Fülszöveg: 

Naomi Westfieldnek tökéletes vőlegénye van: Nicholas Rose tartja neki az ajtókat, megjegyzi az éttermi rendeléseit, ráadásul olyan előkelő családból származik, amilyenbe bármelyik menyasszony szívesen bekerülne. Sohasem veszekednek, és éppen a három hónap múlva esedékes fényűző esküvőjükre készülnek. Naominak azonban rettenetesen és totálisan elege van a férfiból…
Naomi ki akar szállni, de van egy bökkenő: amelyik fél felbontja az eljegyzést, annak kell állnia a vissza nem térítendő esküvői költségeket. Amikor Naomi rájön, hogy Nicholas is csak színleli az elégedettséget, harcba szállnak egymással csínytevések, szabotázsok és teljes érzelmi hadviselés formájában.
Ám ahogy egyre közeleg a visszaszámlálás az esküvőig – ami vagy megvalósul, vagy nem –, Naomi azon kapja magát, hogy az elszántsága meginog. Mert most, hogy már nincs vesztenivalójuk, végre önmaguk lehetnek, és jól érzik magukat azzal, akire a legkevésbé számítanának: egymással.

Szerintem: 

Ez még akár szórakoztató is lehetett volna. Csak éppen, mégsem egészen az. Nem egyszer azon kaptam magam, hogy

amin nevetni kellene, inkább zavar. De még csak nem is ez a legnagyobb bajom.

Ha a szívemre teszem a kezem, akkor bevallom, hogy a női főszereplő, Naomi a kötet kb. két harmadában úgy viselkedett, hogy meg tudtam volna rázni vagy autó elé löktem volna. Ő az elbeszélő, vele kellene együttérezni, ehhez képest az elejétől kezdve egy hisztis dögnek éreztem, aki vak arra, hogy mi mindene van. Kicsinyes, bosszúálló, magában őrizgeti a sérelmeit, passzív és fel nem foghattam, hogy valaki eljegyezte. (Pláne, hogy úgy van megírva, hogy Nicholas minden téren jobb fogás, mint Naomi. Jól néz ki, jó állása van, még a családja is jobb, mint Naomi szülei. Igen, idegesítő az anyja, de neki legalább ott van. Vele foglalkoznak. Naomi családja meg mintha nem is létezne és kerüli is őket.)

A történet lényege az lenne, hogy közeledik Nicholas és Naomi esküvője. Csak éppen Naomi már nem akar hozzámenni a férfihoz, már alig szereti, inkább csak bosszantja és idegesíti. De nem akar ő lenni a kapcsolatban a rossz, akit hibáztatni lehet. Így kitart, ha szenved is. Míg rá nem jön, hogy Nicholas egyes dolgokban direkt ellene szervezkedik, mintha azt várná, hogy Naomi dobni fogja miatta. A lány felveszi a kesztyűt és megindul a játszma, ki tudja jobban megkeseríteni a másik életét.

Ahogy írtam, lehetett volna ez vicces. Van is, ahogy egymás ellen lépkednek. Amikor Nicholas feltűzdelte Naomi fehérneműjét a plafonra, vagy amikor Naomi lopott egy kiskutyát, hogy kiakassza a kiskedvenccel a férfit. Csak ahhoz kellett volna, hogy mindkét felet meg lehessen érteni. De itt kezdettől azt érezni, hogy Naomi a bűnös fél.
Ahogy megy előre a történet, a páros megint szórakozik a másik mellett, és csak kibuknak belőlük a sérelmeik. És onnantól változott a hangulat, hogy Naomi képes lett kilátni a saját sértettsége felhőjéből. Észrevette, mi mindent tett meg a férfi, amit ő észre sem vett. Látja, ő maga mennyire bunkó és lehetetlen volt. És próbálkozni kezd, másként viselkedni.

Vagyis, alapvetően kommunikációs probléma volt minden mögött. Naomi ahelyett, hogy megbeszélte volna, mi baja, inkább bezárkózott, nem mondott semmit, csak elkezdett haragudni és utálkozni. Egyre többet játszotta meg magát, és azzal kezdett szórakozni, hogy a férfinek is rossz legyen. Csoda, hogy egy ponton kisiklott a kapcsolatuk? Még ki is beszélik majd, hogy mivel bezárkóztak, nem tudták mi a baja a másiknak, nem tudtak megfelelően reagálni.

Az utolsó rész, amit már tudtam szeretni. Amikor látjuk, milyen, amikor nem egymás ellen, hanem egymásért ténykedik a páros. Ahogy kiállnak magukért, és pl. Nicholas anyját osztják ki, az már szórakoztatóbb volt, mint a saját háborújuk. Megbékéltem tehát a végére, ott már szívesen olvastam és tetszett is a történet.

A szereplők – sok humoros mellékszereplő és a központba tett pár. Azt már emlegettem, hogy Naomi eleinte mennyire az agyamara tudott menni. Pedig nem annyira rossz ember, mint amilyennek ott látszik, de az elején nagyon ellenszenves az egész viselkedése. Nicholas úgy lesz egyre szimpatikusabb, ahogy egyre többet látunk belőle. Az öltönyös, mindig komoly fogorvos kap több színt. Ahogy természetet járnak, ahogy egy játék megszállottja, ahogy majd az anyjával is elkezd szembeszállni, majd Naomi támogatásával. Ő színeket kapott, mert szürke figuraként kezdte.
Ha humoros mellékszereplők, akkor Nicholas szülei viszik a prímet. Ők önmagukban egy kabaré, és teljesen átjön, miképpen mennek mindenki agyára. Miközben ezt észre sem veszik. Naomi munkatársai nem sikerültek ennyire, ott is inkább azt éreztem, hogy nem nevetek rajtuk vagy velük, hanem idegesítenek. Zach a leginkább ilyen figura, aki olyan humorosnak érzi magát, de belőlem pl. azt váltotta ki, hogy meg akarjam ütni.

Az énelbeszélő jó a történetnek, húz előre. Személyesebb, befogadható tőle. Szórakoztató irodalom, annak is van megírva.

Szerencsére a vége tetszett jobban. Így jobb kedvvel tettem le, mint ahogy olvastam sokáig.