Fülszöveg: 

A fiú menő, okos és népszerű. A lány a gyűlölt szomszéd család tagja, kedveli a fantasytörténeteket, és alapvetően nem a fiú esete. De amikor Quinnt egy éjjel félelmetes lények veszik üldözőbe, és súlyosan meg is sérül, olyan dolgokat fedez fel, amelyek valószínűleg nem ebből a világból származnak. De kiben bízhat, amikor a szobrok hirtelen rossz rímekben kezdenek beszélni, és a koponyák bizalmasan rámosolyognak?

Legjobban a szemben lakó lányban, aki egyáltalán nem jelent számára semmit. Hogy ő és Matilda egy veszélyekkel teli, mágikus kalandban találják magukat, arra mindenesetre Quinn egyáltalán nem számított.

És arra még kevésbé, hogy halálosan szerelembe esik…

Szerintem: 

Most már hivatalos – Gier könyvei nekem nem tetszenek. Ott volt az időutazós sorozat, a hoteles és most a Nefelejcs. Végig fogom magam rágni rajta, mert ez csak a sorozat nyitánya, de

én nem hogy rajongó nem leszek, inkább anti klubot fogok alakítani.

Az egyik oldal, hogy mégis, milyen cselekmény ez? Alig történt valami. A kötet nagy részében Quinn gyógyulgat és Matilda segítségével át-átlóg a másik világba, ahol csigatempóban avatják be az eseményekbe. A jóslat, ami talán rá vonatkozik, meg annyira homályos, hogy nagyon sok mindent bele lehetne magyarázni. Nem tudnék egy rendes olvasmánynaplót írni belőle, nekem annyira kellett volna bele több kaland.

Hasonlóan szenvedtem a világépítésével is. Annyira kis mennyiségben adagolja az információt, hogy szétuntam az agyam, mire valamit megtudtam. Legyen akár a világ felépítése, a képességek vagy a családok. Plusz, ha már világépítés. Már a Rubinvörös kapcsán is zavart, hogy a német szerző német családokkal, nevekkel és mindennel dolgozik – de nem német helyszínen. Miért nem lehet egyértelműen Berlin vagy Hamburg, vagy valamelyik nagy német város a helyszín? Miért kell angolszászosítani, amikor annyira németes az egész?

Aztán, a szerelmi szál. A szomszéd jókislány és a népszerű gazdag fiú a szomszédból, akiknek a családjai nem bírják egymást. Még ők is úgy nőttek fel, hogy Quinnék állandóan piszkálták és ugratták a lányokat. Már eleve zavart, hogy ennek ellenére Matilda titokban odáig van a fiúért. Aztán erre milyen alapja van? Semmi. Felé egy jó szava sem volt, csak népszerű volt és helyes. Szerelem… inkább rajongás. Aztán majd Quinn balesete után Matilda lesz a cinkosa. Ott inkább barátkozniuk kellene, nem behozni, hogy Quinn is beleszeret a lányba. Van a Stockholm-szindrómának nővéres verziója?

De nem csak együtt, külön sem bírtam őket. Üres, tipikus, semmilyen mind a kettő. A Matilda féle szomszéd kislányok még külön is tudnak irritálni. Ő rajongón megy mindenben a fiú után, aki éppen próbálja megérteni, ki volt a soha nem ismert apja és milyen világot hagyott rá örökül.

Érzelmes, túlbonyolított, belülről megfogott. Vagyis, nagyon kamaszregény a stílusa is. Távol volt a humoromtól, nem volt izgalmas sem, de semmi mélyenszántót sem fedeztem fel benne.

Nem hittem volna, hogy ezzel zárok, de ahogy belelovaltam magam, a Rubinvörös és folytatásai is jobban tetszettek. Pedig ott aztán nagyon tudtam rühellni, hogy a végére kiderült, hogy a szerelmespár első fokú unokatestvér, mert az apáik testvérek. És ez senkit nem zavart.