Fülszöveg: 

Azt mondják, a jó bor egyre javul, ahogy öregszik. Egyre ízesebb, nemesebb, értékesebb lesz. A rossz bor megecetesedik, ihatatlan lesz és romlott. Az emberekkel is így van ez, a valóságban és a regényekben is. Vannak a történetnek olyan szereplői, akiket az átélt események, megszerezett tapasztalatok megérlelnek, bölcsebbé tesznek. Ők a kedvenceim, mert úgy hiszem, minden velünk történt dolognak a célja az, hogy napról-napra zamatosabbak, jobbak legyünk. A Kun László király utolsó évétől 1311-ig tartó időszak – mint minden kor – kitermelte ennek az embertípusnak az ellenkezőjét is, a mindenkin gátlástalanul átgázoló, önző figurákat. Ma sincs ez másképp. Minden szereplő választhat, de döntése nem csak a saját életét, de egy ország sorsát is megváltoztathatja.

Szerintem: 

Nem véletlenül került a zárás két kötetbe és kb. 1000 oldalba. Ha eddig kényelmesen,

kisebb szakaszokban haladtunk a történelemmel, a zárásra Viola Judit évtizedeket kezdett átfogni és éveket ugrálni az egyes fejezetek között.

Ez leginkább történelmi regényként érhető tetten benne: elindulunk Kun László bukásától, aki utolsó tetteivel kísértette a sorsot és annyi mentség után most ráfizetett. Halála után megindul a játszma, ki legyen az új király. III. András uralkodását követjük, majd jönnek az újabb harcok a trónért. Színre lép Károly Róbert és az ő küzdelmei, hogy megszilárdítsa a hatalmát és sikerüljön úgy megkoronázni, hogy mindenki elismerje, ő a magyar király. Vagyis, ebben a regényben három király tetteit követhetjük nyomon, miközben telnek az évek.

A szerző a tőle szokott gondosság festi folyamatosan a nagyobb képet is: kikkel és milyen formában hadakoznak, hogyan helyezkedik el a Magyar Királyság az európai hatalmak között. Volt is egy rész, ami különösen szíven tudott ütni: még III. András uralkodott, de mivel csak egy leánya volt, Nápolyban a nagymama már szervezkedni kezdett, hogy Caroberto unokája ülhessen majd a trónra. Egy jelenetben fejtegeti, hogy pénz kell és kölcsön. De mire kérjék? Már előre elzálogosítja a magyar királyi javakat. Az azért fájdalmas volt, ahogy az egykori magyar királylány számítón kiárulja az országot. De politika és játszma, éppen elég mocskos húzás és játszma volt már ebben a sorozatban, nem is tudom, miért lepődtem meg.

Kapunk sok körképet, a korszak hétköznapjainak életképeit is. Nem csak az úgymond könyvekbe kerülő történelem, de a mindennapi emberek élete is megelevenedik a lapokon. Vannak szokások, ünnepek, vallás, öltözködés és ékszerek. Most nem egyszer vettem észre, hogy milyen gondossággal vannak ábrázolva a hölgyeknek vett ékszerek, vagy kifejtve, milyen ruhában és hova mehetnek. Már a nagyobb kép is jó történelmi regénnyé tenné, ahogy a királyok és ország sorsa íródott benne, de ezzel még több is.

Továbbra is családregény, és az Abák életét és döntéseit is követjük. Aba Amade gyermekei sorra nőnek fel, házasodnak és meghozzák a maguk döntéseit. Egyértelműen Amade a családfő, aki irányt szab nekik és a politikájuknak is. Amilyen vezető volt egykor Dávid úr, most el lehet olvasni, a fia miképpen ér és hagyja el a nyomdokait.
Amade alakjában egy nagyszerű embert ismerünk meg, aki nagyon sok mindenben választ jó érzékkel. Szerető és hűséges férj, ő nem olyan csapodár nagyúr, mint amit a rangja és vagyona lehetővé tenne. Imádja a gyerekeit, a feleségét és a tágabb családot is. Különösen megható, ahogy felfedezi a bátyja sorsát és tartja majd a kapcsolatot az erdei remetévé lett férfival, akivel sokkal szorosabb és jobb kapcsolatot alakít ki, mint amikor Finta még lovag és az ország egyik legnagyobb főura volt. De nem csak otthon, a politikában is nagyon jó érzéke volt a nyertesek kiválasztásához. András hű embere, majd nagyon ráérez arra is, hogy a nápolyi Caroberto mellé álljon, Károly hű embere is lesz belőle. Talán ezért is érzem annyira tragikusnak, ahogy meghal. Ahogy Csák Máté tőrbe csalja, megöleti és a fiai nem hallgatnak utána a jó szóra. Tönkreteszik a családot, még Károly Róbert ellen is hadba mennek, mindent el is vesztenek. Lengyelországba kell menekülniük a túlélőknek szinte nincstelenül, míg a hatalmas Aba-vagyon és örökség elveszik. Ez meg is keserítette nekem a történet végét. Amilyen nagy egyéniség, jó ember volt Amade, annyira érzem fájdalmasnak, hogy mi lesz az örökségével.

Már írtam korábban is, hogy Viola Judit jó érzékkel állítja szembe az erkölcsös, országot előre vezető nemeseket az önérdekeket képviselő, hataloméhes és intrikus főurakkal. A Kőszegiek most kisebb szerepet kapnak, de színre lép Csák Máté. Nem sok jelenetben tűnik fel, de annál nagyobb benyomást sikerül tennie. Ravasz, alakoskodó, de el kell ismerni, hogy nagy stratéga. Szinte kedvem lenne tovább is olvasni, hogy Károly Róbert és a Csákok majd hogyan feszülnek egymásnak.
De, amire ezzel ki akartam lyukadni, hogy továbbra is megvan a szereplők olyan csoportosítási lehetősége, hogy az Abák és körük, szemben az ellenfeleikkel. Ha nem is sütném el, kik a jók és a rosszak, azért rá lehetne tenni ezt is.

A stílusa a végére sem változott. Van benne egy archaikus színezet, amit már annyira megszoktam, hogy nem akaszt meg egy-egy érdekesebb kifejezés vagy ragozás sem. Most már hangulatkeltő elemként értékelem.

Kár, hogy az lett a család sorsa, ami. Különben tetszett volna a regény és a sorozat is nagyon, de ez azért letört. Hiába tudom, hogy történelmi tény és nem Viola Judit találmánya, de akkor is. Egy ilyen élet ilyen véggel és örökséggel – olyan méltatlan, igazságtalan. De ettől ez egy jó sorozat és megéri vele megismerni Aba Amadét és családját.

Idézet: 

Volt egyszer egy család, volt egyszer egy ember, van egy ország…

[…] nem az a bátor, ki nem fél, hanem ki tudja, mitől kelletik óvnia magát.