Fülszöveg: 

Fabian Risk épp kómába esett kislánya, Matilda mellett ül a helsingborgi kórházban, amikor egy szír fiú brutális meggyilkolása nehéz feladat elé állítja a városi rendőrséget. Hamarosan tudomásul kell venniük, hogy az eset csak bevezetője volt egy szörnyű gyilkossághullámnak, amely végigsöpör a környéken. Az áldozatok száma rohamosan nő, és a gyilkosságoknak látszólag nincs oka, és semmiféle mintázatot nem követnek. Fabian végül kénytelen visszatérni a munkába, a főnökének, Astridnak pedig meg kell szakítania tizenkét lépéses alkoholelvonó kúráját, hogy a sok párhuzamosan zajló nyomozást irányítani tudja.
Fabiannak eközben még az elhunyt kollégája, Hugo Elvin által hátrahagyott információkat is fel kell dolgoznia, ezért magánnyomozásba kezd, amely mindörökre megváltoztathatja az összekovácsolódott nyomozócsapatot.

Szerintem: 

Eddig ez a kedvenc részem – de azt is írhatnám, hogy Ahnhem sorozata részről részre jobb. Nem csak az ügyek, a rendőrségi munka, de Risk magánélete is egyre érdekesebben alakul.

Ez utóbbi miatt kell

sorban olvasni a sorozatot – a fő nyomozás ugyan mindig külön eset, és nem ugyanazon dolgoznak a rendőrök a történetben, de nagyon is fontos, hogy mi történik Fabian családjával. Már az előző rész is központi helyre tette őket, és ezt most még egy kicsit fokozta a szerző.
Hiszen Matilda kórházban küzd az életéért, majd meggyőződése lesz, hogy mivel életben maradt, valamelyik másik családtagjának kell meghalnia. Nagyon befordul, felnőttes is lesz. Theo némán szenved és Fabian megint sokára kap észbe, hogy valamit tennie kell, vagy elveszti a fiát. Kell egy kis külső ráhatás, de Fabian most nagyot lép majd előre a fiú megmentésében. Amikor megérti, mi a baja, kijelöli a jó utat, kitart mellette és most ott lesz a fiú mellett, amikor annak a legnagyobb szüksége van rá. Még a feleségével is kezdi rendezni a viszonyát. Furának is éltem meg, hogy Fabian mennyire magát hibáztatja a történtekért, míg én – pláne az előző részben – a feleségére előbb kezdtem volna el a köveket dobálni. Olyan szinten nincs bűneset most családon belül, mint korábban, de most kell elrendezniük az eddig megesettek következményeit.

A krimi pedig sokrétű. Ha már a kiemelt szereplőnél maradunk, Fabian megörökölte még korábban egy kolléga titkos nyomozását – eszerint az egyik kollégájuk jól titkoltan sorozatgyilkos –, és próbálja feltárni, mi ezekből az igazság. Ez lesz az átívelés a következő részre – derülnek kii dolgok, logikus és egyre jobban ráfókuszál Ahnhem, de még mindent nem fedett fel.

A nyomozó csoport pedig egy gyűlölet bűntényben nyomoz. Egy szír bevándorló kisfiút tettek be a mosógépbe és centrifugáztak halálra. Ezzel kapcsolja be a társadalmi súlyt a szerző: benne van a társadalmi hangulat, a kétféle hozzáállás. A nyomozónő a már szinte túlzottan együttérző, píszi karakter, míg nem kevés rasszista elemet tesz mellé a nyomozás során. Hogy ne legyen annyira egyszerű az ügy, más kolléga szerint egész más szálon kellene elindulni. Kisfiú az áldozat és Szikla inkább pedofílt keresne. Szépen fel van építve az eset, és ahogy haladnak. Tévednek, korrigálnak, haladnak. Ahnhem különben is jó abban, hogy esendő és gyakran tévedő nyomozókat mutat, most is, akikre igenis hatással vannak a személyes véleményeik és ez a nyomozást is félre tudja vinni.
Ettől még hitelesebb is. Nem lehet minden nyomozó Sherlock Holmes.

Jó a regény tempója, és sokat gyorsít rajta az is, hogy több kiemelt szereplő van, gyakran váltogatja is köztük a fókuszt az író. Helyenként a mellékszereplők is saját fejezetet kapnak, a gyilkos is, ami sokoldalúbbá teszi az elbeszélést.

Jól esett az is, hogy most nem löki a mélybe a szereplőket, és tipor is rajtuk még egyet. Szó se róla, többen is poklot járnak, van egy nagyon durva öngyilkossági kísérlet is a cselekményben, de most megcsillan némi remény. Eddig ezt a részt zárta a leginkább pozitív hangulatban Risk. Jól is esett, hogy most nem úgy raktam le a könyvet, hogy érfelvágó hangulatom kerekedett.

Végül, a cím és amire utal, a regény egyik nagyon erős pontja. Egy eredeti, beteg és mégis ötletes sorozatgyilkos. Ilyenekről szívesen olvasok, most is megnyert a metódus és a módszer.

Volt annyira változatos a rész, hogy túlírtnak se éreztem. Megvolt mindennek a helye: Fabian esetének, a családi gondjainak, a maga előítéleteit észre sem vevő nyomozónő munkájának és magánéleti ügyeinek, de a kockavető fejezeteinek is. Most sikerült az arány, hogy építse a szereplőit, legyenek benne érzelmek, de lassítsa túlzottan be ezekkel a cselekményt.

A végére egész megkedvelem a sorozatot. Vagyis, ez a rész most lekötött, tetszett. Lehet majd haladni tovább.