Fülszöveg: 

Zsarolt. Erőszakolt. Ölt. Bárkin átgázolt, hogy felérjen a csúcsra. Hitvány, megvetendő ember. A neve Kim Sleizner. Ő a koppenhágai rendőrfőnök.
Dunja Hougaard néhány hónapja eltűnt a világ szeme elől, hogy legfontosabb céljának szentelje magát, és elkapja egykori főnökét, Sleiznert, akinek a bűnlajstroma vele szemben is igen hosszú. A nyomozónő és csapata hónapokon át gyűjtik róla az adatokat, de az áttörés várat magára. Amikor a dán hírszerzés egyik magas rangú emberét egy ismeretlen nővel együtt holtan találják egy autóban, a tenger fenekén, végre úgy tűnik, elérkezett az idő, hogy a csapda bezáruljon. A kérdés csak az, ki esik bele.
Ugyanekkor a szoros túloldalán, Helsingborgban a svéd rendőr, Fabian Risk olyan hírt kap, amely egész hátralevő életét megváltoztatja.

Szerintem: 

Nincs okos sorozatgyilkos, nincs látványos és nagy nyomozás. Az eddigi szálak összefogása és a zárás, az jutott ebbe a kötetbe.

És már az elején nagyon

le lettem törve. Egy dolgot vártam nagyon – én annyira azt szerettem volna, ha Fabian családja rendbe jön. Ha Theo egyenesbe kerül. Erre már a nyitány az ő emlékének van ajánlva, élt 18 évet. Még el se kezdtem, de már tudtam, hogy Ahnhem megöli a szereplőt, akinek legjobban drukkoltam. Ha tetszik, ha nem, ez pedig annyira rányomta a bélyegét az egész olvasásomra, hogy minden jó ötletét mellőztem és nem tudott érdekelni, mert azon kattogott az agyam, hogy ez miért kellett.

Mondjuk, tudom. Mert így minden szál majd szépen összeér. Hogyan lehet Fabian személyesen érintett Kim lebuktatásában? Távolról van indítva. A regény elején Theo öngyilkos lesz, de Fabian ebbe nem tud belenyugodni. Nyomozni kezd, egy baráttal végezteti az a boncolást, és rájön, hogy a börtönben hazudtak neki. Nagyon hamar rádöbben, hogy Theót felsőbb parancsra addig kínozták, míg szegénynek csak egy menedék maradt. Gyomorforgató, ami kiderül. Igen, Theónak is megvoltak a maga bűnei, de semmi olyasmi, amiért ennek egy tizedét is megérdemelte volna. Talán Fabiant kellene sajnálni, de én most Theo miatt vagyok padlón.

Ahnhem azt nagyon kitalálta, hogy egy mostani nyomozás – egy meggyilkolt nő, Dunja újabb színre lépése és a Theóval történtek miképpen illeszkednek majd össze egy történetté. Ez mind külön szálként halad, külön kiemelt szereplőkkel és egyéni pokoljárásokkal. De az összekötő elem a korrupt Kim Sleizner, és a végére ez össze is hoz mindenkit és minden esetet.
Ez egészen másképpen nyomozós rész. Dunja már tud mindent, de bizonyítékot kell gyűjtenie. A másik két szál pedig a mindenre rámutató elem lesz. Hogy mennyire terjedt a bún és milyen ügyek is vannak mögötte.

Logikus, passzos az egész. Kriminek jó, csak éppen annyira rühellem, ahogy és amiért Risk az ügybe került. Még a skandináv krimik hármasa is összejön: a nyomorult Risk és Dunja, akik jó rendőrök, de iszonyat sokat szenvednek és kénytelenek elviselni az újabb és újabb sorscsapásokat. Mocskos, gyomorforgató bűnügyek kerülnek elő és fedik fel őket. A korrupció meg olyan téma, ami nagyobb egy helyi esetnél, megvan a társadalmi súlya és fontossága.

Stílusában továbbra is jól ötvözi a logikus, racionális krimit és a lélektani mélységű karakterábrázolást. Van cselekménye, értelmesen nyomoznak és jönnek a csavarok is. De nagyon fontos a kiemelt szereplők lelki állapota is – Fabian elsősorban, aki most nagyon sok mindent kap a nyakába, újfent. Bűntudat, gyász, egyfajta önfelismerés.

Most meg keresek valami vidám olvasmányt vagy filmet, mert ez a kötet érzelmileg mélyre nyomott. Erős a gyanúm, ha előre tudom, hogy mire viszi ki a cselekményt Ahnhem, ezt a sorozatot kihagyom. Annyira kiakaszt, hogy annyi szenvedés és kín után Theónak így kellett bevégeznie.