Fülszöveg: 

Három élet. Két világ. Egy új kezdet.
1913-at írunk. Úgy tűnik, egy Buenos Aires-i út második esélyt ígér három fiatal számára: a szicíliai Rocco felkeltette a maffia haragját, amikor elutasította, hogy életét a szolgálatukba állítsa. Rosetta alig él túl egy nemi erőszakot. Az orosz zsidó Raquel túlélő, akinek legértékesebb kincse a szülei szeretetének emléke. De az Új Világban látszólag leküzdhetetlen akadályok állnak az útjukba…

Szerintem: 

Kaptunk három regényt, amiből a végére egy lesz. Mellette meg egy nagy történet is, igazságról, emberi méltóságról és egyenlőségről. Nehezen is döntöm el, mivel kezdjem a sort, mert ebben most annyi mindent találtam, amit szerettem.

Talán a cselekménnyel kezdem. Mert egy jó történet fontos, és ennek a regénynek

az van. Három kiemelt főszereplője van és velük három történet. A kizsákmányolt, mostohája mellett lassan már bántalmazott zsidó lányé, akit lánykereskedő visz majd magával. (Ha akkor még nem is tudta, hogy valójában mire gyűjti a lányokat a férfi.) A szegény parasztlányé, akinek el akarja szedni a helyi nemes a földjét és semmitől nem riad vissza a céljáért. A közösséget a lány ellen fordítja és szisztematikusan tönkreteszik, míg nem marad más út, csak a menekülés. A tehetséges szerelőé, aki nem akarja az apja útját járni, vagyis a maffia gyilkosának állni. De a vér köt, és úgy tűnik, senkit nem érdekel, ő mit akar. A három ember története mind Buenos Aires felé halad és időnként összetalálkoznak egymással, de csak a végére jutunk el oda, hogy egy történet már az övék. Addig ez három kalandos életút, küzdve a szabadságért és méltóságért. Más-más kalandjaik lesznek, ellenségeket és szövetségeket találnak, építik az életüket. Már az nagyon izgalmas, hogy egy új életben, legalul kezdve hogyan lehet talpon maradni és mellette embernek is.

A fordulatos, szépen összerakott cselekménybe kellenek emlékezetes szereplők. Vannak. Rosetta, Rocco és Raquel is erős egyéniségek, nagyon erős belső erkölcsi iránytűvel. Ők nem inognak, haladnak a célba és menet közben másokat is fel tudnak emelni. Ők a hősök, mert ők nem csak magukért küzdenek majd. A végére mindegyikük eljut oda, hogy közösséget teremt, épít és ad az embereknek. Akár szakszervezettel, akár egy közös céggel vagy csak kimondva, másokkal is megértetve az igazságot. Ha bűnt kell elkövetniük, arra okuk van. Rocco fogalmazta meg remekül egy ponton, hogy miben más az ő belső szörnyetege, mint az apjáé volt. A gyilkos és a harcos különbsége. Teszi melléjük a szerző az embereket, akikkel menet közben találkoznak, akikre hatással vannak. Akiknek nagyobb képet tudnak mutatni a magukénál, és akik ettől jobb emberek lesznek. A kedvencem talán a strici volt, aki Rosetta hatására szívet növesztett és a magáért élő, fösvény ember jobb lett, aki nélkül a történet is más véget ért volna. A megkeseredett, gyászoló cipész, akinek visszaadják az életkedvét, és ha a beszéde marad mocskos is, látszik majd mögötte az arany szíve. Vagy éppen a keménysége – az a csavarmenetes ajánlata Roccónak, amikor már a ’sereget’ szervezik a végén… Hát nem is tudom, nevetni vagy borzadni kellene rajta. De jól jellemzi az öreget.

