Fülszöveg: 

Minél jobb a kém, annál nagyobb a hazugság.

Egy luxusvonat, ami Moszkva és egy sorsfordító találkozó felé száguld.

Egy CIA-repülő, amit lelőnek az Arany Háromszög dzsungelében.

Egy náci gyűjtemény, mely Nyugat-Lengyelország elérhetetlen hegyeiben rejtőzik.

Egy hiányzó műkincs, a világ nyolcadik csodája, mely már hét évtizede eltűnt.

Egyetlen esély a megváltásra…

Szerintem: 

A kémtörténetekkel finnyás vagyok, nem is nagyon tudok olyat mondani, amit szerettem. Filmen a Kingsman, regényben Deaver James Bond-ja. De maga a zsáner

nem ellenszenves, így néha próbálkozom. Pláne, ha mint ebben az esetben is, van film is, amit olvasás után megnézhetek.

El is merengtem azon, hogy Aubrey Argylle kire emlékeztet. A borító miatt James Bond jutna az ember eszébe, de Conway nem egy szóló ügynök magányos küldetéseit meséli. Már ebben a történetben is, a kiképzés során is csapatban kell az ügynököknek létezni. A küldetésekre is így járnak majd. Legfeljebb abban tűnik ki Argylle, hogy ő a vezéregyéniség és a csapat üdvöskéje, nem hagyományos háttérrel.
Szóval, ha nagyon méregetem, akkor Mitch Rapp. Még akkor is, ha az eddig olvasottak alapján azért ő többet nyomja szólóban, mint csapatban. A kora, a nem hagyományos háttere, a családjáért a bosszú. Csak Conway könnyedebb, szórakoztatóbb vonalon maradt. De mindegy is, kicsit félreteszem a hasonlítgató mániám.

Ami tetszett a regényben, hogy összedolgozza a csapat kiképzését, az első küldetését és vele párhuzamosan a történetben a rosszfiú szálát. Szinte az jobban is tetszett, mint a CIA különleges egység mozgása. Az orosz árvából az USA-ban lett milliomos Vaszilij Fjedorov ígéri meg az egyik elnöki vitán, hogy visszaadja az oroszoknak az eredeti Borostyánszobát. Pénze milliárdnyi, erkölcse szemernyi sem és meg is indul a kutatás. Nem viszi a szerző túlzásba, de azért összeáll, hogy Fjedorov miképpen lett ez az ember. Még így sem egy igazán összetett gonosz, a célja is egyszerű: orosz elnöknek lenni; de van egy története, jellegzetességei és azért neki megvolt a magához való esze, hogy elintézze a dolgait.
Vele párhuzamosan zajlik a csapat kiképzése, Argylle alkalmazkodása a Céghez, majd nekik kell előbb megtalálni a Borostyánszobát. Így majd jön a hajsza Fjedorov embereivel, annak minden kötelező elemével. Tégla, harcok, versenyfutás egy-egy nyom után, mert a regényben kalandregényesen, nyomokat megkeresve és értelmezve kell a szobát felfedni.

A történet kalandos, nem is ragad le egy-egy szálon. Mégsem az igazi. Ami nekem hiányzott, az több eredetiség. Borostyánszoba és a nácik aranyvonata? Több kincskeresős történetben is benne vannak. De ezen túl is, a cselekmény túlzottan a kliséket követi. A fordulatok mindig éppen arra vezetnek, amire vártam. A kém személye. A szavazás Wyatt sorsáról. Hiányzott a meglepetés.
Plusz, én nem szeretem, amikor egy történetben ennyire olcsó az élet. Ok, kémek és katonák elsősorban a főszereplők, de akkor sem bírtam, amikor olyan könnyen túllépnek a társaik halálán. Próbálnám arra fogni, hogy rohanni kell folyamatosan a következő bevetésre, de akkor sem érzem normálisnak, hogy ennyire könnyen megrázzák magukat és már mennek is, mintha a halottjuk nem is lenne.

Sorozatnyitánynak különben rendben van. Érthető, filmszerű, egyszerű és szórakoztatni akar. Ez nem egy olyan komoly, nehezebben megfogható és valószínűleg a valósághoz közelebb álló kémtörténet, mint egy John le Carre-kötet.

Most már csak azt nem értem, hogy amit eddig a filmről tudok, ebbe hogyan illik bele. Az teljesen más világnak tűnik. De majd megnézem, aztán kiderül.

Idézet: 

Nem akarom, hogy kérdései maradjanak, főnök. Az embert végül a kérdések ölik meg.

– Nem fegyverszerető családban nőttem fel – feleli végül. – A szüleim pacifisták voltak.
Mellette Wyatt felhördül. Argylle érzi, hogy ég az arca, de apja hangját hallja. „A fegyveripar a világ sok-sok nyomorúságáért felelős.”
– Pacifisták? – Will Hooper úgy mondja ki ezt a szót, mintha idegen kifejezés lenne, amelyet nehezen tud kiejteni. – És maga mégis úgy döntött, hogy a CIA a hivatása? Mit gondol, mit csinálunk itt, fiam? Sütikéket sütögetünk?

Azt hiszed, ismersz valakit, mert egy csomó adatot összegyűjtöttél arról, hogy honnan jött, kikből áll a családja, de egy személyiség alapja ennél sokkal bonyolultabb; életünk apró szálaiból áll, egyedi mintává szövi magát. Az ember bonyolult. Minden ember.