Fülszöveg: 

Gwyn Jones boldogan él a Észak-Georgia hegyei között megbúvó Sírvölgyben. Anyjával és unokatestvérével, Vivienne-nel nagyon jó csapatot alkotnak, a Boszorkánykonyha nevű boltja remekül megy, és a városka fiatal boszorkáit is sikeresen terelgeti. Elérkezik a halloween, és minden tökéletes, egy dolgot leszámítva: felbukkan Llewellyn ’Wells’ Penhallow, Rhys Penhallow legidősebb bátyja.
Miután Wells boltot nyit éppen szemben a Boszorkánykonyhával, rádöbben, hogy Gwyn személyében veszedelmes vetélytársa akadt.
A versengés hevében elcsattan egy váratlan, szenvedélyes csók, ezért úgy döntenek, inkább távol tartják magukat egymástól, mágikus vonzalom ide vagy oda. Ám a városkába hamarosan titokzatos boszorkánytársaság érkezik, és Gwyn varázsereje fogyatkozni kezd. Nem marad más választásuk: össze kell fogniuk Wellsszel, hogy kitalálják, mi a boszorkányok szándéka, és hogyan szerezhetik vissza a lány bűbájos képességeit, mielőtt túl késő lenne.

Szerintem: 

Még mindig megvan az a furcsa varázsa, amiért szerettem az írónő előző könyvét is – mellesleg ennek a kötetnek az előzményét annyiban, hogy a mostani hősnő unokatestvére abban talált rá a szerelemre a mostani hős öccsével.

Ezzel már el is árultam, hogy egy olyan

csajos, romantikus varázsos sorozatról van szó, amiben a rokoni szálak jelentik az összekötő elemet. Új történet van, érthető önmagában is, de egy család tagjai találják meg a szerelmet részről részre. Különben van még egy Penhallow-fiú, szóval, még akár trilógia is lehet a dolog vége…

Már csak azért is, mert a családon túl van egy másik, halvány összekötő elem is. Simon Penhallow, a fiúk apja minden áron meg akarja tartani a hatalmát és a befolyását. Az első részben ezért küldte a kisvárosba Rhys-t – megerősíteni a mágiájukat. Most pedig Wells utazik ide, akivel tudtán kívül el akarja lopatni a Jones-boszorkák erejét. A fiúk rájönnek, a rész végére már tudják, hogy fel kell lépniük Simon ellen. A még nem szereplő, illetve éppen csak felbukkanó harmadik testvér mondja majd ki, hogy elintézi az apjuk. És ez még visszavan…

A történet szépen keveri a szálakat. Ott van a Wells – Gwyn páros vonzalma, ami ellenségeskedésből és vetélkedésből válik szerelemmé. Jókat mosolyogtam azon, amikor a boltjaikból lesték a másikat és igyekeztek egymástól vásárlókat lopni. Szerencsére Sterling nem akarta túlírni – kis humor, majd összejönnek és minimális nyálas érzelemmel eljutnak happy end földre.
Másrészt, ott van Simon terve, amit fokozatosan fejtenek meg a történet végére és egy kis feszültséget is generál a végjátékra.
Harmadszor, a kisvárosba költözött egy újabb boszi, Morgan is, aki szövögeti a maga sötét terveit, amit Gwyn és Wells megéreznek, és együtt nyomozgatnak majd. Morgan emberrablással, áldozattal teli terve thrilleres hangulatot csempész a történetbe. Ha más lenne a zsáner, ebből még akár horror felé is el lehetne menni. De nem lesz ilyen, ez csajos – romantikus, ahogy már írtam. De így díjazhattam, hogy kicsit más színeket is villant, nem csak a szerelmeset.

Amit még nagyon szeretek ebben a könyvben: van egy olyan része a humorának, amin még mindig kifekszem. Ahogy már említettem, a páros vetélkedése is tetszett, de az abszolút kedvencem Miák úr. Még mindig. Az Ex Hex sztárja is ő volt számomra, de most is készen voltam azon, ahogy ez a cica a nasiját akarja, amiket megtesz érte és ahogy a gazdik életébe lévő férfiakra reagál. Nem csak én lehetek eme macska rajongója, mert bőven vannak jelenetei, mondhatni, fontos mellékszereplő. Csak nem ő a közönségkedvenc figura? Könnyen el tudnám képzelni.

Stílusára is csajos, könnyed, mosolygós. A fordításban tetszett, ahogy Miák úr megszólal vagy amikor Wells-ből kitör az úriember énje, amiért a becenevét is kapta Gwyntől.

Nem egy nagy regény. Nagyon könnyed, sok tekintetben egyszerű is. De én szívmelengetőnek érzem. Aranyos – nem uralja el a romantika, és van cselekménye, krimisebb szállal is. Vagyis, kedvenc nem lesz, de kis bűnös élvezet igen, amivel szívesen kikapcsolódom.

Idézet: 

– Nyugodtan itt hagyhattok minket. Engem amúgy is lefoglal, hogy új szavakat tanítsak meg Miák úrnak. A „boldog halloweent” is egy örökkévalóságig tartott, és most, hogy tudja, kap utána nasit, folyton ezt ismételgeti.
Mintha csak a szavait akarná igazolni, Miák úr felnyávogott:
– Boldog hallooooweeeent, boooldog hallooooweeent, nasit, seggfej!

– Nem tudom eldönteni, elegánsak vagyunk-e, vagy inkább úgy nézünk ki, mint egy emós pár – mondta a furgonban mellette ülő Wellsre pillantva, miközben leereszkedtek a hegyről.
– Inkább temetkezési vállalkozók.