Fülszöveg: 

Ben ​a főiskola első évét azzal töltötte, hogy a fantasykéziratán dolgozott írótársával, Marióval, aki nemcsak remek spanyolnyelv-tanár, de még annál is jobban csókol. Akkor miért nem tud másra sem gondolni, mint hogy Arthur két évvel a szakításuk után megint a városban van?

Arthur azért érkezett New Yorkba, mert megkapta álmai gyakornoki állását a Broadwayn, otthon pedig vár rá a barátja, akivel nem is lehetne boldogabb. Ám amikor összefut Bennel, aki épp egy titokzatos fiúval ölelkezik, azon kezd el gondolkodni, hogy vajon az iránta táplált érzései tényleg elmúltak-e.

Bár a fiúk megpróbálnak a jövőjükre koncentrálni, úgy tűnik, nem tudnak nem egymásba botlani a jelenben. Vajon az univerzum arra kényszeríti őket, hogy kiderítsék: valójában egymásnak vannak teremtve?

Lehet, hogy nem. Elvégre a dolgok már az első alkalommal sem működtek közöttük.
Lehet, hogy igen. Végül is a szikrák még mindig repkednek.
Néha pedig csak vennünk kell egy nagy levegőt, bízni a legjobbakban – és emelni poharunkat.

Szerintem: 

Az első mosolygós volt, tudtam szeretni. Itt a folytatás, és sajnos

az a kérdés merült fel bennem, ez miért kellett? Hogy meglegyen a kötelező happy end? Jaj.

Felesleges folytatásnak érzem, röviden. Cselekmény nem is nagyon jutott bele, mert úgy vettem ki, a történet nagyja elmegy azzal, hogy Ben és Arthur is győzködi magát, hogy továbbléptek és jó emberrel, jó kapcsolatban vannak. Nem is kell nekik a másik, az a múlt! De, amikor újra találkoznak, mégiscsak küzdenek a szívükkel.

Az első szerelem a nagy és végzetes, ahhoz kell visszatérni. Annyira utálom az ifjúsági regények ezen üzenetét, hogy most is csak fogtam a fejem. Itt képesek azt megírni, hogy évek teltek el, más helyen és másokkal éltek, a kapcsolat is megszakadt köztük, de azonnal vissza tudnak rázódni a 16 éves magukhoz és érzelmekhez, mert ők egymásnak a nagy Ő. Ha ezt elfogadom, akkor meg Ben és Arthur is pocsék emberek – mert mások szívével játszottak felelőtlenül. Nem véletlenül törik Mikey annyira össze, amikor Arthur, ráadásul egy elég rossz időpontban, szakít vele. Mikey nem olvassa annyira a fejére, pedig megérdemelte volna, hogy rossz ember volt vele. Ha nincs túl Benen, akkor miért kezdett vele komolyan? Így úgy néz ki, hogy csak játszott vele, átverte és összetörte a szívét. Meg különben is, ha évek múlva is ennyire egymásba vannak veszve – miért nem próbálkoztak távkapcsolattal, helyette így játszottak magukkal és másokkal is?

Így már el is szállt, hogy szimpatizáljak a szereplőkkel. Bizonytalanok, szenvednek, másokat bántanak, ha nem is direkt. Elég hamar már inkább Dylan és Samantha története kötött le, azt a mellékszálat sokkal szívesebben olvastam, mint a fiúk szerelmi nyüglődését.

Egész regényt írt a szerzőpáros ebből, pedig ez egy hosszabb utóhangként is elég lett volna a másik történet végén. De nem. A végére annyira el is szálltak, hogy még ennek a történetnek is több véget írtak, minden lehetséges boldog véggel a párosnak, ami csak eszükbe jutott. Lesz ott szakmai siker, esküvő, ki mire vágyik külön fejezetben. Vagyis – betegesen rózsaszín és boldog a vége.

Silvera LMBTQ történeteket ír, ez nem meglepő. Azon most viszont fennakadt a szemem, hogy az egyik mellékszereplő - Ethan, Arthur gyerekkori barátja -, aki eddig nagyon is heteroszexuális volt, miután a barátnője szakított vele, rádöbben, hogy ő igazából biszexuális és a végére már egy fiatalemberrel él együtt. Ez annyira túlzásnak tűnik nekem, hogy szintén csóváltam a fejem. Nem is tudom, mi volt a rosszabb – amikor már a kisiskolások is a nemi identitásukat feszegetik, bár az nem ebben a regényben volt –, vagy amikor valaki felnőttként, kapcsolatokkal a háta mögött rádöbben, hogy nem is a jó nemmel járt eddig.

Nagyon érzelmes, nagyon túlírt. Talán fiúk a főszereplők, de nagyobb az érzelmi túltöltés és gondolkodás benne, mint egynémely csajos kötetben. Nekem ez nem jön be, nem is olvastam szívesen. Nem volt cselekmény, hogy javítson ezen.

Esés – az élményt elrontotta nekem a második rész. Nem csak azért, mert Hamilton helyett most a Six-re mentek. Az volt a legkisebb problémám.

Idézet: 

Minden kapcsolat ilyen. A semmivel kezdődik, és talán mindennel végződik.