Fülszöveg: 

Ez a történet egy névtelen ágyékból származó férfiról szól, aki egy isten háta mögötti faluban látta meg a napvilágot a 15. században. Ám a parasztfiú nem éri be azzal, amivel születése megkínálja, és nevét halhatatlanná teszi.
Tanúi lehetünk a török félhold árnyékában születő titokzatos szerelemnek, megelevenedik a Hunyadi-ház vezette birodalom, vele együtt a politika, pénz, intrika, és ármány labirintusa, melyben üstökösként ragyog fel a tettvágytól hajtott, ambiciózus, féktelen ifjú, aki helyet tör magának a királyi udvarban.
Ő maga a megtestesült akarat és törekvés…
Szíve lángol a becsvágytól és a szenvedélytől. Ám az ország leggazdagabb főuraként sem képes nyugodni – világraszóló álmokat kerget.

Az első szerelem lehet az utolsó?
Vajon a cél szentesítheti az eszközt?

Szerintem: 

Történelmi alapú életregény. Vagy valami olyasmi. Kissé bajban vagyok vele, hogy fogjam meg, mi a

bajom a kötettel, ugyanakkor becsülöm a bátorságot, amivel elkészült.

Mert ebben a regényben nem a történelem fontos szereplőjének egy barátja a főszereplő. Karády Anna egyenesen Bakócz Tamást tette főszereplőnek, akit leginkább egy dologról ismerünk itthon: hogy ő hívta össze azt a sereget, amelyből aztán kirobbant a Dózsa parasztlázadás. Pedig emlékezhetnénk arra is, hogy több királynak is fő embere volt, aki a török ellen küzdött egész pályája alatt. Hogy ő volt az egyetlen magyar, aki közel jutott ahhoz, hogy pápa legyen belőle. A parasztfiú a Medici ellen, a legnagyobb Medici fia ellen.

A könyv azonban nem ide tette a fő hangsúlyt. Nem ezek a történelmi tények és ismeretek adják az alapot. Karády Anna a kezdetekhez ment vissza: a jóeszű parasztfiúhoz, aki katona akart lenni. Azt veszi sorra, hogy milyen gyerek- és ifjúkori élmények alakították a jellemét, hogyan lett belőle a címbéli kegyúr. A végére elérünk a történelmi tettekhez, megjelenik Mátyás, Ulászló, Leó pápa – de addigra már szinte elolvastam a regényt. A legelős gondolathoz visszatérve: történelmi regény, vagy valami hasonló. Mert nem ezek a történelmi események vannak a középpontban, hanem a fikció – az út, ami a történelmet író tettekhez vezetett.

Az pedig egy romantikus kalandregényt idéz. Ahogy a szegény sorba születve megtanulja, hogy a nemes mi mindent elvehet tőle. A betanított és megmentett madarát éppen annyira, mint a halálba kergetett barátját. Nekik nincs érte büntetés, inkább a szegény van tovább figyelmeztetve: vigyázzon, mert ennél is többet veszthet. Mindent. Ahogy a gyerekkori barát kishúga élete szerelme lesz, ahogy utat találnak egymáshoz papi eskük és elhagyott férj útján. Nagy szenvedélyek mozgatják Tamást mindvégig, és szintén a romantikus regényeket idézik a fordulatok. Amikor akkor is vannak, ha a történelmi regény volta miatt tudtam, hova haladunk.

Így aztán szerettem is, meg fogtam is a fejem. Történelmi regény is, nem is. Fiktív is, meg nem is.

Tetszett benne, hogy alakítja a főszereplője jellemét. Egyes elemek, mint a török elleni harc vágya, végig jelen vannak, de nagyon is meghatározó, hogy éppen hol áll a hatalomban. Minél feljebb jut, minél gazdagabb lesz, annál többet veszít az egykori gyermek tisztaságából. OIyan viselkedésre lesz képes, amit azoktól látott, akik gyerekként kínozták. A döntéseit gyakran nem elvek, hanem a gyakorlatiasság és megalkuvás hozza. Sára az élő lelkiismereteként áll mellette, és terelgeti. A lány/nő a kapocs, ami a múlthoz köti, aki még holtában is a jelzőfénye.

A többiek nincsenek hozzá foghatóan megrajtolva, egyszerűbb alakok is, de egy-egy így is kiemelkedik a többi közül. Azt pl. érdekesnek találtam, hogy míg az iskolában Ulászlót gyenge királynak tanították, Bakócz szimpatizált vele és gyakran találjuk a sast a neve körül, ami a regényben pozitív szimbólum, Tamás gyerekkori madara után. Látjuk betegen, de a törekvés van kiemelve, hogy jó király igyekezett lenni.

Kellően regényes, filmszerű a cselekménysor is. Nem egyszer szinte eposzi jelenetek és megszólalások vannak benne. Az a pár oldal, amikor a pápai választás zajlik. Sára halála után, amikor azt mondják neki, most már legyőzhetetlen, mert nem maradt semmi veszítenivalója. Hatásos.

Az Aba Amádé életét bemutató családregény után is azt írtam, hogy szomorú, mennyire egyféle képet ismertetnek meg a történelem órák. Most megint volt egy ilyen érzetem – mert Bakócz Tamás is több volt annál a főpapnál, aki úgy gondolta, Dózsa György nagy törökverő sereget lesz képes vezetni.

Idézet: 

A legnehezebb azt észrevenni, amik éppen vagyunk.

Isten néha bosszút áll. Az ember mindig.