De amilyen pozitív hősöket tett Di Fulvio az egyik oldalra, olyan szörnyetegeket teremtett a másikon. Ők is vannak annyira emlékezetesek, csak éppen rettenetesek is közben. Ámosz, a zsidó, aki elrabolt zsidó lányokat dolgoztat kb. halálra a bordélyban. Akinek nem okoz gondot savval maratni vagy még rosszabbakat kitalálni. Rivalta di Neroli báró, aki mindenkit semminek néz, a vagyonával mindenkit megvesz és azt kínoz, akit csak akar. Akiből egyre nagyobb szadista lesz, ahogy megy előre a történet. Barátnéja, a szintén olasz nemes hercegnő, más perverziókkal felvértezve. Bernardo, aki szó nélkül gyilkos és erőszakol a gazdája parancsára. Jellemző, ő hol húzta meg a határt. Az nem izgatta, amikor szemtanúk, akár maga a báró előtt kellett ártatlan lányokat erőszakolnia, vagy eltüntetnie a tetemeket. De amikor a báró, aki magának sem vallotta be, hogy a férfiakhoz vonzódik, egy végignézett nemi erőszak után rámászott volna, akkor azért közölte, hogy a báróé, de nem ennyire. Borzalmakat tesznek, rémesek és minél többet tudunk meg róluk, annál mocskosabbak.

Hozzáteszem, a világgal együtt, ami a nevük és a vagyonuk miatt érinthetetlenné teszi őket. Jellemző a történetre, hogy pl. amikor a báró a barátnéjával elrabol és megkínoz, megerőszakol egy 10 éves kislányt, az apa feljelentést tesz, akkor mindenki a politikusoktól kezdve a rendőrökön át azon dolgozik, hogy a bárót mentsék. Nem az igazságot szolgálnák. Még akkor sem, ha pl. az egyik báróval beszélő diplomata még ki is mutatja az undorát, de akkor is a báró oldalán dolgozik. De Rosetta története is ugyanez: a falu a lány ellen fordul, amikor az dacol a báróval. Az különösen durva, amikor a pap is beáll a sorba. Rosette meg is mondja majd neki, hogy ő már nem Isten, a báró papja.

Szépen van megírva és gyakran vannak benne nagyon bölcs, mélyen megfogott részek és felismerések. Az egyik csúcspont az volt nekem, amikor Rosetta is felismeri, amit a báró és a csoportja már tudnak. Hogy a szegénység nekik jó. Mert a gazdagok gazdagsága leginkább az, hogy a szegény a szegénysége miatt tesz meg és visel el olyasmit is, ami miatt különben minden erejével lázadna. Rosetta felismeri a nyomor ketrecét és neki lesz ellene megoldása. Ahogy ő majd közösséget épít, felemel, azt nehéz szavakba foglalni. Szerencsére, nem is nekem kell, meg van írva a regény.

De, ha már nyelv, én szerettem, ahogy igyekszik azt is megfogni, hogy ki mennyire és hogyan tudja kifejezni magát. Itt, ha valaki obszcén, annak jelentősége van. Ritkán találok olyasmit, de nagyon kifejezőnek éreztem pl. azt, amikor Rocco próbálja megfogalmazni a maga felismerését és szenved vele. Mert bizony nem minden regényhős a szavak embere.

Talán már eléggé megdicsértem ezt a könyvet. Szépen van megírva, jó a története, nagybetűs Hősei és Gonoszai vannak. Fontos üzenettel: ha valami nem igazságos, kell, aki ki meri mondani és be kell állni mögé küzdeni, vagy soha nem lesz jobb.

Idézet: 

A szegénység a gazdagok igazi gazdagsága. Mert a szegénység az egyetlen varázskulcs ahhoz, hogy az emberek elfogadják azt, amit máskülönben soha nem fogadnának el.

A szerelem képes arra, hogy megváltoztassa az embereket. Mélyen. Erősebbé teszi őket. És szebbé. Nemesebbé.

Egy világ akkor új, ha bizonyos régi szabályok nem számítanak többé – folytatta Raquel. – Ha az ember el tudja képzelni, hogy újakat alkosson. Mert ez számít igazán: hogy meglegyen az a szabadságunk, hogy elképzeljük és megálmodjuk a szabadságot. Hát ez az Új Világ. Egy olyan világ, amely kioldja a múlt csomóit.