngyilkos hajlamai is. De az azért jó ötlet volt, ahogy a barátnő-vonalon a bűnügyi szál vezetve lett, és ahogy a fiú elkezdi átlátni a helyzetet. Kb. szívesebben olvastam ezt, mint Fabian nyomozását.
Matilda, a kislány meg egy képzeletbeli baráttal és mitikus szállal lesz gazdagabb. Mert ez a barát olyanokat mond a lánynak, amit az a szülei fejéhez is vág, amit nem lenne szabad tudnia. Mint az anyja viszonya, vagy Theo szerelmes volta. Különös szint adott ez a történetnek és igencsak drámai végkifejlett jön majd belőle.
Direkt a végére hagytam Sonját, mert a családból ő az egyetlen, akit nem tudtam sajnálni. Mi több, még örültem is volna, ha ennél sokkal rosszabbul jár. Egyszerűen szánalmas, ahogy meg sem próbálja rendbe tenni a családját, hanem a támogatója, Alex karjaiba omlik. Ahogy nagy önzőn, kb. az hajtja, hogy végre értékelik a művészi munkáját, Alex majd híressé teszi és jól meg is dugja közben. Nem csak a házasságát rúgja fel, de a gyerekeit is úgy elhanyagolja, mintha nem is lennének. Roppant nagyot puffan, amikor rá kell jönnie, hogy az egész kapcsolatából semmi sem igaz. Alex bűnöző, aki azért kavart vele és hazudott neki, mert éppen Fabian nyomozott utána. Ha közel jutna, lehet Sonjával zsarolni. Amikor ezt a nő képébe vágja azzal együtt, hogy mennyire tévhitben volt, mennyire lenézi a munkáját és magát a nőt is, tapsolni tudtam volna. Különben Sonja még rá tudott minderre tenni egy lapáttal, amikor simán elvárja, hogy Fabian majd megmenti. Alex kapja megint a jó szöveget: komolyan azt hiszi, megmenti, amikor éppen kidobta másért? Addig is szemétként bánt vele? Tudnám még folytatni, mert a cselekmény annyira leírja ezt a nőt, hogy a golyót is ő érdemelné, nem a kislánya.
Kb. úgy voltam vele, hogy éppen nem a krimi kötött le. Az nem nagyon érdekelt, Fabian hogyan halad, vagy másik szálon egy nyomozónő a kamaszbandához hogy kerül egyre közelebb. De a bűnügybe keveredve Theo és Sonja vonala viszont pótolta ezt. Új szemszögnek tudtam olvasni, ahogy kényszerpályára kerülnek, reménytelen a helyzetük és érzelmileg ez mit hoz ki belőlük.
Mert lélektanilag építkezik a regény. Fabian mély szenvedése, Theo reményei és a végük, vagy éppen Sonja nagy reményei és ami lesz belőle. Átélhető, de depresszív az egész. Egy család, 4 taggal, és nem lehet eldönteni, ki a legnyomorultabb. Plusz, folyamatként és érdekesen is írta ezt meg Ahnhem.
Az még áll, hogy azért túlírtnak érzem. A cselekmény kevesebb a szereplők gyötrődéseihez képest. Lassan is haladnak. Pedig egy-egy jelenet pazarul sikerült, mint a végső összecsapás. Meglepő is, hogy férfi az író, és mennyire lélektani oldalról fogja meg a történetet, a krimit is.
Talán azzal zárnám, hogy megvan a sorozat és ennek a kötetnek is a varázsa. Csak éppen bírni kell hozzá a depresszív mélységeket, ami nekem kisebb adagokban fogyasztható.
